Ferenc pápa 2020. december 27-én, Szent Család vasárnapján hirdette meg, és 2021. március 19-én, az Amoris laetitia kezdetű apostoli levél közzétételének ötödik évfordulóján nyitotta meg a család évét.

Kapcsolódva a Szentatya szándékához a Veszprémi Főegyházmegye a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia azonos témájú szépirodalmi pályázatához kapcsolódva a Katolikus Kulturális Hetek programsorozat keretében rajzpályázatot hirdet „A család, Istentől rendelt közösség” címmel.

A pályázat célja, hogy a résztvevők a vizuális ábrázolás eszközeivel bemutassák mit jelent a család a keresztény életünkben, hogy a családban, mint „mini egyházban” kapjuk hitünk és értékrendünk alapjait.

 

Téma javaslatok:

  1. A Szent Család példája életemben
  2. Szűz Mária, égi édesanyánk
  3. Szent József, mint a család és Egyházunk őrzője
  4. A család szerepe az életemben, hitem fejlődésében
  5. Testvérem vagy egy életre
  6. Nagyszüleim hite erősít
  7. A családom számomra „szent”
  8. Jézus a mi testvérünk

 

Korcsoportok

  1. korcsoport – alsó tagozat
  2. korcsoport – felső tagozat
  3. korcsoport – középiskola

 

Formai követelmények:

  • Pályázni bármilyen színes, vagy egyszínű technikával, kizárólag kézzel készült, A4 méretű alkotással lehet.
  • Egy pályázótól maximum 3 pályaművet tudunk befogadni.
  • A pályaművek hátoldalán tüntessék fel az alábbi adatokat: név, iskola, korcsoport, lakcím, telefon, email cím. Pályamunkát csak ezen adatok feltüntetése esetén van lehetőségünk díjazni.
  • A pályamunka mellett kérjük, hogy a pályázó küldje vissza aláírva a mellékelt nyilatkozatot! Pályázatát kizárólag ezzel együtt áll módunkban értékelni.
  • A borítékra írják rá: „A család, Istentől rendelt közösség” – Rajzpályázat

 

Beküldési határidő: 2021. április 30.

 

A pályaműveket lezárt borítékban, postai úton a Szaléziánum, 8200 Veszprém Pf.: 109. címre kérjük beküldeni. A borítékra írják rá: „A család, Istentől rendelt közösség” – Rajzpályázat

 

Elbírálás

A beérkezett pályaműveket zsűri értékeli. A legjobb és legötletesebb művek alkotói díjazásban részesülnek. Az eredményhirdetésre várhatóan Boldog Gizella ünnepéhez kapcsolódva kerül sor. A pontos időpontról és a díjátadás módjáról minden pályázót az általa megadott e-mail címen értesítünk.

Díjazás

A legjobb pályaművek megjelentetésre kerülnek a Veszprémi Főegyházmegye és intézményeinek online felületein.

 

A nyereményeket a Szervező elsősorban személyesen, rendezvény keretében szeretné átadni, azonban annak módjáról a járványhelyzettől függően később várható döntés. A nyereményekkel kapcsolatosan a nyerteseket nem terheli személyi jövedelemadó fizetési kötelezettség, azonban a nyeremény átvételével összefüggésben esetlegesen felmerülő egyéb költségek és kiadások (pl. nyeremény átvételéhez való utazás költsége) őket terhelik.

 

Amennyiben a nyeremények átadására díjátadó rendezvény keretében kerül sor, úgy a díjazott tudomásul veszi, hogy a nyeremény átadásáról kép-, hang- és filmfelvétel készülhet, egyben hozzájárul ezen felvételek akár teljes egészének, akár részleteinek későbbi a Szervező által történő felhasználásához.

 

A pályázathoz szükséges regisztrációval és a pályaművek alapadatainak elküldésével a pályázó igazolja, hogy elfogadja a pályázati feltételeket és a beküldött anyagok minden tekintetben megfelelnek a kiírásnak.

 

A pályázó a pályázat keretében benyújtott, valamennyi szerzői jogi védelem alá eső műre határozatlan idejű, azaz a művek teljes védelmi idejére szóló, területi, időbeli, módbeli és mértékbeli korlátozás nélküli, korlátlan, visszavonhatatlan, kizárólagos és ingyenes felhasználási jogot ad az MKPK részére. A felhasználási jog kiterjed valamennyi felhasználási módra.

A pályázó a pályamű beküldésével a pályaműhöz, mint szellemi termékhez fűződő vagyoni jogokról lemond. A lemondás a szerző személyhez fűződő jogaira nem vonatkozik.

 

Azonnal kizárják a versenyből azt a pályázót, aki a témához nem illő pályaműveket küld be!

 

A pályázó a pályaművek beküldésével hozzájárul, hogy kiválasztás esetén alkotása  bekerüljön a Veszprémi Főegyházmegye kiadványaiba, valamint megjelenjen a Veszprémi Főegyházmegye online felületein.

 

A pályázóknak jogukban áll a róluk nyilvántartott bármely személyes adatot megtekinteni, annak javítását vagy törlését kérni a következő címre küldött üzenet útján: palyazat@szalezianum.hu. A hozzáférésre, javításra, törlésre vonatkozó kérelmeket indokolatlan késedelem nélkül kezeljük.

 

18 év alatti pályázó esetében a jogi nyilatkozatokat a pályázó törvényes képviselője teheti meg.

 

A pályázó a pályamű beküldésével a pályázati feltételeket elfogadja.

 

VFE rajz pályázat_hozzájárulás_2021

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »