Tisztelt Gazdasági Szereplő!

A Castellum Vagyonkezelő Igazgatóság a Veszprémi Főegyházmegye veszprémi vár területén található műemlékegyütteseinek felújtására és fejlesztésére irányuló beruházásainak megvalósítását tervezi, illetve végzi generálkivitelezői konstrukció keretében.

A táj- és kertépítészeti, valamint erős- és gyengeáramú projektelemekkel kapcsolatos fővállalkozó(k) kiválasztására irányuló versenyeztetési eljárás(ok) előkészítése keretében a Castellum Vagyonkezelő Igazgatóság kéri a versenyeztetési eljárás(ok) iránt érdeklődő gazdasági szereplőket, hogy jelen regisztrációs felhívás első számú mellékeltét képező formanyomtatvány kitöltésével – a felhívásban foglaltak szerint – szíveskedjenek jelezni érdeklődésüket.

  • Megrendelő adatai:

Castellum Vagyonkezelő Igazgatóság

Székhely:              8200 Veszprém, Vár utca 18.

Adószám:             19286842-2-19

Képviseli:              Dr. Udvardy György, érsek

  • Megrendelő nevében eljáró szervezet:

CORDICT Kft.

Székhely:             1012 Budapest, Attila út 79. I. em. 7.

telefon:                 +36 30 4503439

képviselő:             dr. Panácz István ügyvezető

kapcsolattartó:     dr. Szabó László

e-mail:                  szabo.laszlo@cordict.hu

  1. A versenyeztetési eljárás tárgya és mennyisége:

A Veszprémi Főegyházmegye veszprémi vár területén található műemlékegyütteseinek felújítása és fejlesztése keretében kertek kialakítása, fejlesztése és felújítása, valamint erős- és gyengeáramú kivitelezési feladatok ellátása. A veszprémi várterület és épületegyüttes története évezredes múltra tekint vissza. A Veszprémi Érsekség tulajdonában lévő épületek meghatározó része a 18. század és 19. század közepe között épült, egyenként és összeségében is építészeti és művészettörténeti kiemelkedő értéket képviselnek. Az épületekhez tartozó kertek, udvarok, valamint a Vár utca önmagában is meghatározó, városképet alakító szereppel bírnak. A tárgyi projekt keretében szakmai és használati elvek mentén több épületből és csatlakozó területből álló, önálló karakterű csoportok képződtek, ezeknek a felújítása és fejlesztése, térben és időben párhuzamos megvalósítása jelentős kihívást mutat. Megvalósíthatósági szempontok szerint a kivitelezés is csoportokra került, illetve kerül versenyeztetésre. Jelen előregisztrációs felhívás tárgyát a táj- és kertépítészeti, valamint erős és gyengeáramú projektelemekkel kapcsolatos feladatok képezik.

  1. Az érdeklődés jelzésének módja:

Ajánlatkérő a regisztrációra szolgáló formanyomtatványt elektronikus úton a szabo.laszlo@cordict.hu e-mail címre kéri megküldeni, az alábbi határidő lejártáig. A Castellum Vagyonkezelő Igazgatóság felhívja az érdeklődő gazdasági szereplők figyelmét, hogy a regisztráció nem jelent a versenyeztetési eljárásban történő automatikus részvételt. Az ajánlattételre felhívott szervezetek körének kiválasztása a Castellum Vagyonkezelő Igazgatóság kizárólagos döntési kompetenciája.

 Az érdeklődés jelzésének: határideje:

  1. augusztus 11. 11:00 óra
  2. Az érdeklődés elvárt tartalma:

A gazdasági szereplőknek regisztrációjukat a jelen tájékoztatás 1. számú mellékletét képező formanyomtatvány kitöltésével – cégszerűen aláírva – kell megtenniük. A Castellum Vagyonkezelő Igazgatóság kéri az érdeklődő gazdasági szereplőket, hogy a formanyomtatvány gazdasági, valamint műszaki és szakmai adatok ismertetésére vonatkozó részeit legalább az ott meghatározott részletességgel szíveskedjenek megadni. Megrendelő csak a hiánytalanul kitöltött regisztrációt veszi figyelembe. Amennyiben az érdeklődő gazdasági szereplő nem szerepel az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény szerinti köztartozásmentes adózói adatbázisban, abban az esetben az illetékes adó- és vámhivatal igazolását vagy az adóigazgatási eljárás részletszabályairól szóló kormányrendelet szerinti adóigazolást köteles a formanyomtatványhoz csatolni.

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »