Igent kell mondani az életre, igent kell mondani Jézus Krisztusra, igent kell mondani arra az életre, amely a halálán át vezet az életre – hangsúlyozta Dr. Udvardy György veszprémi érsek atya hagyományos nagyböjti lelkigyakorlatán.

Megkezdődött Dr. Udvardy György veszprémi érsek atya nagyböjti lelkigyakorlata, melyet szerdánként a Károly templomban tart minden érdeklődőnek. A lelkigyakorlat olvasható, követhető élőben és utólag is megtekinthető a Veszprémi Főegyházmegye YouTube csatornáján.

A lelkigyakorlaton érsek atya arról beszélt, milyen fontos a nagyböjti időszak: kegyelmi idő, amikor megtapasztalhatjuk Isten irgalmát, szeretetét.

Kiemelte a döntés fontosságát Krisztushoz tartozásunkban, valamint a megtérés és a fejlődés lehetőségét ebben az időszakban.

Érsek atya arra hívta fel a figyelmet, hogy ezek az elvek ne csak a lelkünkre, hanem az életünkre hatással legyenek. Ugyanis a döntések értékelésének alapja az üdvösség és az élet szolgálata. Jézus példájára hivatkozva hangsúlyozta az igazság, az öröm és a testvériség fontosságát a döntéseinkben.

A lelkigyakorlat első rész itt olvasható:

Kedves testvérek!

Hallottuk a helyes böjtölésről szóló jézusi tanítást, figyelmeztet bennünket: ezen gyakorlatok által mi magunk is formálódjunk újból és újból Jézus Krisztus módjára, az Ő példáját követve.

Nagyböjtben vagyunk. Ez egy kegyelmi idő mindannyiunk számára. Kegyelmi idő azért, mert van lehetőségünk növekedni, megtérni, megújulni.  Ezek nem csak – és elsődlegesen vagy legfőképpen nem – olyan mondatok, amelyek a lelkünk számára lehetnek kedvesek, fontosak, hanem olyan mondatok, amelyek egész életünket megváltoztathatják. Teljesen krisztusivá akarunk formálódni. Isten működik az egyházában az Ő Szentlelke által most is, bennünk is, amiért itt vagyunk, amiért meghalljuk az egyháznak a hívó hangját, amiért elhisszük, hogy van lehetőségünk megtérni, formálódni, fejlődni. Ez az időszak különösen is Isten irgalmának, irgalmas szeretetének a megtapasztalásának az ideje. Azért merünk idejönni, azért merünk készülni húsvét ünnepére, azért merünk bűnbánatot tartani, mert ki nem mondottan is, de alapvetően bízunk abban, hogy az Isten irgalmas és ez nem egy vélekedés, hanem ez számunkra bizonyosság Jézus Krisztus személye miatt. Isten irgalmas, megbocsát nekünk. Isten éltetni akar az Ő szeretetével. Meg akarja újítani kapcsolatot gyermekei között, közöttünk is. A kegyelmi idő abban is segíteni akar, hogy Krisztushoz való tartozásunk alapján ismerjük egymást, mert ez a helyes ismeret, ez a helyes önismeret, helyes ismerete a testvéremnek.

Természetesen a nagyböjtben a megtérés lelkületét is hordozzuk magunkban, fölismerjük bűneinket, és látom azoknak a következményeit is. Minden cselekedetnek van következménye. Jónak is, rossznak is, hanyagnak is és lelkesnek is. Föl akarom ismerni a bűneimet, látni akarom ezek következményét, és bánom azokat őszintén. Nem pöttyök ezek az én lelkemen, hanem életet vagy halált jelentenek és akarok bocsánatot kérni. A keresztény bűnbánat az nem valami tőlünk távol lévő és néhány mondattal elintézhető valóság, hanem életünk elemi erejét jelenti és életünknek minden részét érinti. Bánom és akarok bocsánatot kérni az Istentől, akarom kijavítani, gyógyítani a hibáimat, vagy a bűneim következményeit, és legfőképpen új és megújult lélekkel akarok élni. Nagy ajándék ez, húsvétnak az ajándéka, a húsvét tudatában készülünk már most nagyböjtben.

Szükség van a bűnbánattartás mellett a tanítványi lelkületre. Jézusra akarunk figyelni, együtt is. Ezek a szentírási szakaszok, amelyek most figyelmeztettek bennünket, ezek mindannyiunkat érintenek és tanulni akarunk. Ahogyan a tanítványok figyeltek Jézus szavára, kezének mozdulatára, most mi is így akarunk figyelni. Mint az Ő munkatársai figyelmeztetünk titeket, hogy Isten kegyelmét ne vegyétek hiába, olvastuk a szent leckében. Figyelmeztetünk titeket, Isten kegyelmét ne vegyétek hiába. Legyen ez igaz ránk. Nem akarjuk hiába venni az Ő jóságát. Követni akarjuk a mestert, tanítványok akarunk lenni.

A nagyböjt lehetőséget ad arra is, hogy időről időre találkozzunk és ezért olyan témákat tudjunk venni hétről hétre, amelyek lényegileg segítenek bennünket húsvét megünnepléséhez. Az idei esztendőben a Krisztushoz tartozás lényegét, a döntést szeretném kiemelni. A Krisztushoz tartozás az döntés, folyamatosan döntenünk kell az élet mellett. Igent mondani az életre. Ez nem evidens ma, hiszen nagyon sok olyan jelenség van, ami nem az életet szolgálja.

Igent mondani az életre, igent mondani a saját életemre. Nem csak általában a mások életére, hanem a saját életemre, hogy ez jó, hiszen Istentől kaptam, értékes, méltó. Nem lehet elfecsérelni, nem lehet eltékozolni.

Aztán igent kell mondani Jézus Krisztusra újból, aki az élet ura, aki a mesterünk, aki testvérünk, aki bátorít bennünket, aki a megváltónk. Igent kell mondani minden alkalommal arra az életre, amely a halálon át vezet az életre. Vagyis nem akarjuk megkerülni a szenvedést, nem akarjuk megkerülni az elmúlásnak a fájdalmát, nem akarjuk megkerülni a veszteségeinket, de hisszük, hogy Jézussal mindezek nem eltűnnek a semmibe, nem föloszlanak, megsemmisülnek, hanem számunkra az örök életbe kerülnek át. Meg kell halni ahhoz, hogy élet szülessék. Jézus erre adott példát. Nagypénteken a szent három napban ezt ünnepeljük. Természetesen igent kell mondani az egyházra, az egyház tagjaiként úgy is, hogy nem mindig könnyű, akár napjainkban sem. És igent kell mondani a reményre, ami vezet bennünket, ami erősíti, ami bátorít bennünket.

Ezek lesznek, amelyeket körüljárunk a következő hetekben. Úgy próbálom megfogalmazni a tanítást, hogy otthon is lehessen tovább gondolni, személyesen is, egyháztanításának is utána tudjunk nézni, hiszen a hitünkben az is csodálatos, hogy az imádság, a hitismeret, a cselekvés, a liturgia, az nem elkülönül egymástól, hanem ez a négy terület teljesen együtt van, sőt ehhez kapcsolódik még az is, ahogyan a szeretet cselekedeteit tesszük. Akkor tudok jól imádkozni, ha jól ismerek, akkor tudok jól imádkozni, hogyha a cselekvésem jó. Akkor tudok jól szeretni cselekedeteimmel, ha ismerem a hitemet. És ez a nagyböjti idő ebben segítséget jelent számunkra. Bátorítok mindenkit az evangélium nyomán, hogy éljünk az ima, a böjt, az alamizsna gyakorlatával, ezek nem pusztán spirituális gyakorlatok, ezek azok a gesztusok, amelyek Jézusnak a lényegéhez tartoztak, a szegénységgel, az engedelmességgel és az elköteleződéssel, a tisztasággal. Bátorítok mindenkit – ahogyan István atya is ezt megtette a szentmise elején –, hogy mindenki minél hamarabb járuljon a bűnbocsánat szentségéhez, hogy a szentség erejében megtisztulva jól lásson. A bűnök nem engedik meg, hogy jól lássam saját magamat, testvéreimet. A bűn mindig homályt jelent, mindig elfedi a valóságot. Amikor megtisztít az Isten az Ó Szentlelke erejével, akkor elkezdek jól látni. Látom a jövőt, látom a múltamat, látom a feladataimat. Ezt a látást, ezt isteni módon akarjuk tenni, megadja a bűnbocsánat szentségében. Járuljunk tehát minél hamarabb a bűnbocsánat szentségéhez.

Természetesen minden egyes szent időhöz bátorság kell. Bátorság, mert valamit el kell engedni, valamiben növekedni kell. Isten bizonytalanságra is hív, nem azért, mert veszélyeztetni akar, hanem azért, mert kívánja a készséget mindannyiunktól.

Krisztushoz tartozásunk döntés. Van egy gyönyörű liturgiája az egyházunknak. Erre talán már tavaly is utaltam. Ősegyházi tapasztalat gyakorlat, amikor egy felnőtt megtérő eldöntötte, hogy Krisztushoz akar tartozni, megváltoztatta az életét, egy vagy több keresztény ember segítette ezen az úton, majd elérkezett a döntés pillanata és akkor az egyház ajtaján, a kapun a keze segítségével zörget. Zörget az egyház ajtaján, a püspök kimegy elé, és megkérdezi, hogy ki vagy, elmondja a nevét. Mit kérsz Isten egyházától? Hitet kérek. S mit remélsz a hittől? Üdvösséget. Ez a döntés, mi Krisztustól nem mást kérünk. Hitet kérünk, mert ez elvezet bennünket az üdvösségre. Vagyis a döntés a keresztségünkkor megszületett. Krisztushoz tartozom és nem máshoz. Nem akarom a gonosz útját követni. Nem akarok pusztán emberi módon gondolkodni. Úgy akarok élni, ahogy Krisztustól tanultam. Ez a döntés megszületett és ez nem is emberi döntés, hanem Isten ott van ebben a döntésben és gyermekévé fogad. Megszabadít az áteredő bűntől, újjáteremti a szabadságot bennem, az ő testvéreinek, a testvéreinek, az egyháznak a tagjává tesz, és megadja a képességét arra lelke által, hogy Krisztus módjára tudjak élni.

Ez döntés. Lehetne másként is. Lehetne úgy is, hogy Krisztust nem ismerem, ismerem, de nem akarom követni.  Sajnos minden jó döntés ellenére is sajnálatos módon sokszor megtagadjuk a méltóságunkat, sokszor Jézushoz tartozásunkhoz beengedünk mást. Alkudozunk Jézussal, visszalopjuk az egyszer kimondott ígéretet, vagy éppen elgyengülünk, vagy éppen félelmeink elveszik tőlünk a bátorságot és meggyengül a Krisztushoz tartozásunk, ezáltal meggyengül a bizalom, meggyengül a lelkesedés iránta – márpedig döntenünk kell. A keresztség döntésre segít bennünket. A döntés az mindig választást is jelent. Amikor Jézust választottuk, egyértelmű, hogy az életet választottuk. Nagyon megrendítő Mózes történetében az a pillanat, amikor fölvezeti a hegyre a népet, látják az ígéret földjét, és akkor még egyszer azt mondja: népem, én eléd tártam az életet és a halált. Válaszd az életet. Tartsd meg az Úr törvényeit.

Mi keresztények az életet választottuk és nem fél meg ezzel semmi alkudozás, kompromisszum, lanyhaság, kényelem, mert az mind megöli a lelket. Bár nem akarjuk – vagy nem is gondoljuk –, és mégis kezdünk elfordulni Jézustól. Nem jó. Azt is látnunk kell, hogy egy sérült világ vesz körül bennünket. Sokszor mintha a bűn uralkodna, minthogyha az ember ellenes gondolat uralkodna, mint hogyha egyfajta abnormitás uralkodna, és a keresztény ember is néz, hogy akkor most hogyan éljek? Akkor most mi az igaz? Mi a helyes? Értelmetlen viták, akár egyházon belül is? Hogyan éljek? Ezeken a sérüléseken, sebesüléseken keresztül is Krisztushoz akarok ragaszkodni úgy, hogy elismerem azt is, hogy az én bűneim engem magamat is megsebeznek, és magam nem tudom magamat gyógyítani, csak az tud gyógyítani, akit megbántottam: az Isten.

Krisztushoz tartozás mindig döntés. Minden egyes pillanatban, a nap bármelyik órájában, a szokásaimban is, a kialakított gyakorlatomban, a gondolataimban, a motivációimban mind-mind döntés és nem valami kényszeres döntésről van szó. Ez nem olyan, ami borzasztó, hanem az életünknek a természetes része, de növekedni kell, de formálódni kell. Életem döntéseit is érdemes áttekinteni, hiszen napi szinten számtalan döntést hozunk. Mi a fontos a gyerekeknek? Milyen iskolába járjon, milyen eszközt vegyek, mi legyen a különóra. Döntések sora a munkahellyel kapcsolatban. Tehát millió-millió döntés van, ami ott van a szívünkben. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy az életünk néhány lényegi döntéstől is függ alapvetően. Elköteleződésemtől, hivatásomtól, állapotbeli kötelességeimtől, szentségi kapcsolataimtól, házasságtól – az egy döntés.

Ennek értelmében és ennek irányában fogom a célokat, a vágyaimat meghatározni. Vannak életünkben olyan döntések, amelyek boldog döntések, láthatóan. Boldog vagyok, mert hűséges vagyok. Boldog vagyok, mert vállaltunk gyermeket, az Úristen megajándékozott bennünket. Boldog vagyok, mert becsületben tudom élni az életemet. Boldog vagyok, mert kiállok az igazság mellett, a másik személye mellett. Boldog vagyok, mert kiálltam a hitem mellett, kiálltam Jézus Krisztus mellett. Boldog vagyok, mert a kereszthordozásban nem veszítem el a lelkesedésemet. És persze vannak fájdalmas döntéseink is. Rossz döntések. Amikor tudatlanságból, fölkészületlenségből hozok rossz döntést – de rossz. Talán csak később derül ki. Vagy amikor önzésből, kényelemből, mert nekem így kényelmesebb, mert megtehetem, mert úgyis tudom kezelni a következményeit – rossz döntéseket hozok. Rossz döntést hozok gyávaságból. Félek véleményemet, érdekeimet képviselni. Félek Krisztust képviselni. Félek, hogy egyedül maradok – ezek rossz döntések. Megérinti lelkünket az érdektelenség, a közömbösség. Nem megyek valaminek utána. Úgy gondolom, ez nem érint. Mindegy, hogy mi történik a világban, a társadalomban, majd eldöntik, akiknek ez dolguk. Engem ez nem érint. Érint. Érint minden. Látjuk, hogy most már szinte, ami a világ bármelyik pontján megszületik egy nap, a következő nap bennünket is érint. Gondolkodásban, vágyakban, eszközökben, mentalitásban.Vannak rossz döntések, amelyeket érdektelenségből, közömbösségből hozunk. Vagy éppen akarva, nem akarva egy bűnös létállapotban vagyok, talán nem is vettem észre, talán csak belesodródtam, de egészen bizonyos, hogy egy ilyen létállapotban, ami lehet harag, indulat, békétlenség, ellenségeskedés, egy ilyen létállapotban nem tudok jól látni, nem tudok jól gondolkozni, nem tudok jó döntéseket hozni. Isten Szentlelke meg akar tisztítani, hogy jól tudjak dönteni.

Természetesen pontosan tudjuk, hogy akár a jó, akár a rossz döntéseink valójában úgy értékesek vagy értéktelenek, hogy mindig szembesülünk a végső döntéssel. Mit mondok az üdvösségről? Amire utaltam a liturgiában. Mit kérsz az egyháztól? Hitet. Mit remélsz a hittől, üdvösséget? Döntéseink értelmezése egyedül a hit szempontjából, az üdvösség szempontjából értelmezhető. Ha az üdvösséget szolgálja, akkor az jó döntés. Ha nem az üdvösséget szolgálja, akkor az nem jó döntés. És természetesen hordozom mindezeknek a következményeit is.

Nagyon érdekes a magatartásunk a döntéseinkkel kapcsolatban, vagy egyáltalán a döntéssel kapcsolatban. Csak néhányat fölsorolok, nem is kimerítően, talán a leggyakoribbakat. Ott van a halogatás. Nem hozok döntést majd holnap. Majd holnap. És ezt egy ideig el lehet mondani. Majd egyszer csak hozok valamilyen döntést, kényszerből, megszokásból, sodródásból – nem jó. Nem vagyok megfelelően fölkészült. Például nem ismerem jól a hitemet. Azért nem tudok jó döntést hozni. Felelős vagyok a hitemért. Hitemnek a növekedéséért, hitismereteimért, vagy nem a végső válasz fényéből mérlegelek, ahogyan mondtam, nem az üdvösség oldaláról, hanem rövid távú érdekekből, mert most így jobbnak látszik, kényelmesebbnek látszik, egyszerűbbnek, kevésbé problémásnak. Ugyancsak jellemző korunkra, hogy mások döntését követem. A közszellemet követem és ilyen szempontból óriási a jelentősége a példának. Kinek a példáját, vagy minek a példáját követem. De fordítsunk a logikán! Vajon ahogyan élek, élünk, az példa tud-e lenni mások számára? Reméljük, igen. Az örömben, a hitben, a közösségi életben, mert ahogyan élünk, mások ebből erőt meríthetnek, vagy ahogyan élünk, mások meggyengülhetnek. Ősegyházban volt ez tapasztalat a keresztényüldözés idején, amikor azt mondták egymásnak: Testvérek, vigyázzatok, mert testvéreink állnak, amíg ti álltok, és elbuknak, ha ti elbuktok. Nem mindegy, hogy a döntésem milyen hatással van másra, illetve milyen példát tudunk adni. Rossz a félelemből hozott döntés, vagy nem gyakoroltam be egy világos döntési folyamatot, a mérlegelést. Egyáltalán szoktunk-e azon gondolkozni, egyfajta döntési kényszert átélve, hogy valójában döntési helyzetben vagyok-e? Sok esetben nem is. Tisztázni azt, hogy mi az, amiben döntenem kell. Van-e lehetőségem egyáltalán választani. Lehet, hogy nincs is, lehet, hogy nem tudom befolyásolni. Szükségesnek tartom kialakítani egy ilyen döntési világos folyamatot mindannyiunk számára, mégpedig azért, mert ez a folyamat kialakít egy erényt, egy erényt, ami készséget jelent. Tehát amire utaltam az imént, hogy nem kell minden egyes döntésen erővel, sok energiával időt tölteni, kialakul a készség, a jó döntés készsége, a Krisztus melletti döntés készsége, és az sodor bennünket, az visz bennünket, nem kell ezzel energiát, időt eltölteni, mérlegelni kell, ellenőrizni kell, kialakítani a jó döntés erényét, készséget, mert nagyon sokszor nincs idő gondolkodni, mi lenne a jó vagy rossz, hanem döntök. Miért? Mert Krisztus így döntene. Krisztus így tanított, Krisztus erre adott példát. Nagyon fontosnak gondolom azt is, hogy ebben a döntési folyamatban mindig pozitív érték motiváljon. Nem a félelem, nem a bűn, nem a rossz, mert akkor átvesszük a rossznak a logikáját. A pozitív, a jó Jézus Krisztusnak a személye, az öröm, a feltámadásnak az öröme, a testvéri közösségnek az öröme. Mindaz, ami a bűn logikája, le akar szűkíteni, ellopni az örömet. Az nem a miénk. Azt kívül kell helyezni a közösségen – döntést kíván.

Jézusnak a magatartása van szemünk előtt, aki ismeri és szereti az Atyát. Ő mondja, az én eledelem, hogy megtegyem az Atya akaratát. Jézus ilyen. Eledele az, hogy az Atya akaratát tegye, vagyis a döntés mi? Számára kedves, számára tápláló, számára erőforrás, nem kényszer, nem valami intellektuális tevékenység csak, és nem is akarati, hanem egész lénye Jézus Krisztusra, az Atyára figyel. Hiszen ez az Ő lényege, Ő az Atyának a fia. Ő az Isten gyermek, mint ahogy mi is a keresztségben. Majd vasárnap olvassuk Jézus Krisztus megkísértésének a történetét. Mire kísérti Őt a kísértő? Ha Isten Fia vagy – megkérdőjelezi. Számunkra is a döntési pont mindig ez. Isten gyermeke vagyok, Isten fia vagyok, Krisztushoz tartozom, és ez nem kérdés, ez nem megkérdőjelezhető.

Jézus mondja, aki szeret engem, megtartja parancsaimat. Tulajdonképpen ilyen egyszerű. Ki hisz Jézusban, aki megtartja tanítását? S ha nem tartom meg a tanítását, akkor sok indokot, okot fel tudok hozni, hogy vajon miért nem. Akár a gyengeséget is, de az a hitemnek a gyengeségét is jelenti. Aki szeret, megtartja parancsaimat. Mi szeretni akarjuk Jézust. Jézus tud nagyon egyértelmű is lenni, szavaiban és mondataiban is, amelyeket följegyeztek vele kapcsolatban vagy róla, amikor azt mondja Péternek, távozz tőlem, sátán, mert nem Isten akarata szerint gondolkodol. Ez azt jelenti, hogy van – nem is ritkán – olyan szituáció, amikor a gonosz lélek ott van, kísért, és mi a válasz? Távozz tőlem, mert nem Isten akarata szerint gondolkozol. Sokszor a hezitálásunk, bizonytalanság egy-egy döntésben, mert nem Isten akarata szerint gondolkozol. Isten akarata mindig megnyugvást ad, mindig örömet ad, mindig békét ad az embernek, még akkor is, hogyha ez küzdelmes.

Aztán ott van Jézusnál a szenvedés története, de ne az én akaratom teljesedjék, hanem a tiéd. Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet. Jó, hogyha sokszor felidézzük Jézusnak azt a mondását Aki hisz bennem, elnyeri az örök életet és Atyám feltámasztja az utolsó napon. A mi végső döntésünk ez. Hisszük Jézust, elnyerjük az örök életet, az Atya pedig feltámaszt.

Testvérek, a nagyböjtben az is feladatunk, az egyháztól kapott feladatunk, hogy döntéseinket is újítsuk meg. Lehet persze kérdezni, hogy van-e erre lehetőség, hiszen lehet, hogy húsz éve, ötven éve hoztam meg egy döntést, van-e mód, hogy ezt korrigáljam, újra meghozzam, kell-e ez, van-e erre lehetőség? Azt gondolom, hogy igen! A Szentlélekben van! Alapdöntéseinket is, állapotbeli döntéseinket is, a hivatásban meghozott döntéseinket is van lehetőségünk a Szentlélekben megújítani Nem csak egyszer vagy ritkán, hanem gyakran van lehetőség a döntések megújítására. Van-e lehetőség arra, hogy a rossz döntéseimet helyrehozzam. Következményeiben vélhetően nem, hiszen megtörténtek, hatása mutatkozik, de ott, ahol a sebet kaptam, ott, ahol rosszul döntöttem, mert nem szerettem jól az Istent, mert nem ismertem, vagy féltem, vagy gyenge voltam, abban a pontban az Isten tud gyógyítani. Újjá tudja teremteni a múltunkat. Nem mást, hanem újjáteremti. Ezért fontosnak gondolom – és ez talán lehetne feladat is, legyen is –, hogy vegyük sorra alapvető döntéseinket, amelyek saját mivoltomat meghatározzák. Miért vagyok ilyen, amilyen vagyok? Persze, hogy sok adottság, de a döntéseim okán, miért vagyok ilyen? Talán ezt a néhány nagyon fontos döntést érdemes a Jóisten elé vinni, és kérni, hogy Uram, mutasd meg, hogy hogyan vagy Te ebben benne? Hol kell még ebben módosítani, tisztítani? Életem meghatározó döntéseit is nézzem meg, amelyek meghatározták az életutamat. Meghatározták a körülményeket. Amikor az ember végiggondol saját életútján, akkor ezt a néhány pontot pontosan meg tudja jelölni, és azt is, hogy azért ilyen az életem, mert itt így döntöttem. Ha másként döntöttem volna, esetleg más lenne. De nem döntöttem. Azt gondolom, nagyon fontos testvérek – és ezt is tegyük meg –, hogy a hűséges döntéseket és azok következményeit köszönjük meg, amikor hűségben tudtunk lenni az Istennel. Köszönjük meg, mert az nagy dolog Isten részéről is, de az elköteleződés oldaláról is. Legyen bátorságunk, hiszen az irgalmas Atya segít ebben lelke által a hűtlen döntéseinkkel és annak következményeivel is szembenézni. Kérjünk bocsánatot. Újból is, még akkor is, ha ezt megtettük korábban. Kérjük oda a Szentléleknek a gyógyító erejét, gyógyítsa meg ezeket a rossz döntéseket. Természetesen Istentől, embertől bocsánatot kell kérni. De nem csak általában, hanem konkrétan megnevezve azt, miért kérek bocsánatot? Hol hibáztam, mi az, amit elrontottam? Amennyiben lehet – akár évekre visszamenően is –, keresni kell a jóvátételnek a konkrét cselekedeteit. Hogyan fogom jóvátenni? A jó döntésekben pedig melyek a gyümölcsök, amelyeknek ma is lehet örülni, hogy akkor ott jó döntést hoztam a hitemben, ezért ennek a gyümölcseit most tudom élvezni.

A Szentlélek szelíden akar gyógyítani bennünket. Szelíden nyit ki új lehetőségeket, de dönteni kell Jézus Krisztus mellett. Nem lehet sodródni, nem lehet várni mástól, majd helyettem meghozza valaki, Jézus azt várja, hogy én hozzam meg a döntést, mert Ő engem szeret, és azt várja, hogy én is ezzel a szeretettel forduljak felé.

Fontosnak tartom, gyakoroljuk be, hogy jó döntéseket tudjunk hozni az istenes életbe. Ez a jó döntés erénye, amire utaltam. Mennyire szükséges ez?

Van egy lelkiéleti mondás, ami így szól Tedd, amit teszel és nézd a dolgok végét. Pontosan ez kell. Nézni a dolgok végét, az üdvösséget, és ebből bátran cselekedni. Mert akkor a cselekedeteim – a krisztusi cselekedetek, egységes cselekedetek – békét, biztonságot jelentenek mindannyiunk számára.

Dönteni kell. Életünk döntés Jézus Krisztus mellett. A Jézus Krisztus melletti döntés megkívánja, hogy saját emberi döntéseinket is áttekintsük újból és újból.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »