Az idei Eötvös-napok keretében 2015. március 13-án került sor a Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár gondozásában megjelent Monumenta Ecclesiae Vesprimiensis 1437–1464 című kötet bemutatójára. A rendezvénynek az Eötvös Károly Megyei Könyvtár Olvasóterme biztosított helyet.

A Veszprémi egyházmegye múltjából című kiadványsorozat 25. kötetének bemutatóján Dr. Márfi Gyula érsek is részt vett. A vendégeket a házigazda – megyei könyvtár – képviseletében Schreiber Márta igazgatóhelyettes köszöntötte, majd a kötetet Pálosfalvi Tamás, a MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének munkatársa mutatta be az érdeklődőknek. A könyv középkori okleveleit kéttucat történész és levéltáros írta át, munkájukat szerkesztőként Dreska Gábor és Karlinszky Balázs fogta össze. Bár a kiadvány latin nyelvű, így elsősorban a szakmai közönség számára készült, a deák nyelvvel közelebbi viszonyt nem ápolók számára is hasznos adalékokat tartalmaz a település- és családtörténeti vonatkozásai miatt.

A veszprémi püspökség és székeskáptalan 11. század eleji alapításától fogva különös gondot fordított okleveles anyagának megőrzésére. Ennek eredményeképpen a Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár ma az egyik leggazdagabb középkori oklevélgyűjteménnyel bíró hazai intézmény, amelynek középkori forrásai nem ismeretlenek a kutatók előtt. A levéltár kincseiből már számos forráspublikáció készült, és a jelen kötet is részben ezek sorát gyarapítja: a Hunyadi-kor veszprémi okleveles anyagát felölelő kiadvány újabb adalékokat nyújthat a püspökség és a káptalan birtokainak történetéhez, de segíti a két intézmény, valamint az egyházmegye élén álló főpapok személyén keresztül az ország történetének megismerését is. Másrészt azonban a kiadvány az őrző intézményre is hangsúlyt helyez: a kötet a Zsigmond király halálától Mátyás király megkoronázásáig (1464) terjedő időszak valamennyi, a Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltárban őrzött oklevelének teljes szövegű közlését tartalmazza. A modern forráskiadási gyakorlatban megszokott apparátussal ellátott szövegekben való eligazodást a kötet végi hely- és személynévmutató egészíti ki.

[simpleviewer gallery_id=”806″]

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »