A Szent Mihály Főszékesegyházban ünnepi szentmise keretében tettek esküt az elesettek megsegítésére a Veszprém Főegyházmegyei Karitász ifjú önkéntesei.

Összesen 31 fiatal tett fogadalmat a Szent Mihály Főszékesegyházban azért, hogy a jövőben a Veszprémi Főegyházmegyei Karitász ifjúsági szervezetében teljes jogú tagként tevékenykedhessenek. Az első Karitász Junior avatót Dr. Udvardy György érsek atya által bemutatott ünnepi szentmisében tartották meg. A fiatalok elsődlegesen a pápai és a várpalotai csoportokban fognak majd életkoruknak megfelelő önkéntes munkát végezni, de a tervek szerint más térségekben is tudják majd a felnőttek munkáját támogatni. Többségük oktatási intézményeikből vagy családjukból hozták magukkal a segítségnyújtás fontosságának érzését.

A Magyar Katolikus Egyház Országos Karitatív Szervezetében már hagyománya van annak, hogy a fiatalokat is bevonják a jótékonysági munkába. A főegyházmegyében azonban most először avattak Caritas Junior tagokat. Hosszú előkészítést követően kerülhetett sor a ceremóniára.
 – 2022-ben volt először egy ilyen tájékoztató jellegű képzésnek is nevezhető előadás a Caritas Junior mozgalommal kapcsolatban. Ez az Egri Egyházmegyének, az Egri -Főegyházmegyei karitász igazgatójának kezdeményezésére alakult ki. 2023 tavaszán indult el a jelentkezőknek a képzés, akik vállalták azt, illetve fantáziát láttak abban, hogy létrehozzanak egy junior csoportot, amely 2023 őszével, az iskolakezdéssel el is indultak. -mondta el Ghiczy László a Veszprém -Főegyházmegyei Karitász igazgatója.

Érsek atya beszédében kiemelte, hogy példaképeket állítunk magunk elé, mint Mindszenty József bíboros és Bódi Mária Magdolna, akik áldozatosan szolgálták Istent és embertársaikat. Legyünk bátrak, állhatatosak és minden nap végezzünk egy vagy több  jó cselekedetet, és így kövessük Jézust. A szeretet cselekedeteinek gyakorlása nemcsak rólunk szól, hanem arról, hogy Jézus mennyire szeret bennünket, és hogy részt vegyünk az egyházi életben.

Az ünnepség részeként a főegyházmegye főpásztora bejelentette, hogy az emlékév keretében kiadott dekrétumában úgy rendelkezett, hogy az érsekség területén szolgáló papság azokban a templomokban, ahol erre lehetőség nyílik, a boldoggá avatás előtt álló Mindszenty József bíboros arcképét a mellékoltárok közelében, de nem a szentélyben vagy az oltárokon, a hívek által jól látható és megközelíthető helyeken tegyék közszemlére. A híveket pedig arra kérte, hogy imáikban emlékezzenek meg hazánk utolsó hercegprímásáról, akit 80 évvel ezelőtt szenteltek fel veszprémi püspöknek. Az érsekség munkásságára, oktatási és hitéletet támogató tevékenységére hívja fel a figyelmet az évforduló kapcsán. Ennek megfelelően érsek atya elhelyezte a főszékesegyházban a korábbi veszprémi püspök, Mindszenty József bíboros arcképét.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »