Augusztus hónap elsőcsütörtökén a papi és szerzetesi hivatásokért imádkozhattunk ezúttal Balatonfüreden, a Krisztus Király templomban.
Kérjük az Istent, küldjön papokat, akik bemutatják az áldozatot, ünneplik a szentségeket, ünnepet készítenek az Ő népének az Ő számára. Átéljük ezt az ínséget főegyházmegyénkben is, amikor papság létszáma jelentősen csökken, napi feladatok, elvégzendő feladatok száma megemelkedik, a hívek igénye egyre inkább magas követelményeket támaszt, ami jó, és így szeretnénk olyan egyházmegyét, olyan plébániákat, közösségeket, családokat, fiatalokat, időseket, akikhez eljut a papság szentsége által az isteni üdvözítő erő, az üdvösségnek a bátorító szava. – mondta bevezetőjében Dr. Udvardy György érsek atya.
Az Oltáriszentség előtti imádság után Udvardy György érsek szentmisét mutatott be Fodor János plébános, valamint Barkó Gábor Ágoston OSB koncelebrálásával.
Érsek atya prédikációját teljes terjedelmében itt olvashatják:
Kedves testvérek!
A mai evangélium, amit hallottunk, egyszerre egy hitvallás Jézus Krisztusról, egyszerre egy isteni szózat az egyházról és ugyanakkor egy tanítás arról, hogy az Isten hogyan és milyen módon szereti az embert. Jézus egy ártatlannak tűnő kérdéssel kezdi, kinek tartják az emberek az ember fiát. Azt kérdezi, mit hallottatok, mit mondanak rólam, mit mondanak felőlem? Nem azt kérdezi, hogy mi a véleményük? Kinek tartanak? Mint ahogyan sok esetben ez lenni is szokott mindennapi életünkben, akit alig ismerünk, vagy csak néhány cselekedetéből ismerünk, nem ismerjük jól. Éppen ezért mondják azokat a válaszokat, amelyeket hallanak, amelyik próféta, Keresztelő János és Illés. Mindenképpen egy rendkívüli valaki, de nem nagyon tudják, hogy ő kicsoda. Már az első kérdésnél is gondoljuk, hogy Jézus nem pusztán véleményeket akar begyűjteni, hanem arra kíváncsi, amit aztán meg is kérdez – Ti kinek tartotok? Ti mit mondotok? Nem lehet kitérni, nem lehet véleményt mondani, nem lehet hallomásokra hagyatkozni, hanem a legőszintébb, legszemélyesebb vallomást kell tenni. Ez a kérdéssor aztán tovább folytatódik. Nemcsak érdeklődik Jézus a tanítványoktól, nemcsak tőlük, kinek tartotok, hanem ebben a szentmisében most, amikor hallottuk az evangéliumot, felénk is elhangzott a kérdés. Te mit mondasz? Számodra ki vagyok? Ki vagyok én? Hogyan ismersz engem? Hogyan ismersz engem az egyházban, a tanításban, a liturgiában, a közösségben, hogyan ismersz engem az egyház hagyományában, saját életedben és ez már átvezet bennünket a második gondolathoz, tanításhoz, amikor egy isteni szó, isteni tanítás hangzik el arról, hogy Jézus mit gondol arról az egyházról, amelynek látható fejévé Péter teszi meg.
Lehet, hogy ti emberi elgondolással fordultok hozzám. Lehet, hogy nem pontosan tudjátok még, hogy ki vagyok, de elhangzik Pétertől a válasz, te vagy az élő Isten fia. És Jézus ezt viszi tovább, amikor azt mondja Te pedig Péter vagy, azaz kőszikla, erre építem az egyházamat. Valójában egy csodálatos dinamizmus rajzolódik ki ebben a párbeszédben, amikor megvallják, hogy Jézus Krisztus az Isten fia akkor tárul fel valójában az egyháznak a lényege és természete, hogyan, a sziklahűségben. Azaz te Péter vagy, és én erre a sziklára építem az egyházamat, a szikla pedig a Szentírásnak a szóhasználatában jelenti Istennek a bizonyosságát, jelenvalóságát, jelenti Istennek az irgalmát és jelenti Istennek a hűségét.
Amikor egyházról beszélünk, megvalljuk Jézus Krisztust. Az élő Isten fiának az egyházban fölfedezzük, mert fölfedezzük Isten irgalmát, Isten hűségét, Istennek a bizonyosságát, állhatatosságát értünk. Éppen úgy, ahogyan az előző órában imádkoztunk a papjainak a személyében, papjainak a szolgálatában, papjainak a tanításában, közös ünneplésben, a közös szolgálatban. Föltárul előttünk Istennek a hűsége, Istennek az irgalma, Istennek az éltető ereje, de meg kell vallani mindig minden nap, minden élethelyzetünkben te vagy Krisztus az élő Isten fia. És az egyházban is, a liturgiában te vagy Krisztus az élő Isten fia, testvéri közösségben, egymás jelenlétében te vagy Krisztus az élő Isten fia. A szentségek erejében te vagy Krisztus az élő Isten fia. Te vagy, amikor szolgálni akarunk, te vagy az élő Isten fia. Az evangélium azt a módot is megmutatja, ahogy Krisztust Isten fiaként tudjuk fölismerni és ahogyan az egyházat Isten hűségeként tudjuk felismerni. Ez pedig nem más, mint a párbeszédnek az a része, amikor arra ad tanítást Jézus. Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvedni a vénektől, főpapoktól, az írástudóktól, megölik, de harmadnapon feltámad a halálból. Vagyis úgy mutatkozik meg Jézusnak az istensége, hogy odaadja az életét. Úgy mutatkozik meg az egyházban Istennek a hűsége, nagylelkűsége, irgalma, állhatatossága, bizonyossága, hogy mi, akik tagjai vagyunk Krisztus módjára, napról napra odaadjuk az életünket. Ebben segítenek, bátorítanak, vezetnek bennünket az egyház papjai.
Testvérek, ez egy csodálatos, dinamikus párbeszéd, ami nem megkerülhető egyikünk számára sem, egyetlen napon sem.
Hát te mit mondasz? Ki vagyok én? Nézzük a mai napunkat, a mai napomat, akkor milyen módon, hányszor tudtam kimondani, te vagy Krisztus az élő Isten fia. Te vagy az én egyházam, te vagy az én hűségem, miért? Mert mertem vállalni azt az áldozatot, amit Krisztus elibénk él. Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a főpapoktól és az írástudóktól, meghal, de harmadnap föltámad.
Testvérek, a hitünk, ahogyan a szentmise elején mondtam, mindig hitvallás is. De a hitünk egy nagyon erős dinamizmus is, egy élő kapcsolat. Amikor nem elég egyszer kimondani a szavakat, a vallomást, hanem mindennapi cselekedetben, mindennapi tevékenységben válik ez érthetővé, értelmezhetővé. Adja Isten, legyen bátorságunk! Kimondani minden nap. Te vagy Krisztus az élő Isten fia. Hinnünk kell, hogy az egyházban ez az élő Krisztus cselekszik, benne fölfedezzük Isten irgalmát, hűségét és legyen bátorságunk elhinni, hogy a szenvedésben, a lemondásban, a küzdelemben, az állhatatosságban, helytállásban tárul fel előttünk Istennek az irgalma. Ámen.
A szentmise végén Dr. Fodor János plébános atya köszönetét fejezte ki mindenki részvételéért, és elmondta, hogy Wiednei Szent János a papi hivatásoknak a védőszentje ünnepe, olyasmit tanít számunkra, hogy hogy kell nyitottnak lenni, nyitottnak a Szentlélek felé. A kazuisztikából vett példa szerint, amikor a gyónó, és a gyóntató nemcsak a gyónóra figyel, hanem a Szentlélekre is. Nem ketten vannak, hanem hárman és abban segíti valójában a gyónót magát is, hogy hogyan tud a zártsága ellenére valahogy a nyitottság felé elindulni. Érsek atyának megköszönte, hogy abban segít bennünket, hogy nyitottak legyünk, nyitottak az Isten felé, és mi mindannyian vágyakozunk arra, hogy ez a nyitottság akár új gondolatokat, akár hivatásokat is teremtsen, akár ebben, akár más közösségben. “Köszönjük, hogy velünk együtt ünnepelt, és szeretnénk kérni, hogy továbbra is imádkozzon, mint papi hivatásukért, mint pedig a most jelenlévő, vagy egyáltalán az egyházmegyénkben szolgáló papokért és köszönjük szépen. Köszönöm én is ezeket a szavakat, gondolatokat örülök, hogy együtt imádkozhattunk.”
A imaalkalom itt visszanézhető:
