A regisztrációt lezártuk, minden szabad helyünk elfogyott! Köszönjük a rendkívüli érdeklődést!

2023-ban Veszprém ad otthont az Európa Kulturális Fővárosa programsorozatnak, melynek ünnepélyes megnyitója a január 20-22-i hétvége lesz. A 2025-ig tartó veszprémi várnegyed megújulása projekt kivitelezési munkáit úgy időzítettük, hogy a vár, mely a város fontos kulturális tere be tudjon kapcsolódni a jeles eseményév rendezvényeibe. Első alkalom, amikor ismét látogatható lesz a vár az a megnyitó hétvégéje, amikor is vársétákat szervezünk, amely keretében betekintést adunk a kivitelezés jelenlegi állásába, illetve olyan kulturális, műemléki különlegességekkel készülünk, egy kis ízelítővel a májusban induló Work in Progress ’23 kiállítássorozatunkból.

10 időpontban, alkalmanként 20 fő részvételével indítunk csoportokat. A jelentkezők szakmai vezető kíséretében kb. 40 perces túrákon vehetnek részt térítésmentesen.
Kizárólag 18 év feletti, illetve 12-18 éves kor közötti személyek szülői felügyelettel vehetnek részt a programon.

A részvétel feltétele az előzetes regisztráció, a tárlatvezetés előtt a munkaterület helyszínén történő biztonságos tartózkodásra vonatkozó tájékoztatáson való részvétel, illetve a saját felelősségre történő részvétel írásos nyilatkozatban való vállalása.

Tájékoztatjuk, hogy a bejárás útvonala nem akadálymentes. A látogatói regisztrációhoz kérjük, hogy szíveskedjen fényképes igazolványt magával hozni.
Javasolt ruházat: kültéri időjárásnak megfelelő, kényelmes, sportos, meleg öltözet és lapos talpú lábbeli, lehetőleg bakancs. Védősisakot és láthatósági mellényt biztosítunk.
Találkozási pont és idő: a túra megkezdése előtt 10 perccel az Érseki Palota előtt. (8200 Veszprém, Vár utca 16.)
A tárlatvezetések időpontjai:
2023.01.20. (péntek), 14:00
2023.01.20. (péntek), 16:00
2023.01.21. (szombat), 10:00
2023.01.21. (szombat), 12:00
2023.01.21. (szombat), 14:00
2023.01.21. (szombat), 16:00
2023.01.22. (vasárnap), 10:00
2023.01.22. (vasárnap), 12:00
2023.01.22. (vasárnap), 14:00
2023.01.22. (vasárnap), 16:00

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »