A délelőtti esőzés miatt a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színházépületének földszintjén gyűltek össze az emlékezők, hogy leróják tiszteletüket a 72 évvel ezelőtti doni katasztrófa hősi halottjai előtt. A Pápa Város Önkormányzata és a Pápai Huszáregyesület által szervezett megemlékezésen részt vett dr. Kovács Zoltán államtitkár, országgyűlési képviselő, dr. Áldozó Tamás polgármester, az MH Pápa Bázisrepülőtér és a Nehéz Légiszállító Ezred képviselői, valamint a képviselő-testület tagjai.

1

A második világháborúban 1943. január 12-én kezdődött meg a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban, amelynek során napok alatt szinte teljesen megsemmisült a 200 ezer fős II. Magyar Hadsereg. A Don mellett elszenvedett katonai vereség egyike a magyar történelem legnagyobb katasztrófáinak.
A városi megemlékezés a Himnusz hangjaival indult, majd Kincses László tolmácsolásában Pósa Klára: Apám sírjára..virág helyett című verse intette csendes emlékezésre a megjelenteket. A rendezvényen Szijártó László esperes-plébános mondott emlékbeszédet, aki gondolatait imádsággal foglalta keretbe. A szónok beszédében kiemelte, a rosszul ellátott, gyengén felszerelt II. Magyar Hadsereg súlyos veszteségeket szenvedett, de a hősök, akikre ma emlékezünk, kitartottak a reménytelenségben is. Szijártó László a hazaszeretet erejét hangsúlyozta, mely ma is rendkívül fontos a keresztény ember életében.
– A hazaszeretet érzelmi kötődés az iránt az ország iránt, ahol élünk, ahol születtünk. Ez megjelenhet a szavainkban, a tetteinkben és a viselkedésünkben. A hősiesség lehet a hazaszeretet tettbeli megnyilvánulása, vagy egy közösség érdekében végzett önzetlen cselekvés. Mindannyian érezzük, tapasztaljuk, hogy sajnos napjainkban a hazaszeretet és hősiesség mintha elveszítené igazi értékét. Az emberekből egyre inkább hiányzik az összetartás és a hagyományok tisztelete. Pedig igazán ezek tartanak össze egy nemzetet. A mai napon emlékezni gyűltünk össze nemzeti hőseinkre, akik számára mindennél fontosabb volt e két erény. Azonban mi nemcsak emlékezni akarunk, hanem példát venni a hőseink életéből. Ők bizonyítják számunkra, hogy minden kilátástalanság terhére érdemes egy közösségért, a magyar hazánként, a városunkért áldozatot hozni – fogalmazott a plébános.
Szijártó László beszélt a doni katasztrófa eseményeiről, a hadsereg felszereléséről, részletezte a súlyos veszteséghez vezető okokat. Elhangzott, az ütközetekben több mint 50 ezren haltak meg, emellett közel 70 ezerre tehető a sebesültek és fogságba esettek száma. 1943 tavaszán Horthy Miklós kormányzó összesen 126 ezer fős veszteségről számolt be egy Hitlerhez intézett levelében. Akik túlélték, azok számára pedig kitörölhetetlen nyomot hagyott az ütközet – hangzott el az emlékbeszédben.

A rendezvény a II. világháborús emlékműnél folytatódott. Az emlékezők elhelyezték a kegyelet koszorúit az emlékmű lábánál, majd a Takarodó, végül pedig a Szózat hangjaival zárult a tiszteletadás.

mo

http://www.papa-ma.hu/

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »