A Katolikus Karitász – köztük a Veszprém Főegyházmegyei Karitász is számtalan tábort szervez idén is a gyerekek számára. A helyi karitász csoportok táborai mellett minden évben Csopakon is látnak vendégül gyerekeket.

Idén a főegyházmegye területéről és Erdélyből érkeztek gyerekek a nyári táborba, melyet meglátogatott Vörösmarty Éva, a Veszprém Megyei közgyűlés alelnöke is, hiszen a tábor a Megyei Önkormányzat támogatásával is valósulhatott meg.

Erről is beszélt a szokásos kéthetente jelentkező beszélgetés során Szijártó László, a Veszprém Főegyházmegyei Karitász igazgatója.
 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »