A Devecser és Kolontár között található Szentkútnál vasárnap, július 31-én délután több százan gyűltek össze a Szent Anna napi búcsúra.

A Veszprémi Főegyházmegye Családpasztorációs Irodája és a Reményforrás Egyesület erre az alkalomra két új imahelyet hozott létre a meg nem született gyermekekért és a családok gyermekáldásáért, a Devecser és Kolontár között elhelyezkedő, egykori Jézus-ösvény területén.

A kezdeményezés a sikertelen gyermekáldás nehézségeivel küzdő, érintett házaspároktól indult, a helyszín és az alkalom kiválasztását pedig Devecser-Kolontár plébánosa, a főegyházmegye családreferense, Fodor János atya segítette. Az egyik helyszín a két település közötti Szentkút, a másik pedig a kolontári templom dombja alatti betlehemi barlang. A Szentkút, mely közel másfél évszázada létezik közvetlenül a vasúti töltés mellett található. Csodás módon elkerülte a vörösiszap-katasztrófa és a forrása iható, melynek számos csodát tulajdonítanak a környékbeliek.

A búcsúi miséket az utóbbi években Fogolykiváltó Boldogasszony ünnepéhez kapcsolódva szeptember végén tartják, viszont pár éve elevenítették fel a régi hagyományt, hogy Szent Anna ünnepét is megünneplik. A szentmise kezdetén Glózer László, a Szentkút gondnoka köszöntötte a zarándokokat, majd elimádkozták a Szűzanyát köszöntő imát.

A búcsúi szentmisét Márfi Gyula érsek mutatta be Szijártó László esperes, pápai plébánossal, Bali Tibor h. esperes, külsővati plébánossal, Fodor János plébánossal és Somlai Péter tüskevári plébánossal. A főpásztor megáldotta a felújított Szentkutat, és a gyermekáldásért imádkozók emléktábláját. Szentbeszéde kezdetén Szent Annáról beszélt, aki a főegyházmegye védőszentje is, hangsúlyozva a nők tiszteletét és azt, hogy Jézus volt az, aki “felemelte” a női nemet, szakítva az akkori hagyományokkal. Nagyon fontos, hogy egy gyermek megtapasztalja az anyai, nagyanyai szeretetet, gyengédséget. Nem elég, ha csak tudást adunk át neki, hanem a szívüket formálni, az akaratukat nemesíteni is szükséges és meg kell tanítani őket imádkozni. Kérte, hogy a szívünkkel tudjuk szeretni a Jóistent, tisztelni a Szűzanyát és tisztelni a szenteket, köztük Szent Annát s tudjunk hozzájuk hasonlóvá válni az imádságban, zárta beszédét a főpásztor. A szentmise végén a Burucs házaspár, Tamás és Barbara, az emléktáblák megálmodói, megtervezői beszéltek az imahelyek létrejöttéről a családpasztorációs iroda képviseletében, végül Márfi Gyula érsek megáldotta a családokat.

A két egymástól mintegy két kilométerre található imahely az iszapkatasztrófa során nagyrészt megsemmisült Jézus-ösvény részét képezte. A Szentkút életet fakasztó vizénél méltó helyet talál az az imahely, mely a gyermektelen családok gyermekáldásáért hivatott létrejönni. Innen indultak a szentmise végén a Torna patak mentén a zarándokok a kolontári templom dombjánál rejlő betlehemi barlanghoz, mely ezentúl a meg nem született magzatgyermekek emlékét is őrzi. Miután a zarándokok megérkeztek, Márfi Gyula érsek megáldotta az emléktáblát.

A magzatgyermekek emlékére kis fatáblákat írhatnak meg és helyezhetnek el a zarándokok a barlangban.

A két imaszándék, melyekért az imahelyek létrejöttek, sok család életében meghatározó, ugyanakkor kevés hasonló kezdeményezés valósult meg eddig az országban. A létrehozók remélik, hogy ezek a zarándokhelyek a Főegyházmegye olyan kincseivé válnak, ahol a Szűzanya pártfogását is kérve a házaspárok reményt és erőt kapnak családi életük kiteljesedéséhez.

Fotó: Veszprémi Főegyházmegye, Családpasztorációs Iroda

Az emléktáblákon az alábbi imádságok olvashatók:

EMLÉKHELY AZ ELTÁVOZOTT MAGZATGYERMEKEKÉRT

Mennyei Atyánk, ki hatalmat adtál evilági kapcsolataink kötésére és oldására, hálát adunk neked és áldjuk szent nevedet! Azért jövünk eléd, hogy kérjük, ezt a kicsiny lelket, kit életünkbe helyeztél, nyugodt szülői szívvel engedhessük hozzád. Segíts minket Urunk, hogy el tudjuk fogadni azt, hogy minden embert pontosan annyi időre rendelsz teremtett világodba, amennyi alatt küldetését elvégezheti.
Nyisd meg a szívünket, hogy mi, akik itt maradtunk, megláthassuk azokat a csodákat, amelyeket e kicsiny ember közöttünk megtett, felfedezhessük lényének nyomait magunkban, további életünkben.
Segíts, hogy szeretetkapcsolataink, áldozatod és az ő áldozata által erősödjenek. Az üresség, mely helyében támadt, megteljen élettel.
Segíts minket Urunk, hogy a te Szent Lelked által meglelhessük azt az utat, mely e nálad lévő kisgyermekünkhöz elvezet. Nyílt szívvel vallhassuk azt, hogy ő létezik és ebben a pillanatban is velünk és értünk fohászkodik.
Szűz Mária, égi édesanyánk, Szent József, családapák oltalmazója és példaképe, kérjük, növeljétek hitünket, erősítsétek reményünket, hogy életünk e nehéz szakaszában se szűnjünk meg bízni és egyre inkább szeretni.
Úr Jézus, kérünk, add meg nekünk szülőknek és gyermekeinknek azt a nagy kegyelmet, hogy együtt örvendezhessünk a te dicsőségedben az örökkévalóságon át, és egyesíts mindannyiunkat újra örök atyai házadban. Amen

IMAHELY GYERMEKÁLDÁSÉRT

Drága Urunk, azért jövünk eléd, hogy kérjünk, a házasságunkat áldd meg gyermekekkel.
Kérjük, hogy add meg nekünk ezt a kiváltságot, hogy együttműködhessünk Veled a teremtés titkában.
Hódolattal és szeretettel, Uram, egyesítjük szívünket, lelkünket és testünket, és reméljük, ebben az anyaméhben egy gyermek növekedhet, akit szerethetünk, gondozhatunk és dédelgethetünk.
Drága Urunk, készek vagyunk válaszolni a szülővé válás kihívására.
Előre tekintünk a feladatokra és az örömökre, és bár sokszor túlterhel minket a roppant felelősség, de biztosak vagyunk abban, hogy segítségeddel és vezetéseddel sikerül életet adnunk és a tudás és szeretet bőségét adjuk ehhez a különös kis titokhoz.
Segíts, Urunk a teremtés titkához és az életet hozó szerelemhez. Amen.

(Renee Bartowski: Imák házaspárok számára)

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »