Az Apáti nevű települések hagyományos találkozójának ezúttal Monostorapáti község adott helyet. A 25. találkozó ünnepi szentmisével kezdődött, amelyet Dr. Udvardy György érsek mutatott be Illés Sándor plébános atyával.
Azért kértük meg polgármester úrral együtt az érsek atyát ennek a szentmisének a celebrálására, mert az Apáti nevű falvakat az apátságok kötik össze, hiszen mindannyiunknak a múltja, az ősi múltja abból ered, hogy az ősök hitében élünk. Nekünk itt az almádi apátság a meghatározónk, hiszen feltehetőleg az 1117-es alapítással kezdődik a falunak a vallási élete is. Ez az örökség, amit mi hordozunk, gyakorlatilag ugyanaz a mottó, amit mi már 11 évvel ezelőtt ugyan nem fogalmaztunk meg, de mégis ezt éltük, hogy őseink hite a jövő reménye és ennek a gondolatnak a jegyében imádkozunk együtt, hiszen az apáti falvakat egy lelkiség, egy hívő, vallásos múlt köti és tartja össze remélhetőleg a jövőben is. – mondta köszöntőjében Illés Sándor atya.
Udvardy György érsek atya szentbeszédében kiemelte, az ünneplésnek a különböző formáiban, a kulturális eseményekben, a közös étkezésben, a beszélgetésekben, a műsorokban Isten akaratát teremtő, Isten akaratát kereső embereknek a találkozása legyen ami boldog közösség, hiszen minden ilyen alkalom arra irányul, ami az embernek a végső célja. Hogyan lesz az ember boldog, hogyan lesz az ember erős, bizakodó és hogyan lesz önmagáért cselekvőképes. Érsek atya szentbeszédét cikkünk végén teljes terjedelmében közöljük.
A szentmisét követően a sportpályán felállított rendezvénysátorban folytatódtak a programok, ahol a kilenc településről érkezett vendégek együtt ünnepeltek, ismerkedtek egymással. – Amikor 2016-ban köszöntöttem önöket, arról beszéltem, hogy az Apáti nevű települések fenntartják maguknak a meg nem változás jogát. Minden alkalommal, amikor valamely apáti nevű településen találkoztunk, tanúbizonyságot tettünk mindarról, hogy azok a közös értékek, amelyek az apátság, az apátiak történelmi múltjában fellelhetők, azok megtalálhatók a mindennapjainkban, a ma élők sokaságában is. Arról biztosítjuk önmagunkat és utódainkat, hogy a közösség, amelyet alkotunk, fontos kovásza annak, hogy a magyarság, a magyar nemzet egy irányba gondolkodjon – mondta Takács Péter polgármester. Dr. Navracsics Tibor miniszter beszédében a hagyományok és az összetartozás fontosságát hangsúlyozta.
A kulturális programban bemutatkoztak a házigazda település művészeti csoportjai is. A vendégek a településsel ismerkedve megnézték a falumúzeumot, az egészségsátorban rutin ellenőrzéseken vehettek részt, az érintett települések pedig bemutatták saját értéktáraikat.
Kedves Testvérek!
Mai napon anyaszentegyházunk Boldogságos Szűz Máriának szeplőtelen szívére emlékezik, általa akar bepillantást adni, általa akar elvezetni bennünket újból és újból Isten szeretetének a fölismeréséhez. Tegnap ünnepeltük Jézus szentséges szívének az ünnepét. Isten szeretete tárul fel e két ünnep által és az újjáteremtett embernek a méltósága, mert Isten szeretete életet ad, Isten szeretete jövőt ad, Isten szeretete újjáteremt bennünket.
Ma ünnep azonban azzal is megajándékoz és megerősít bennünket, – hogy ha az ember keresi az Isten üdvözítő akaratát, befogadja az Ő szeretetét, elfogadja az útmutatását, megtartja a parancsait,- akkor az az elfogadás, az elköteleződés, Istennek a parancsai bennünk, a szívünkben újjáteremtenek bennünket. A boldogságot munkálja mindannyiunkban, és a nép üdvösségét munkálja mindazokban, akiknek a nép vezetése a hivatásuk, vagy a népnek a szolgálata a hivatásuk. Az ember boldogsága és a nép üdvössége.
Boldogságos Szűz Mária személyére, úgy tekint az egyház és így tanít bennünket, mint modellre. Milyen a boldog ember? Ki a boldog ember? Nézz Máriára, aki befogadja az Isten igéjét, aki készül arra, hogy együttműködjön Isten akaratával, és aki, ahogyan hallottuk a szentmise könyörgésében, a Szentlélek által Isten templomává válik. Ezután vágyakozunk, ilyenek akarunk lenni, ezt szeretnénk megvalósítani életünkben. Persze nem mindig így fogalmazzuk meg, mert sokszor ez napi küzdelmet jelent, sokszor ez állhatatosságot jelent, sokszor ez az igazságért való kiállást jelent, sokszor ez a reménybe vetett reménytelenség ellenére vetett bizalmat jelenti, hogy kialakuljon bennünk az Istentől akart újjáteremtett ember.
Ezért figyeljük az Ő életét. Példa számunkra. A példa mindig vonz. Sokszor okoskodunk, sokszor akarunk komoly kérdésekben döntésre jutni, főleg emberi kapcsolatainkban, és ez nem megy. Egy-egy példa, egy-egy mondat végérvényesen eldönt egyébként megoldhatatlannak látszó vitákat is. Mária anyai oltalommal is jelen van az életünkben. Az édesanya azon túl, hogy feltétel nélkül szeret, mindent pontosan tud a gyermekéről. Még azt is, amit nem mond, azt is, amit szavakkal nem is nagyon lehet megfogalmazni, de pontosan tudja, talán előbb is, vagy vele együtt érezve és az anya mindig úgy cselekszik, mindig azt mondja, mindig azokat a gesztusokat adja, amelyek a gyermekének a szívében a legmélyén lévő kérdésekre, vágyakra, bizonytalanságra, félelemre ad választ. Ilyen anyai oltalmat remélhetünk a Boldogságos Szűz Máriától és persze segítséget is. Egyházunk bátorít bennünket mindig kérjétek Mária módjára. Segít bennünket. Milyen sokat mondó Jézus első csodájának, Máriának a szerepe a kánai menyegzőn. Elfogyott a boruk, észreveszi. Látja, tudja mi lesz a következmény, és szól a fiának. És amikor a fia válaszol, utána ennyit mond a körülötte állóknak, tegyétek, amit mond. S a kérésünk pontosan ez. Azt akarjuk tenni, amit Jézus mond. Segít bennünket, segít bennünket a Krisztusivá válásban és segít bennünket Isten üdvözítő akaratának a teljesítésében, ami boldogságunkat jelenti.
Mi a Krisztusi életnek az eredménye. Mi az a gyümölcs, azok a gyümölcsök, amelyeket szeretnénk magunk, mások, közösségeink életében látni. A boldog és teljes embert. Milyen jó lenne, ha ránk tekintve, akár egyéni életünkre, akár közösségi alkalmainkra, akár a mai napra is. Kívülálló azt látná, itt boldog emberek gyűltek össze. Ez látszik, és ez jó, szeretnék hozzájuk tartozni. Miért? Mert boldogok, mert valamit tudnak, ami az élet boldogságához kell.
Ezt nyerjük el Jézus ismeretben és ebben segít bennünket a Boldogságos Szűz Mária. Aztán ugyancsak a Krisztusi élet eredménye, gyümölcse, a felelős gondolkodás. Mind az egyéni életemre vonatkozóan, mind a közösség, közösségek számára. Döntéseimnek, vágyaimnak vannak következményei. Életvitelemnek, életmódomnak, szavaimnak vannak következményei. Felelős vagyok azért, hogy mit teremtek bele a világba, a gondolataimmal, a szavaimmal, a gesztusaimmal, s nem mondhatom, hogy én ezt nem akartam, én nem mondhatom, hogy én csak ezt akartam. Felelős vagyok. Ez a felelősség számunkra nem teher, mert a Krisztusi szabadságból forrásozik. Mi szabadon akarjuk felelősséget vállalni önmagunkért, családjainkért, közösségeinkért, itt most ezért a sajátos közösségért is.
Természetes gyümölcse, eredménye a Krisztushoz való tartozásunknak, az egyénen túlmutató döntéseknek a sora. Döntéseim nem csak az enyémek. Amikor döntök a családomban, a gyermekneveléssel kapcsolatban, a továbbtanulással kapcsolatban, döntök azzal kapcsolatban, hogy mi lenne jó a közösségnek, az sosem csak az én döntésem és eredményeiben sem, mert együvé tartozunk, mert életünk összekapcsolódik. Mert a példa az őseink hite, az elődeink hite, az én helytállásom az másokat is segíthet, mint ahogyan mások helytállása engem. Bátorít, vigasztal, erőt ad.
Túlmutatnak önmagunkon, nem csak a vágyaink, hanem a döntéseink is. És ez az, ami a jövőt sejteti számunkra, a szép jövőt, amiben az Isten benne van, ami mindannyiunk számára az élet teljességét, a Krisztusi embernek a teljességét tudja hordozni. Természetesen a Krisztusi élet gyümölcse az együvé tartozás élménye a közösségi élmény.
Jó tudni azt, hogy mindazok a közösségi kapcsolatok, amelyek történelmünkből , a közelségből, a közös programok által összekötnek bennünket, ezek nagyon fontosak, de számunkra a közösség igazi alapja, forrása, ereje az a Krisztushoz tartozásunk. Krisztust ismerjük ő az, aki átalakít bennünket, aki döntéseinket formálja, aki közösséget teremt, történelmet teremt, jövőt teremt számunkra.
Ebben az összefüggésben nagyon nagy öröm, amikor az azonos nevet viselő közösségek ünnepelni akarnak. Nyilván a név, mint ahogy szoktuk mondani, kötelez is. De egyfajta természetes közösséget is kifejez. Könnyebb kapcsolatot teremteni, könnyebb megkeresni a másikat pusztán a névazonosság alapján. Ez jó, mert ez nem csak egy külsődleges elem, nem csak egy olyan járulékos elem, ami esetleges, hanem ez éppen a közösség és a közösségek múltjához tartozó lényegi elem. Az együvé tartozást erősíti és fejezi ki, de sokkal inkább a Krisztushoz való tartozást jelenti. Akár itt az apátságokra ha gondolunk, az apátoknak a tevékenységére gondolunk. Az életmódban, a földművelésben, a kultúrateremtésben, a betegekről való gondoskodásban, az iskolaépítésben, a keresztény hit átadásában és ezért vagyunk hálásak. Ezért fontos, hogy ilyen módon is őrizzük gyökereinket, őrizzük és erősítsük együvé tartozásunkat és lássuk mindennek a mélyén a közös hitnek az erejét.
Ilyen és ehhez hasonló alkalmak manifesztálják, bemutatják, érthetővé teszik a Krisztusi közösségnek, a keresztény kultúrának a lényegét és értelmét, az ilyen alkalmak egyértelművé teszik a testvér együvé tartozást. Milyen jó vendégül látni más településekről érkezetteket, milyen jó készülni, jó elfogadni a meghívást, jó együtt ünnepelni és milyen jó gazdagodni az ünneplés által.
Kívánom, hogy ebben az ünneplésben is, a mai alkalommal is. Az ünneplésnek a különböző formáiban, a kulturális eseményekben, a közös étkezésben, a beszélgetésekben, a műsorokban Isten akaratát teremtő, Isten akaratát kereső embereknek a találkozása legyen és boldog közösség, hiszen minden ilyen alkalom arra irányul, ami az embernek a végső célja. Hogyan lesz az ember boldog, hogyan lesz az ember erős, bizakodó és hogyan lesz önmagáért cselekvőképes ember.
Adja Isten, hogy ez az ünneplés felhőtlenül teremtse ezt a közösséget, és ha nem is mindig gondolunk ezekre a gondolatokra, amelyeket most itt megfogalmaztam, a maga természetességével, örömével, a meghívás, vendéglátás, a vendégség elfogadásának az örömével tekintsünk egymásra, de úgy, mint Krisztust ismerő emberekre. Ámen.
