A Katolikus Karitász javára gyűjtöttek november 24-én vasárnap országszerte így a Veszprémi Főegyházmegyében is a templomokban. A Magyar Katolikus Püspöki Kar a gyűjtést segítő körlevet írt, melyet az előző vasárnap olvastak fel a templomokban. A körlevél beszámol a Karitász jelentősebb tevékenységeiről is:

 „Természeti katasztrófák idején mindig elsőként van ott a Karitász a segítők között. Idén a tavaszi rendkívüli hideg időjárásnál, földrengésnél és a történelmi árvíznél is jelen voltak, jelenleg is tart még az árvíz sújtotta otthonok felújítása. A Karitász munkája során kiemelten foglalkozik az idősekkel és betegekkel, a gyermekes családokkal, a hajléktalanokkal, a szenvedélybetegekkel, a testi-szellemi fogyatékkal élőkkel, a nemzeti kisebbségekkel, a menekültekkel és a bevándorlókkal. Harmadik éve működik a Karitász Krízissegély programja, amellyel az egzisztenciálisan kritikus helyzetbe került családokat támogatják gyógyszerrel, élelmiszerrel, ruhával, bútorokkal, rezsi hozzájárulással, lakbérrel, fűtéssel, lakhatással. A megszületendő életet támogatva inkubátorokat ajándékoztak kórházainknak, súlyos beteg gyerekeket támogattak, steril szobát építettek az otthoni felépüléshez. Szegénysorban élő családok gyermekeinek ezreit táboroztatták a nyáron és több ezer családot segítettek iskolakezdési támogatással. Megváltozott munkaképességűeknek munkalehetőséget teremtettek saját intézményeinkben. Országszerte nyolc központban segítik a szenvedélybetegeket és családjaikat a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálataikon keresztül, és felvilágosító-megelőző munkával vigyáznak fiataljainkra a kábítószerek csábításai közepette. Fedél nélkül élő embertársainkat támogatják, étkeztetik, segítve őket visszatalálni a normális életbe. Önfenntartó programokat szerveznek országszerte vetőmagokat adva a rászoruló családoknak…” (részlet a körlevélből)

A perselyadományokat a Katolikus Karitász a rászorulók megsegítésére fordítja. A perselygyűjtésen kívül a Katolikus Karitász adományvonalára is lehet adományokat küldeni a 1356 – os telefonszám felhívásával. A Katolikus Karitász munkáját idén a közmédia is támogatja. Az MTVA Jónak lenni jó elnevezésű akciója ugyanis csatlakozik a segélyszervezet programjaihoz. Az egész napos műsorfolyam december 15-én jelentkezik a közmédia csatornáin.

A Katolikus Karitász ezúton is köszöni adományaikat és a Karitász munkájának a támogatását!

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »