„Jelenti magát Jézus háromszor esztendőben / Jézus magát úgy jelentgeti már // Először jelenti Nagykarácsony napján / Jézus magát úgy jelentgeti már // Másodszor jelenti hangos húsvét napján / Jézus magát úgy jelentgeti már // Harmadszor jelenti piros pünkösd napján / Jézus magát úgy jelentgeti már…” – csendült a várakozás meghitt csendjében a Kodály által gyűjtött felvidéki (ghymesi) adventi köszöntő december 14-én este a KÉSZ veszprémi csoportjának és a KDNP veszprémi szervezetének rendezésében megtartott ünnepségen a Padányi Biró Mártom Katolikus Iskolában.
Szvorák Katalin Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas népdalénekes szülőföldje ünnepi dallamait és erdélyi népénekeket 
idézett fel az együttlét kezdetén, majd Oberfrank Pál Jászai Mari-díjas színművész, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója Wass Albertnek egy lelkiismeret-vizsgáló írását (Te és az Isten) adta elő.
Az ünnepi alkalomra Udvarhelyi Olivér, a KÉSZ veszprémi csoportjának elnöke Veres András győri megyéspüspököt, az MKPK elnökét és Ittzés János ny. evangélikus püspököt hívta meg, hogy elmélkedéseikkel segítsenek a közelgő ünnep üzenetét lélekben elmélyíteni az egybegyűltekben.
Teológusok az Úr kettős eljöveteléről szoktak beszélni. Érkezett az idők teljességében, mikor e világra született, s el fog jönni a világ végén újra. De vannak, akik ezt kiegészítik egy harmadik jövetellel: Isten állandóan jön hozzánk, egész életünk folyamán közelít felénk, találkozni akar velünk. Ezért az adventben emlegetett felhívás – „Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit…” (Lk. 3,4) – folyamatos úrjövetet, aktív előkészületet jelent, életprogramot ad mindannyiunknak, hogy bűnbánattal, imádsággal készüljünk a Vele való találkozásokra, mutatott rá Veres András püspök. Faludy György Régtől sejtettem ezt c. versét idézte többek között, amelyben a nem kimondottan vallásos költő elbeszéli, miként ismerte fel élete delén, hogy hit nélkül valójában értelmetlenné válik az ember léte, hiszen akkor nincsen cél, nincs erkölcs, sem igazságtevés, csak káosz. Ezért nagy ajándék a hit, emelte ki, mert segítségével a hívő ember mindenütt el tud igazodni. De ezt az ajándékot nem elegendő magunkba és közösségeinkbe zárni, hanem erről tanúságot is kell tennünk egész életünkben, mondta. Útkészítés a feladatunk, a Jézussal való lelki találkozásnak az útját kell készítgetnünk, de közben nem feledkezhetünk meg arról, hogy erre az útra másokat is hívogassunk, akik eltévedtek az élet zűrzavarában, akik elvesztették kapcsolatukat Istennel, vagy akik sosem találkoztak még az Úrral. Izajás szavait idézte: „Emeld fel hangod! Ne félj! És hirdesd Júda városainak: Nézzétek, a ti Istenetek!” (Iz 40, 9). E bíztatás nem csupán a szavakkal, hanem az életpéldánkkal, tanúságtevő életünkkel való hívogatásra is buzdít, fűzte hozzá. Hiszen hányan és hányan élnek a világban, akiknek segítőjük sincsen, aki felfedeztetné velük az Úr jelenlétét.
Ittzés János ny. püspök Bod Péternek, Árva Bethlen Kata nagyasszony udvari prédikátorának írását idézte, aki az Úr négy adventusát, eljövetelét vette számba. Az első volt, amikor megérkezett Jézus azon a szent éjszakán, és Mária szűz asszonytestének kapuján át a világba lépett a testté lett Ige. A második eljövetel, amikor az embert az életútján hirtelen/váratlan és elszakíthatatlanul megérinti Isten szeretete. A harmadik advent az emberélet végén, a halál kapujában való találkozás pillanata, „amikor Isten örök, hatalmas és irgalmas memóriájába úgy hullunk bele törékeny életünkkel, ahogyan Ő kiteszi a pontot életmondatunk végére. Amikor az angyalok megfújják a harsonáikat, s eljön az Úr, s felemeli magához elveszett szívű gyermekeit.” A negyedik adventus pedig akkor következik be majd, amikor az Úr újra eljön a földre.
Elmélkedésében Ittzés János püspök emlékeztetett, manapság karácsony ünnepe sokszor eredeti tartalmától megcsonkíttatik, kiragadtatik az üdvösségtörténet összefüggéseiből. S ennek folytán igencsak múlandóvá silányul karácsony sokak életében. Mert miközben, lázasan, költségesen, erőt meghaladó módon tervezik meg sokan az ünnepet, otthonaikat nem járja át a betlehemi gyermek születésének reménye, sőt meg sem hallják, mikor zörget ajtóikon, befogadásra várva.
Családi élményét elevenítette fel ezután, egy apró rokongyermek „felfedezését”, amely valójában karácsony és húsvét szoros kapcsolatára hívja fel a figyelmet. A gyermek azt kérdezte édesanyjától: ’Ugye az adventi koszorúból lesz a töviskoszorú?’
Matthias Grünewald issenheimi szárnyas oltárát idézve mutatott rá a püspök e gyermeki kijelentés komoly teológiai összefüggéseire. Ha becsukjuk ezt a szárnyas oltárt, feltűnik a külső szárnyakon a Golgota, az értünk megtört Krisztus testével. Ha pedig kinyitjuk tábláit, a misztikus rózsát, Szűz Máriát látjuk, aki kezében tartja gyermekét, akin ugyanazok a rongyok vannak, mint amelyek a megfeszített Krisztus testén ágyékkötőként. Mindez segít megérteni/megértetni karácsony öröme mellett karácsony szomorúságát is. Hiszen az Emberfiának nincs hová a fejét lehajtani. Jézus hontalan. Karácsony valójában áldozat volt. Jézusnak, Isten Fiának az áldozata értünk. Lemondott isteni dicsőségéről s szolgai formát vett fel. Azért jött, hogy fájdalmainkat hordozza, hogy átvegye tőlünk.
Az adventi együttlétet szeretetvendégség tette meghitté, bensőségessé.
Toldi Éva
