Negyedszerre szervezte meg a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom a Gyereket a magasba rekordkísérletet. Veszprém város ezúttal is csatlakozott a kezdeményezéshez helyi képviselőjük  Héthelyi Réka asszony közreműködésével, aki ezúttal is meghívta a rendezvényre a Veszprémi Főegyházmegye Családpasztorációs Irodáját. Kérésének örömmel tettünk eleget, hisz ez jó alkalom arra, hogy tágabb közegben képviseljük keresztény értékeinket, hirdessük a család fontosságát.

Az esemény helyszínét és a szükséges infrastruktúrát a veszprémi Petőfi Színház biztosította. A Családpasztorációs Munkacsoport néhány lelkes tagja kézműves foglalkozással, népi fajátékokkal és egy városismereti totóval készült. Folyamatosan érkeztek a családok a programra, így az asztalainkat mindig körbeülték az alkotni vágyó gyermekek, akik – természetesen – különböző fajtájú koronákat vagy királyfit és királylányt készíthettek fa evőkanálból és villából. Ugyanígy nagy népszerűségnek örvendtek a fajátékok is, a legkedveltebbeknél még sorban állás is kialakult. A nagyobbakat és a felnőtteket egy 13+1 kérdésből álló városismereti totóra hívtuk, melyben egyaránt szerepeltek a város nevezetességei, hírességei vagy érdekességei. Jutalmul feliratos tollat és Családunk újságot kaptak, azzal a nem titkolt céllal, hogy ne csak a programra, hanem a velünk való találkozásra is emlékeztesse őket.

Mindeközben a színpadon is zajlottak az események, néptáncos bemutató, táncház, trónszéken koronával és udvarhölgyekkel való fotózkodás, más kézműves foglalkozások várták az érdeklődő családokat. Az emelés pontban 11 órakor történt, melyet a magasból drónos felvételekkel örökítettek meg. Azok a gyerekek, akiket már nem tudnak magasba emelni a szüleik, a kezüket felemelve vettek részt a rekordkísérletben. Hisz mindannyian gyermekek vagyunk, szüleink gyermekei, akkor is, ha felnőttünk.

Fontos, sőt szükséges, hogy minden lehetőséget megragadjunk, ahol hagyományos értékeinket, keresztény hitünket, nemzetünket tudjuk képviselni a mai, javarészt értékvesztett, a különböző ideológiák labirintusaiban bolyongó társadalmunkban. A családpasztoráció önkéntesei ezúttal is ezt a célt kívánták szolgálni munkájukkal, energiájukkal, idejükkel. Hittel és lelkesen tettük a dolgunkat, imádkozva érte és bízva abban, hogy szolgálatunkat a Szentlélek ereje segíti és viszi tovább azon az evangelizációs úton, melyen mi csak az első lépést tettük meg! Köszönjük a szervezőknek a meghívást! Hirdessük együtt, hogy családban élni jó és a gyermek érték!

 

A Családpasztorációs Iroda munkatársai

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »