A lesencetomaji székhelyű Lesence Völgye Közös Fenntartású Általános Iskola hagyományteremtő szándékkal, az idén a lesencetomaji templomban tartotta az ünnepre való felkészülését Karácsonyi Áhítat címmel. Elgondolásukat interaktív módon valósították meg. Hangsúlyos volt a tanulókkal a közös éneklés, amelyet orgonakíséret is segített. De voltak furulya duók, önálló orgona számok, és ízelítő a népek karácsonyi zenei kincseiből. A kezdeményezés célja a közösség építése volt. A résztvevők érezték, hogy közelebb kerültek a gyermekek a felnőttekhez, a felnőttek pedig a gyermekekhez. És mindenki az ünnep lényegének megértéséhez, az Isten ember-szeretetéhez, amely Jézus Krisztusban testet öltött. Ezért is határozták el a folytatását. Sokak munkája tette lehetővé az ünnepség megvalósítását. Köszönöm mindenkinek az áldozatos, önzetlen, szolgálatát és bátorságát!

                                                                                         Bécsi László lesencetomaji plébános

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »