Pápai diákok sikere

2014.05.20., Hírek rovat

A Mária Rádió és a Mindszenty Alapítvány által meghirdetett történelmi vetélkedő elsődleges célja az volt, hogy Mindszenty József bíboros, hercegprímás életművét egyre többen megismerjék, különleges életét a verseny segítségével felfedezzék, s mindebből hitet, erőt merítsenek. A Mindszenty történelemversenyt olyan középiskolás diákok részére hirdették meg, akik nyitottak a történeti valóság aktuális és modern értelmezésére, arra, hogy ne csak egy feladatlap jó megoldásait keressék, de gondolkodásra, szóra, vitára, játékra bírják saját magukat és társaikat.

Az országos döntőn azok a diákok vehettek részt, akik az első két forduló kihívásait sikerrel teljesítették.

A május 3-án – a Mindszenty engesztelő zarándoklathoz, szentmiséhez kapcsolódóan – az esztergomi Szent Adalbert Képzési Központban rendezték meg az országos döntőt, melyen 13 csapat vett részt. A versenyen egyébként 32 középiskola 62 csapata indult el októberben.

Gyönyörű helyszínen, rangos személyek értékelték a csapatok teljesítményét: Habsburg Lotharingiai Mihály főherceg; Cserháti Ferenc esztergom–budapesti segédpüspök; Varga János, a bécsi Collegium Pázmáneum rektora; Dúl Géza, a Mária Rádió műsorigazgatója; Csűrös Csilla, az MTVA műsorvezetője és Kovács Gergely posztulátor, a Mindszenty Alapítvány ügyvezetője. Az egész napos versenyfolyam győztese a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolájának  „PRIMUS”elnevezésű csapata: Juhos Adél, Knapecz Kata, Lőwenberger Patrik. Felkészítő tanár:Fodorné Nagy Bernadett.

A verseny díjazottjai utazást nyertek a bécsi Pázmáneumba, valamint táblagépeket, könyvjutalmakat és emlékérmeket vehettek át.

Május 11-én Dr.Varga János a Pázmáneum rektora kalauzolta a diákokat és tanáraikat abban az épületben, ahol Mindszenty József az utolsó éveit töltötte. Itt beléphettek pl. Mindszenty egykori ebédlőjébe, dolgozószobájába és  a kápolnában szentmisén vehettek részt. Majd délután díszvendégek voltak az irgalmasok kórházában a koszorúzási ünnepségen. a bécsi magyarokkal, a Mindszenty Alapítvánnyal és a magyar nagykövettel együtt Mindszenty József szobránál.

Szabó Csaba

[simpleviewer gallery_id=”545″]

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »