Krisztus Testének és Vérének főünnepét, vagyis Úrnapját, a Szentháromság Vasárnapját követő csütörtökön tartja minden évben a Katolikus Egyház.  Magyarországon a húsvéti időt lezáró pünkösd vasárnap után két héttel tartják. Az ünnepet 1264-ben IV. Orbán pápa terjesztette ki az egész latin Egyházra a hit és a kultusz válaszaként azokra az eretnek tanításokra, amelyek kétségbe vonták Jézusnak az Eucharisztiában való jelenlétét.

Dr. Udvardy György érsek atya Veszprémben az Árpád-házi Szent Margit templomban mutatott be ünnepi szentmisét, Tornavölgyi Krisztián érseki irodaigazgató atyával és Tamás Zoltán káplán atyával.

Érsek atya szentbeszédét teljes terjedelmében közöljük:

Kedves Testvérek!

Csodálatos kenyérszaporítás történetét hallottuk, a mai vasárnapnak ez az evangéliuma. Egy csoda, ami a nép táplálásáról, Jézus Krisztus természetéről szól, s egyben az Eucharisztiának az előképe is annak az áldozatnak, ami miatt mi élni tudunk, ami által mi élünk. Egyébként ez történik velünk most. Az evangélium azt mondta, Jézus magányos helyre akart menni, a nép utána ment mert hallani akarta Őt, Ő pedig tanította az Isten országáról és meggyógyította betegségeiket. Ezt tesszük minden vasárnap, keressük Jézust. Utána akarunk menni, mert hallani akarjuk az Ő tanítását. Hallani akarjuk szavait mert gyógyulást akarunk nyerni gyengeségeinkre, betegségeinkre. Mert rászorulunk arra, hogy találkozzunk az Úr Jézus Krisztussal. Rászorulunk, és éltet bennünket az Ő tanítása. Rászorulunk, és gyógyít bennünket az Ő ereje. Ugyan akkor ebben a leírásban az is nagyon elgondolkoztató, hogy megszűnik mind a hívők – Jézus keresők, mind Jézus számára az idő. Megfeledkeznek arról, hogy távoli helyen vannak. Megfeledkeznek arról, hogy táplálékot kell venni magukhoz, s Jézus táplálni akarja őket. Ti adjatok nekik enni…s akkor előkerül az öt kenyér két hal; értékelhetetlenül kevés ahhoz, hogy lakoma kerekedjék. Sőt, inkább veszély forrásaként jelenik meg, s Jézus megáldja az öt kenyeret, két halat és rábízza a tanítványok hitére. Hiszen nem kenyérhalmok és haltömegek keletkeznek, amit csak szét kell osztani, mert elegendőnek látszik. Hanem megtörik a kenyeret, a keveset – az ötöt – jut az egyiknek, jut a másiknak. Vajon jut-e a többinek? Ugyan így a halakból is, s a csoda megtörténik: minden egyes alkalommal amikor valaki kéri a táplálékot, s amikor az apostolok megtörik a kenyeret és kiosztják a halat. Sőt, maradékot is gyűjtenek össze.

Testvérek, vasárnapról-vasárnapra így jövünk össze. Az Egyházon keresztül meghalljuk Jézus szavát, keressük Őt, hallgatjuk az Ő tanítását – mert rászorulunk, és Ő testével-vérével akar táplálni bennünket. Mert erre is rászorulunk, mert ez éltet bennünket. Az Eucharisztia számunkra valóságos jelenlétet jelent. Valóságosan jelen van a testben és a vérben, Jézus Krisztus testével és vérével. A szentségnek a jele és a szentségnek az erőforrása. Ugyan akkor hisszük azt is, hogy Jézus Krisztus áldozatát mutatja be számunkra, s az áldozatnak a természetét is. Jézus odaadja az életét érettünk, mert táplálni akar, mert gyógyítani akar, mert vigasztalni akar, mert bátorítani akar, mert útitársunk akar lenni, s ezért azt mondja a kenyérre és a borra: testem és vérem, vegyétek mert ez táplálék számotokra. Jézus áldozatát mutatja ez mindannyiunk számára. Erőforrás és táplálék. Mennyire rászorulunk! Mennyire rászorulunk az útmutatásra, mennyire rászorulunk arra, hogy legyen erőnk a mindennapi helytálláshoz, legyen erőnk ébren tartani a vágyat a jó után, legyen erőnk szeretni egymást. Mert nyugodtan kérdezhetnénk és kérdezzük is: mit táplál bennünk Jézus Krisztus teste és vére? Hogyan táplál bennünket? Testvérek! Ébren tartja bennünk az istenes életet. Ébren tartja bennünk az Isten utáni vágyat. Mennyire szükségünk van erre! Mennyire könnyen elfordulunk, vagy elhomályosodik a szemünk Istennel kapcsolatban, s nem látjuk jól a végső célunkat. Már elég, ha csak napról-napra élünk? Már elég, ha csak megoldjuk esetlegesen adódó feladatainkat, problémáinkat? Eltűnik a távlat, eltűnik az erő, és Ő önmagával akar táplálni bennünket, hogy ne veszítsük el a reményünket, hogy mindig bízzunk az Atya irgalmában, mindig bízzunk az Atya szeretetében, mindig bízzunk az ember méltóságában és saját méltóságunkban. Az Eucharisztia a mi istengyermeki méltóságunkat táplálja. Ami megjelenik emberségünkben, megjelenik emberi átformálódásunkban, mert át akar alakítani, istenivé akar formálni bennünket. Megtehetjük-e ezt az Eucharisztia nélkül? Nem! Akarunk-e isteni életet élni? Igen, vágyaink mélyén mindig ott van ez. Vegyük tehát az Eucharisztiát, táplálkozzunk vele. Táplálja bennünk a tanítás utáni vágyat! Igaz tanítást akarunk hallani. Annyiféle vélekedés vesz körül bennünket. Annyiféle vélemény vesz körül bennünket. Mi az, ami bennünk az igaz életet, az igazságot táplálja? Jézus teste és vére, aki azt mondta magáról: én vagyok az út, az igazság és az élet…

Amikor az Eucharisztia után vágyakozunk, akkor vágyakozunk az igaz tanítás után is. Természetesen táplálja bennünk Jézus parancsainak a teljesítéséhez az erőt. Nem mindig könnyű. Mindennapi életünkben is hányszor kísért bennünket a gondolat; oldjuk meg egyszerűbben. Lehetne szebben, lehetne jobban, de hadd oldjuk meg egyszerűbben…Az Eucharisztia éppen abban segít, abban táplál bennünket, hogy mindig az Istenre irányulóan tudjuk megtenni mind azt, ami után vágyakozunk. Táplálja bennünk a közösségi életre irányuló vágyunkat. Hányszor beszélünk arról és érezhetjük is; egyedül vagyunk, magányosak vagyunk, kihez tartozunk, fontos vagyok-e valaki számára? Éppen az Eucharisztia miközben az egységet teremti közöttünk, táplája a közösségi életet mindannyiunkban. Milyen óriási ajándék testvérek, összejövünk vasárnapi Szentmisére, s alapvetően bízunk egymásban. Mert testvérem ugyan azért jött, amiért én: szeretnénk találkozni Krisztussal. Magunkhoz vesszük Krisztust, ez egy újfajta testvéri közösséget teremt közöttünk. Ez akkor is így van, ha ismerjük egymást, és akkor is így van, ha olyan helyen veszek részt Szentmisén, ahol nem ismerem személy szerint a testvéreket. De pusztán az a tény, hogy az Eucharisztiában részesedünk, ez építi bennünk a közösséget és a bizalmat, a Krisztushoz tartozást, és ez jó! Ez az Egyházhoz tartozásunkat is erősíti bennünk. Növeli bennünk az egységet, s az egység utáni vágyat. Mit táplál bennünk az Eucharisztia? Táplálja bennünk az áldozatra való készséget. Éppen Jézus Krisztus áldozatát teszi jelenvalóvá – az Ő testében és vérében, hogy legyen erőnk minden nap szolgálni. Legyen erőnk jót tenni. Legyen bátorságunk és erőnk ahhoz – amikor nehéz is, amikor fáj is -, akkor is szeressek. Akkor is próbáljak áldozatot hozni önmagamat megosztva, önmagamat megtörve szeretteimért. Ez erőt ad ahhoz, hogy szolgálni akarjuk testvéreinket azt adva, amire szüksége van. Honnan vennénk ehhez az erőt? Lehet olyan emberi meggyőződés, lehet olyan emberi motiváció, lehet olyan emberi késztetés, ami minden nehézségen túlvisz bennünket. Ideális elgondolásban igen, elméletileg igen, gyakorlatban látjuk hányszor megbicsaklik szándékunk, de az Eucharisztia erejéből nem. Az Eucharisztiával táplálkozva nem! Ezt ünnepeljük most. Ezért vagyunk itt, ezért jövünk vasárnapról-vasárnapra, hogy legyen erőnk, legyen reményünk, legyen bátorságunk, legyen istenes élet utáni vágyunk, legyen akaratunk a szolgálatra. Vegyük bátran magunkhoz az Eucharisztiát, tiszta lélekkel, s ha tisztulásra vágyunk, ha tisztulásra van szükségünk, akkor kérjük az Egyház papjaitól a bűnbocsánat szentségét, hogy méltó módon tudjuk venni magunkhoz az Eucharisztiát. Legyen erőforrásunk, vegyük magunkhoz, imádjuk.  Gyakran-gyakran térjünk be a templomba hétköznapjainkban is amikor csak lehet. Mert az Úr itt van, Ő akkor is amikor csend van, akkor is erejével erősít bennünket. Szolgáljuk egymást nagy szeretettel, áldozattal, hogy az isteni életet tudjuk fölfedezni önmagunkban, ember testvéreinkben is. Az eucharisztikus életet, hiszen valójában az Eucharisztia ünneplésének a nagy kérdése az – azon túl, hogy magunkhoz vesszük vasárnap az Eucharisztiát – mi történik velünk egyik vasárnaptól a másik vasárnapig a boldogságban, szeretetben, az áldozatvállalásban, az örömben? Adja Isten, hogy ez a mostani ünnep, Jézus Krisztus Szentséges Testének És Vérének Ünnepe erősítsen bennünket, bátorítson bennünket. Ámen.

A szentmise körmenettel zárult a plébániatemplom kertjében, ahol négy oltárt állítottak fel a körmenet útvonala mentén. A kisgyermekek virágszirmokat szórtak,  a hívek imádsággal és énekkel kísérték az Oltáriszentséget. A templomba visszatérve érsek atya záró áldása előtt elmondta, hogy az Úr Jézus Krisztus jelenléte az Oltáriszentségben tápláljon minket, így erősít meg bennünket az egységeben, összetartozásunkban. 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »