Óvodapedagógus, iskolaigazgató, valamint testnevelő-, illetve szolfézs és zene oktató vehette át az elismerést Veszprémben a Városházán.

A pedagógusok méltatását sosem mulasztjuk el a tanév végén, néha reflexszerűen, olykor monoton, jól bevált paneleket ismételgetve. A koronavírus-járvány gondoskodott róla, hogy idén ez biztosan ne így legyen a Ranolder-díj átadóján. „Ez az év kizökkentett bennünket a szokásainkból. A vírus otthonainkba szorította hivataljainkat, tárgyalásainkat, iskoláinkat, tanárainkat, mozaikokra tördelve a kapcsolatainkat. Ez az év arra szólított bennünket, hogy tudjuk értékelni a lét minden apró örömét, hogy szeressük a természetest, becsüljük meg azt, amink van. Hogy lássunk is, ne csak nézzünk” – fogalmazott ünnepi beszédében Porga Gyula polgármester.

A Ranolder-díjat idén végül négy pedagógus vehette át: Czencz Gabriella, Molnárné Bácskai Rita, Mozsdényiné Paray Mária és Halmay György.

Halmay György a Lovassy László Gimnázium elvégzése után Pécsett földrajz-testnevelés szakos diplomát, később oktatási informatikusi felsőfokú szakképzettséget is szerzett. A Testnevelési Egyetemen labdarúgó edzői képesítésért tanult és csaknem 30 évig dolgozott edzőként is. 2002-ben megszerezte az UEFA B licences edzői képesítést is. A balatonalmádi Györgyi Dénes Általános Iskolában igazgatóhelyettesként tett szert kezdeti vezetői tapasztalataira. 2004 óta látja el a Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetői feladatait. Igazgatói munkáját pályázatában megfogalmazott céljai, a hagyományos keresztény erkölcsi magatartási formák átadása mellett a fegyelmezett, odaadó, magas színvonalon végzett, szakmai munka segítségével művelt, családjáért és hazájáért becsülettel dolgozó nemzedékek nevelése határozzák meg. A keresztény etika megélése és átadása mellett mindig hangsúlyozta az iskola befogadó jellegét. Vezetése alatt az intézmény Alapfokú Művészeti Iskolává bővült, a Szilágyi Táncegyüttes sikereinek köszönhetően az intézmény a Magyar Táncművészeti Egyetem partneriskolájává vált. Országos hírnévre tett szert az intézmény Harangegyüttese is. Az iskolai élet része lett a környezettudatos életmódra való nevelés, az iskola elnyerte az Örökös Ökoiskola címet. Testnevelőként fontosnak tartja a diákok szellemi fejlődése mellett a testi nevelést is, ennek érdekében több sportági szakkör is indult az intézményben. Szakmai munkáját 2009-ben Szent Gellért-díjjal ismerték el.

Fotó és forrás: vehir.hu

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »