A katolikus egyház január 6-án ünnepli vízkeresztet, Jézus Krisztus megjelenésének ünnepét, ez a karácsonyi ünnepkör záró- és a farsang kezdőnapja. Ez az egyik legősibb keresztény ünnep, mely arra emlékeztet minket, hogy Jézus Krisztusban Isten megjelent közöttünk és elhozta nekünk az üdvösséget. Vízkeresztkor ünnepeljük a napkeleti bölcsek, vagy népiesen a háromkirályok érkezését is, akik a hagyomány szerint hárman voltak: Caspar, Melchior, Balthasar – azaz Gáspár, Menyhért, Boldizsár. A vízkereszt elnevezés a vízszentelés szertartásából ered, melyet ekkor végeznek. Ekkor kezdetét veszi a házszentelések időszaka, mely szertartás során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat; valamint megáldja a benne lakókat, dolgozókat. Szokás szerint a házszentelés után az ajtóra fölírják az évszámot és a népi értelmezés szerint a háromkirályok nevének (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) kezdőbetűit: 20 + G + M + B + 22. Az eredeti értelmezés szerint a három betű a latin áldásformula kezdőbetűi: Christus Mansionem Benedicat („Krisztus áldja meg e házat”). Vízkereszt ünnepe megmutatja nekünk, hogy Isten minden emberhez elküldte Fiát, hogy a megváltó Jézus születésével elhozza számunkra az üdvösséget, az örök élet reményét.

A tapolcai Nagyboldogasszony Római Katolikus Iskolában Csonka Nándor lelkiigazgató, plébános atya végezte el a szentelést:

Veszprémben Szabó János gazdasági helynök, a Szent László plébánia plébánosa tartott és tart még a következő napokban házmegáldásokat:

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »