P. Ocsovai Grácián OFM plébános meghívására dr. Márfi Gyula veszprémi érsek celebrált szentmisét a zalaegerszegi ferences templomban. Jézus Szíve ünnepén, június 27-én tartották a templom búcsú ünnepét. Ebből az alkalomból Érsek atya a Jézus-ábrázolások évszázados változásairól beszélt, elmondta, hogy koronként más volt a hangsúlyos. Krisztust tanítóként, jópásztorként, a világot teremtő kormányzóként és ítélőként valamint a töviskoszorús szenvedő emberként is megjelenítették. Gyakran használják Jézus Szíve ábrázolást ezt a templomot is Jézus Szíve oltalmába ajánlották.

Jézus Szíve-tisztelet

A Jézus Szíve tisztelet az újabb kor egyik legelterjedtebb és legkedveltebb áhítata, amely a társadalom erkölcsi megújulásával kapcsolatos vallási mozgalom. Nem az Üdvözítő személyének és életének részletezéséből fakad, hanem abból a törekvésből, hogy Jézus benső világába, lelkiségébe, szándékainak és érzelmeinek ismeretébe behatoljunk és Krisztushoz való viszonyunkat, ennek megfelelően szertetteljesen elmélyítsük.

Jézus Szíve, azt az emberi ‘szívet’ jelenti, amely az ember testi-lelki mivoltának bensejét, mint erkölcsi életének forrását, nevezetesen pedig mint a szeretet székhelyét jelöli. Ilyen értelemben használja a Szentírás is a ‘szív’ szót. (jezsuita.hu)

Bővebben az alábbi linken.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »