Nagycsütörtök estével megkezdődött a nagyböjti időszak végét jelentő szent három nap.
Az esti liturgia az utolsó vacsora felidézésével kezdődött, amikor Jézus maga köré gyűjtötte tanítványait. A szentírási olvasmányok felidézték az egyiptomi kivonulást, amikor azon a bizonyos éjszakán az angyal megkímélte az izraeliták házait, mert a bárány vérével megjelölték az ajtófélfákat. A húsvéti lakoma áldozati báránya Krisztus előképe: saját testét adja értünk, vére pedig megszabadít a bűntől, az örök haláltól. A nagycsütörtöknek éppen ezért ünnepélyes és örömteljes hangulata van.
Nagycsütörtök este a szentmise elején Krisztust dicsőítették a hívek. Az orgona, a templomok csengői és harangjai ekkor szóltak utoljára: legközelebb a nagyszombati szertartáson hallhatjuk. A néphagyomány úgy tartja, a harangok Rómába mennek. A nagycsütörtöki szentmise során, ahogy Jézus az utolsó vacsorán, szeretetének jeléül megmosta tizenkét tanítványának lábát úgy, Márfi Gyula érsek is megmosta a Szent Mihály Főplébánia képviselőtestülete tagjainak a lábát.
A szentmise végén oltárfosztást végeztek, eltávolítottak az oltárról minden díszt, Krisztus ruháitól való megfosztására emlékezve. A mise végén a hívek csendben, elbocsátás nélkül távoznak a templomból, kezdetét veszi Krisztus szenvedése. Ettől kezdve húsvétig nem mutatnak be szentmisét.
[simpleviewer gallery_id=”838″]
