„A szentség annyi, mint tekintetünket a magasba emelni. A szentség közelség az Atyához, aki a mennyekben van. Az ember e közelség által él. Tudatában saját útjának, amelyet határok szegélyeznek és akadályoktól sem mentes. A szentség a tudás, hogy valaki óv minket, hogy Isten óv minket…” – idéződtek fel 2011-ben II. János Pál pápa lélekmélyből fakadó szavai Veszprémben a Latinovits-Bujtor Játékszínben. Elzbieta Modzelewska, a lengyel származású veszprémi rendezőnő ekkor állította színre immár második, felolvasó színpadra szerkesztett darabját az egyházfőről, akit abban az évben emelt a boldogok közé XVI. Benedek pápa.
Badacsonyiné Elzbieta Modzelewskát, aki nemrég adta át lelkét Teremtőjének, gyermekkorától egész életútján végigkísérte Karol Wojtyla, a későbbi szent pápa tisztelete, s bizonyos értelemben példaképként is tekintett rá: a mély hitű és rendkívül sokoldalú, az irodalom, a művészetek, a színház terén is kiemelkedőt alkotó szent emberre. A pápa bevezetőben idézett gondolatait magáévá tette, szinte küldetésszerűen vitte magával oda, ahová éppen az élet állította. Közel ötven éve élt Veszprémben, ahová először magyar nyelvet jött tanulni rendkívüli nyelvérzékkel rendelkező klasszika-filológia szakos lengyel egyetemistaként. Itt ismerkedett meg később egyetemi tanársegéd férjével. Veszprémből egy időre aztán visszatért szülőhazájába, Varsóba, ahol a kulturális minisztérium külföldi kapcsolatok intézetében lett tolmács. A nyelvek bűvöletében élt a latin, a görög, a lengyel, a magyar és a spanyol mellett hamarosan megtanult oroszul, olaszul és németül is. Mikor Veszprémben letelepedett, előbb a Bakonyi Múzeumban idegenvezetősködött, majd hódolva két szenvedélyének (a nyelveknek és a színháznak) a Petőfi Színházban lett szervező és tolmács. A rendszerváltás évében ismerkedtem meg vele, amikor a társulatot elkísérhettem egy lengyelországi vendégjátékra a Jelenia Góra-i színházi fesztiválra, ahol ő tolmácsként közreműködött a testvértársulati találkozón. Veszprémben is sokszor jártam látogatóban szerény otthonában, amely valóságos múzeummá vált az évtizedek során. Pápa-tiszteletének oltárán több száz magnókazettát, videofelvételt, diafelvételt őrizgetett többek között, melyeket részben televízióból, rádióból vett fel a pápa utazásairól, beszédeiből, de többségét személyesen a pápa nemzetközi zarándoklátogatásain rögzítette. Személyes emlékeit, pápalátogatásokról hozott ereklyéit (liturgikus füzeteket, könyvjelzőket, fotókat, emléklapokat, papírzászlócskákat és személyes feljegyzéseit pedig maga szerkesztette, gyönyörű hímzett fedelű füzetekbe gyűjtötte az évtizedek során. A szentatyával kapcsolatos élményeiről mindig áhítattal beszélt, felidézte az egyházfő bíborosi korszakát, amikor a bensőséges zakopanei karácsonyi szertartásokra, a Szent Család-búcsúkra rendszeresen eljártak családostul. A pápa olyan közvetlen, sokat emlegetett személyiségnek számított famíliájukban, szokta mondani, mintha családtag lett volna. Szeretettel idézgette azt is, hogy mikor Wojtylát megválasztották pápává, a veszprémi utcán megállították őt az emberek, s gratuláltak neki, mondván: ’ő a pápa honfitársa’.
Elzbieta már gyermekkorában is színházat szervezett lengyel otthonukban, darabokat rendezett az egyik szobájukban, amelyre meghívottak voltak a szomszédok, az ismerősök. Régi álma teljesült hát, mikor 2006-ban a színházvezetés támogatásával megszületett az első pápa-darabja, megrendezte felolvasó színpadi keretek között a szentatya Római triptichon című elmélkedésfüzérét a veszprémi játékszínben, majd 2011-ben a szentatya életútját végigkísérve, sokoldalú egyéniségét, empatikus jellemét, lírai érzékenységét, lelkiségét megragadva bemutatták az Élet-képek című darabját Baranyi Péter, Főző Ditta, Szűcs László, Terescsik Eszter elmélyült tolmácsolásban. Az Élet-képeket fővárosi és vidéki előadásokon is láthatta sokáig a közönség.
Most, amikor búcsúzunk Elzbietától és lélekben sírjára helyezzük majd a megjelölő keresztet, méltó, hogy a pápát idézzük ismét: „A kereszt annyit jelent: nincsen halál remény nélkül, sötétség csillag nélkül, vihar biztonságos kikötő nélkül.”
Isten vezessen, Elzbieta, az Örök Hazába!
Toldi Éva
