Ma az Egyház a keresztet és a keresztre feszítettet szemléli. A világ számára értelmezhetetlen a kereszt: a szenvedést, a halált, a bukást látja benne. Egy bukott embert lát a kereszten, és nem tud mit kezdeni vele. Értetlenül áll azzal szemben, mikor mi kereszttel adunk áldást, vagy keresztet rajzolunk magunkra. S vajon mi, ha a keresztre nézünk, mit látunk, kit látunk? Látjuk-e Őt, aki minket mindvégig szeretett, vagy csak a szenvedést és a halált vesszük észre? S ha a keresztre nézünk, tudjuk-e, hogy a mi Istenünk él, hogy legyőzte a halált? Vagy lehet, hogy eddig úgy éltünk csupán, mintha halott lett volna…?!
E gondolatokkal kezdődött Nagypénteken este a zenés áhítat a veszprémi Szent Margit-templomban. Takáts István atya, a Padányi Biró Márton Római Katolikus Iskola lelki igazgatója Krisztus szenvedéstörténetének átelmélkedésére hívta az egybegyűlteket.
Az alkalomhoz illően Dietrich Buxtehude 17. századi dán-német orgonista, barokk zeneszerző Membra Jesu Nostri (Jézus Urunk tagjai) című oratóriumából a megfeszített Krisztus tagjairól szóló hét zenei elmélkedéséből (hét kantátájából), Herr, wenn ich nur Dich hab (Uram, amikor csak Téged akarlak) és Klagelied (Panasz) című opusaiból hallhattak részleteket az egybegyűltek, valamint Schütz: O bone Jesu (Ó, jó Jézus) című műve hangzott fel az Orlandó Kamarakórus, a Mendelssohn Kamarazenekar zenészei és szólisták, különböző muzsikusok közreműködésével, Vikman Pál vezényletével.
Az egyes zenei gondolatokat Takáts István atya elmélkedései kötötték össze, mélyítették el:
Az első keresztények, akik ismerték a kereszt titkát, sohasem ábrázolták a megfeszített Krisztust. Teste helyett egy drágakövet helyeztek a keresztre, így üzentek a világnak. A drágakő ugyanis akkor mutatja meg a szépségét, ha fény ragyogja át. A kereszt is csak a hit fényében mutatja meg a szépségét. Ma a boldogságot sokszor a fájdalommentes élettel azonosítják. Azt szokták mondani: ’Csak egészség legyen!’ Sokan nem tudunk mit kezdeni a szenvedéssel, a betegséggel és a halállal. Számukra a kereszt botránnyá válik. Végességünk tudata pedig esély is lehetne. Sokszor van, hogy az élet rendezte helyzetekből szeretnénk kimenekülni; kapcsolatokhoz, anyagi biztonsághoz, a magabiztossághoz fordulunk felmentésként, s nem vállaljuk a szembesülést, a kihívásokra a válaszadást. Pedig rájöhetnénk: esendőségünk esély, gyöngeségünk az erő megtalálásának eszköze. Sokszor azt mondják ránk a nem hívők, hogy idealisták vagyunk. De valójában a hit nem a realitás tagadása, hanem a valóság kitágítása. Vagyis mi mindent, ami belül történik, egy tágabb összefüggésbe helyezünk, a halált a feltámadás és a szeretet felől nézzük. Krisztus előttünk jár; nemcsak a szenvedésben, a kereszthordozásban s a halálban, hanem a feltámadásban is. S arra bíztat, Húsvét fényességével járjunk a világban. Ő előttünk jár: bárányként a farkasok között. Pont úgy, ahogy követőitől, tőlünk is kéri. Ez Nagypéntek üzenete minden emberhez.
Az áhítaton szólót énekelt Siklósi Viktória, Kohári Bernadett, Suda Magdolna, Lukács Elek, Borsodi József, Csuka Marcell. Hangszeren közreműködött Csaba Ágnes, Kebiszek Zuber Éva, Pillár Tamás, Némethné Gál Csilla, Kallai Nóra, Kövi Bálint, Lajcsik Dániel, Reményi Árpád, Nagy Csaba, Mali Katalin.
Toldi Éva
