Az Adalbertinum, a Prágában tanuló magyar anyanyelvű egyetemisták diákotthona hosszú és nem egyszer fáradságos munka után nyitotta meg kapuit – ünnepélyes keretek között – március 20-án. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia képviseletében Udvardy György veszprémi érsek mutatott be ünnepi szentmisét, melyen Dominik Duka bíboros, prágai érsek, Csehország prímása is jelen volt.

A szentmise bevezetőjében Balga Zoltán, a prágai magyarok plébánosa köszöntötte a lelkipásztorokat, a híveket, a nagykövetség és társadalmi szervezetek képviselőit, valamint a Csehországban működő Ady Endre Diákkör tagjait. Emlékeztette a jelenlévőket, hogy a nagyböjti keszületben hálát adni gyűltek össze ezen a napon azért a hatalmas kegyelemért, hogy immár magyar katolikus diákotthon várja a Prágában tanulókat.

Udvardy György érsek szentbeszédét teljes terjedelemben itt olvashatják:

Az imént hallott evangélium, az emberi lét és keresztény hitünk eszkatologikus dimenzióit emeli ki. A halál közvetlen veszélyének az élménye átjárja életünket. Az emberi élet történéseinek megismételhetetlensége ugyancsak fölhívja a figyelmet az idő múlására, életünk, cselekvésünk felelősségére. Mindezzel az evangélium a megtérésre ösztönöz és arra, hogy a megtérés gyümölcseit hozzuk. Ugyanakkor arra is tanítást ad, hogy Isten cselekvése fölülmúl minden emberi ítéletet, politikai, társadalmi megfontolást, és nem egyszerűsíti le, nem egyszerűsödik le a gondviselés jelenléte pusztán emberileg elvárt igazságszolgáltatásnak a mértékére. Isten figyelmeztet, Isten éltet, Isten gondoskodik az életről. Azonban Isten, aki mindannyiunk fölött áll, aki az Élet Istene, a Jövő Istene, ítéletet is mond. Csak Ő mond ítéletet. Ugyanakkor az ítélete nem ijesztő. Az ítélete nem bénít meg bennünket. Ítéletének a tudata időt ad arra, hogy megtérjünk. Időt ad arra, hogy megváltoztassuk gondolkodásunkat, megváltoztassuk cselekvésünket. Ez az isteni magatartás mutatkozik meg a mai ószövetség olvasmány tanításában is. A választott nép életében, ahol az Isten, mint szabadító- mint a szolgaság házából való szabadító- jelenik meg. Ez mutatkozik meg Mózes életében, az ő küzdelmében, népéért vállalt szolgálatában, és ez mutatkozik meg abban a csodálatos, megrendítő leírásban, ahol Isten nevének az önközlését halljuk: Isten, aki van. Isten neve: Aki van.

A Szentírás tanítása megengedi számunkra azt ­- különösen a nagyböjti időnek a gondolatvilága is – ,hogy ennek a jelentését több módon értelmezhessük. Jelenti: Isten, aki van, aki vagyok, Isten egyedüli voltát is jelenti. Második lépésben pedig jelenti: Isten, aki van, aki vagyok; számodra vagyok. Elérhető vagyok. Közel vagyok hozzád. Gondoskodom rólad. S a harmadik jelentése, ami valójában Jézus Krisztus kereszthalálában tárul fel a maga teljességében, a maga értelmében: Isten, aki van, aki vagyok; érted van. Szabadító vagyok. Éltetni akarok. Érted küzdök. Érted akarok adni mindent, hogy boldog légy, hogy életed teljes legyen, hogy ne semmisítsen meg a halál veszélye, és ne nyomasszon a megismételhetetlenségnek a terhe. Isten értem van. Szabadítani akar. Ezért a mai evangélium Nagyböjt gondolatát elénk állítva, megtérésre ösztönöz. Megtéréssel éltet. Úgy akar éltetni minket, hogy bátorít bennünket gondolataink-cselekedeteink megváltoztatására.

Szükségünk van a megtérésre. Egyéni, közösségi, társadalmi, kulturális szinten, s az emberi civilizáció megtérésére is. Mindez azonban, az egyéni megtérésből indul ki, s az egyéni megtérésben kezdődik. Majd átjárja a közösséget, majd megjelenik a társadalmi törvényekben, megjelenik a társadalmi szabályokban, értékrendben. A hit – a megtért ember hite – kultúrát formál, a maga nyelvi adottságával, hagyományával, történelmével, jövőről való elképzelésével. Így reménykedhetünk a civilizáció emberhez méltó fennmaradásában.

Nagyböjtben vagyunk, ebben a csodálatos városban, Prágában, ahol az éltető múlt tapintható. A kultúra, a közös keresztény kultúra, Szent Adalbert közösen tisztelt szentünk jelenlétében érzékelhető mindazoknak, akik itt jelen vannak-vagytok, akik itt éltek, akik zarándokként érkeztetek, akik itt tanultok, és a tudomány világában éltek, akarjátok érteni a közös keresztény kultúránkat, akarjátok érteni önmagatokat, akarjátok érteni a világot. Akarjátok érteni a múltat és a jövőt. A közös hit Jézus Krisztus megváltói tevékenységében való közös hitünk, ugyancsak éltetni akar bennünket. A közös identitás, a közös istenismeret pedig a népek közötti gazdagodást, s egymás kölcsönös gyümölcseinek a fölfedezését és gazdagítását is jelenti. Ugyanakkor a megtérés, az emberi élet megismételhetetlensége, Jézus Krisztus ismerete, Isten nevének életünkben való föltárulkozása a közös felelősségünket is kiemeli mind az egyéni, mind a közösségi, jövőbeli életünk számára.

Legyen bátorságunk közös keresztény értékeinket, kultúránkat és hitünket megismerve újra és újra megtérni, megújulni, hogy egyéni felelősségünket megélve segítsük saját életünk, környezetünk, társadalmunk, népünk, Európánk, Világunk békéjét, boldogulását, jólétét, Krisztusi igazságosságát.

Legyünk bátrak ebben, és használjuk fel jól az időt.

Az ünnepség Csáky Pál ünnepi köszöntőjével folytatódott; Szlovákia korábbi miniszterelnök-helyettese üdvözölte a kollégium létrejöttét, amelyet különösen fontosnak tart a felvidéki magyarság életében.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »