Jézus mindenkit hív

2013.09.26., Hírek rovat

Az idén szeptember 21-én tartották meg a Veszprémi Főegyházmegye katolikus fiataljainak találkozóját Sümegen a plébánia ifjúsági házában és a plébániatemplomban Kovács Mihály ifjúsági referens atya és az egyházmegyei ifjúsági iroda szervezésében. Mintegy 150-en érkeztek fiatalok a lelki napra a főegyházmegye minden irányából.

Jézus mindenkit hív, valamilyen küldetést is ad mindenkinek és ad hozzá képességet is az embernek, hogy az élet egy adott területén, valamilyen pályán kibontakoztassa magát, hivatásával szolgálni tudja az életet, embertársai javát. Van, akit papi-szerzetesi hivatásba hív, van, akit világi pályára. Fontos, hogy felfedezzük, mi az, amire alkalmasak lehetünk, amire tehetségünk van és amire képességeket kaptunk a Jóistentől – hangzott el a találkozó bevezető előadásában, melyet Korzenszky Richárd, a tihanyi bencés közösség vezetője, perjele tartott a templomban.

A küldetés meghallásához, elfogadásához elengedhetetlen a bátorság és a bizalom, mutatott rá a perjel. Bizalom abban, hogy aki bennünket hív, nem hagy magunkra az életünk során a hivatásunkban. S e bizalom jegyében bátran tervezhetünk jövőt, elindulhatunk a számunkra kedves, ígéretes jövőbe. Majd életszerű, az ifjúsághoz közelálló példákkal illusztrálta a bizalom kialakulásának folyamatát a kisgyermek és szülei kapcsolatával, a gondviselés jelenlétének tudatosodásával életünkben. A bátorságról szólva kiemelte, hogy ahhoz elengedhetetlen bizonyos önbizalom is, valamint helyes önismeret és jövőkép.  Jövőkép nélkül, célok, tervek nélkül nincs értelmes emberi élet. Az önismeret és az önbizalom kialakításában a perjel a másikkal, másokkal való kapcsolatok, a nyelvi és az érzelmi, néha csupán gesztusokban megnyilvánuló kommunikáció szerepét hangsúlyozta. Ez segít abban is, hogy önmagunkat formálni, alakítani tudjuk. Zelk Zoltán Hajolj fölém című versét idézte, amely a másokkal való kommunikáció visszajelző szerepére, jellemformáló erejére vetít fényt, s egyúttal szimbolikus módon a visszatekintő, a védelmező istenarc felismerését, felfedezését is segítheti embertársainkban. Ha el tudjuk fogadni egymást, egymásra tudunk mosolyogni, ha egymást nem ellenségnek tekintjük, hanem útitársnak, akinek ugyanúgy jövője van, mint magunknak, akkor egészen más lesz az élet a világ körülöttünk és bennünk is. Befejezésül a világos tiszta hitismeretek fontosságára hívta fel a figyelmet Korzenszky Richárd, mert a bizalomnak, a bátorságnak is alapja, hogy tudjuk, mit hiszünk, kinek hiszünk.

Az előadást szentmise követte, melyet az egyházi naptár szerint Szent Máté apostol ünnepén, Krisztus meghívó szeretetére emlékeztetve mutatott be Márfi Gyula érsek paptestvéreinek közösségében. A szentbeszédet Mihályi Jeromos, a tihanyi apátság nemrég felszentelt szerzetespapja mondta.

„Jézus megszólította (Mátét): Kövess engem! Az fölkelt és követte őt.” (Mt. 9, 9.) – idézte az ifjú atya a napi evangélium igéit. Szent Máté megvetett, lenézett, bűnös szakmát művelő ember, vámos volt, s Jézus mégsem ment el mellette, hanem megszólította és elhívta őt tanítványai közé. Meglátta ugyanis benne a nyitottságot, a készséget a jóra, a szeretetre, a vele való barátságra. E meghívással Jézus egyúttal jelet is adott Máté környezetének, az őt ismerőknek, farizeusoknak és írástudóknak, és minden nemzedéknek Isten irgalmasságáról, megbocsátó szeretetéről, mellyel barátságát ajándékozza a nyomába szegődőknek. Máté számára és mindannyiunk számára a hit baráti kapcsolatot jelent Jézussal, a Mesterrel és az Üdvözítővel, mutatott rá az atya. Nagyon fontosak életünkben a barátok, akik segítenek a bajban és a jó útra irányítanak. De mindenekelőtt arra kell törekednünk, hogy emberi kapcsolatainkkal, imádságunkkal, napi munkánkkal közelebb kerüljünk Jézushoz, aki ma is magához hív minden embert.

A lelki nap délutánján Vajda Gábor ifjúsági irodavezető tartott kóstolóval egybekötött előadást a bibliai ételekről (köles, árpa, lencse, mandula, uborka, rózsaszirom, menta, kakukkfű, tejtermékek…). Majd bibliai ismeretekből akadályverseny következett, melyen a győztes a veszprémi Szent László plébánia ifjúsági csoportja lett.

Toldi Éva

[simpleviewer gallery_id=”369″]

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »