Ha a kísértésre gondolunk, akkor elsődlegesen testi jellegű bűnökre való csábítások jutnak eszünkbe. Ugyanakkor a lelki jellegű kísértésekkel, azon belül is a hittel kapcsolatos próbatételekkel általában kevesebbet foglalkozunk, pedig Jézus megkísértésének példája éppen azt mutatja, hogy noha ezek sokszor első látásra jelentéktelenebbeknek tűnnek, mégis nagyon súlyos következményei lehetnek. A Jézus és a sátán közti párbeszédből egyértelműen kitűnik utóbbi célja: szeretné eltéríteni az Isten Fiát messiási küldetésétől vagyis attól, hogy az Atya akaratát teljesítse. Magyarul meg akarja győzni Jézust, hogy a könnyebb utat válassza azzal, hogy szuperhős szerepre csábítja nemcsak itt, de a gúnyolódók szavain keresztül is a kereszten függve. Jézus azonban nem elkápráztatni jött közénk, hanem részesülni a mi emberi sorsunkban, melyet a kísértések vállalásával is egyértelműen jelez. Nem változtatta a köveket kenyerekké, nem hódolt be a sátánnak, nem vetette le magát a templom párkányáról és nagypénteken sem szállt le a keresztről.
Sokaknak ezek egy gyenge istenség képét körvonalazzák. A sátán célja pontosan ez: mindannyiunkkal azt akarja elhitetni, hogy az Isten nem mindenható, hogy az Isten gyenge. A mi Urunk azonban nem mindig akkor lép közbe, mikor mi elvárnánk. Milyen gyakran hívőként is a nehézségekben, mint például a most már lecsengő, ám nemrégiben még tomboló és rengeteg áldozatot követelő járvány és a napjainkban fenyegető háború idején is újra és újra feltesszük magunkban a kérdést, mintegy „kísértve” az Urat: „hol vagy?” „miért nem avatkozol már közbe?”. Valószínűleg ugyanezen kérdések tőre fúródott a Szűzanya és a tanítványok szívébe is akkor ott 2000 éve Jeruzsálem utcáin és a kereszt körül. Ugyanezzel a módszerrel dolgozik az ördög a történelem folyamán újra és újra. El akarja ültetni bennünk a bizonytalanságot.
Jézus azonban azt üzeni saját példájával: ne engedj neki, ne válaszd a könnyebb utat! Tarts ki az imádságban akkor is, ha kétségeid vannak; gondolj a kísértésekben és a szenvedésekben állhatatosan kitartó Jézusra a legnagyobb próbatételeid idején úgy, ahogy Ő tette: tanulj meg akár egy-egy számodra kedves és megerősítő bibliai verset és használd pajzsként a sátán kardja ellen. Jézus megmutatta és megígérte: aki mindvégig állhatatosan kitart, az üdvözül (vö. Mk 13,13), ezért: Uradat, Istenedet imádd, s csak neki szolgálj! (vö. Lk 4,10)
Krisztus a böjtölők és a Sátánnal harcba szállók vezéreként áll előttünk a mai evangéliumban. Mivel a Szentmise kegyelemosztó szentség, az Úr nem csak példaképünk, hanem erősítőnk is e harcban. A vasárnap vezető zsoltára a 90. Ezzel akarta Urunkat megkísérteni a Sátán. „Angyalainak parancsolt felőled…” Az Úr azonban kicsavarja a Sátán kezéből ezt a bitorolt fegyvert és maga használja: ezzel a zsoltárral ígéri meg híveinek a különleges oltalmát az egész Nagyböjtre.
Hozzám kiált:
Az antifóna mindenek előtt Krisztusra vonatkozik. Ő „kiáltott az Atyához”, mert a szenvedés kelyhét egészen kiitta, és ő, akinek minden engedelmeskedik, a szenvedésből „engedelmességet tanult” (vö. Zsid 5,8) és tanúsított. Az Atya szava: „én meghallgatom őt, megmentem őt, és megdicsőítem őt”: ez már a húsvétra utal előre. — De Krisztus mindent az Egyházért vitt végbe. Azért kiáltott, hogy Egyháza vele együtt kiálthasson az Atyához. Mi vagyunk, kik bűnünkben, bajunkban keresztre feszítettségünkben, nagyböjti önmegtagadásunkban az Atyához kiáltunk. Az Atya bennünket is meghallgat, és majd Húsvétkor, meg az örök Húsvétben is megdicsőit minket Krisztussal együtt. Így kell tehát szenvednünk Krisztussal (nagyböjt), hogy majd vele együtt menjünk be a dicsőségbe (Húsvét).
(Éneklő Egyház)
