Másfél évvel ezelőtt kezdték forgatni egy mélyen hívő amerikai baptista filmrendező ötlet alapján a The Chosen, a Kiválasztott címet viselő, Jézus életét egészen új nézőpont szerint bemutató sorozatot. Már az első évadok részei is meghökkentették a nézőket, hiszen a szereplők a jól ismert szentírási szereplők életét, érzéseit, emberi kapcsolatait a szokásostól eltérően, egészen hétköznapi módon mutatják be. Az egyik talán legmeghökkentőbb jelenet a kánai menyegző, ahol Jézust nemcsak, mint a vizet borrá változtató, istenségét kinyilatkoztató áhítatos csodatevőt látjuk, de egy hihetetlenül vidám, felszabadult embert is, aki részt vesz barátai örömében, sőt, táncol a lakodalomban.

Elkezdődött a nagyböjtig tartó rövidebb évközi idő, a farsang, a mulatozások időszaka. Az előző vasárnapokon szemlélt Messiás azonban a kánai lagziban is ugyanaz maradt: Emmánuel, a velünk lévő Isten. Az elmúlt hetekben láthattuk jelenlétét az emberi határhelyzeteknél: az istálló szegénységében, a hajléktalanságban, az üldöztetésben, majd a Jordán mentén a bűnbánók közé lépve. Ma azonban egy új arcát mutatja meg, egy új epifániának lehetünk tanúi: Jézus boldog, örül, sőt, barátaival mulat. Ő osztozik minden emberi helyzetben, így örömeinkben is jelen van, sőt, azt akarja, hogy vidám keresztények legyünk! Az egyházi év „szürke hétköznapjaiban”, mikor a nagy ünnepek elmúltak, táncoló alakja és a vizet borrá változtató csodatétele azt üzeni számunkra, hogy ő boldog, örömteli tanítványként szeretne bennünket látni. Ehhez pedig elegendő „kiváltani” az ő szent Anyja által elmondott „receptet”: „Tegyetek meg mindent, amit mond!” Hiszen ha megtesszük, ha esetleg még teljesen ésszerűtlennek tűnő módon üres boroskorsóink vízzel való megtöltését is kéri, kezeink között fog borrá nemesedni életünk állóvize.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »