Ünnepi szentmisére gyűltek össze a hívek a jásdi szentkútnál augusztus 14-én vasárnap.
Boldogságos Szűz Máriára emlékezünk, kérjük az Ő közbenjárását, aki a földi pályájának befejeztével testestül-lelkestül az égbe emeltetett és elnyerte azt a dicsőséget, amit a fia készített számára.
A szentmisét Dr. Udvardy György érsek mutatta be, Dasek Viktor plébános koncelebrálásával. Érsek atya homíliájában kiemelte, hogy hogy égi édesanyánk szeret minket, anyaként gondoskodik rólunk, tudja, hogy mire van szükségünk, ezért hát bizalommal kérhetjük az Ő oltalmát, közbenjárását. Kérhetjük, hogy tanítson, figyelmeztet és bátorít bennünket. Ő most már úgy teszi, hogy ott van az Istennek a dicsőségében. Ő nem valamilyen tanácsokat ad, nem valami egyszerű életvezetési szabályokat ad, hanem Ő az, aki az örök életre szóló igékre figyelmeztet bennünket.
A prédikációt teljes terjedelmében cikkünk végén olvashatják.
Kedves Testvérek!
Az életben előfordul, hogy sok mindent megtervezünk, sok mindenről gondoljuk, hogy rendben van, hogy működik, aztán éppen, amikor kell, akkor nem, és akkor kell a kreatív megoldás, akkor kell valahogyan úgy előre tekinteni, hogy mindaz, amit szeretnénk tenni, az megvalósuljon, de sokkal inkább igaz ez az ünnepléssel kapcsolatban. Nagyon sok olyan dolog van az életünkben, ami éppen az ünneplést akarja elvenni tőlünk. Akár a kényelem, akár a nehézség, akár a mindennapi gondokkal való küzdelem, akár a családban valami tragédia, akár olyan körülmény, ami úgy látszik, hogy felment, hogy az ünneplésben részt vegyek, és még lehetne sorolni, de az ember, amikor lemond az ünneplésről, nem akar ünnepelni, vagy úgy gondolja, nincs rá szüksége, akkor egészen biztos, hogy meggyengül. Így hív bennünket ünnepelni ma egyházunk, amikor a Boldogságos Szűz Máriára emlékezünk, kérjük az Ő közbenjárását, aki az ő földi pályájának befejeztével testestül-lelkestül az égbe emeltetett és elnyerte azt a dicsőséget, amit a fia készített számára. Vagyis azt látjuk, hogy mi az embernek az útja, ami annak az embernek az útja az Istenhez, aki bízik benne, aki hallgat rá, aki minden erejével tekintetével Krisztusra figyel, elnyeri azt a dicsőséget, amire az Isten szánta az embert.
Máriának az ünnepe ez, az egyháznak az ünnepe ez, de valójában a mi ünnepünk, mert így tekinthetünk magunkra, magunk életútjára. És hálásak is vagyunk, mert a Boldogságos Szűz Máriára úgy tekintünk, mint az egyháznak a megjelenítőjére úgy tekintünk, mint aki bennünket példájával tanít, és úgy tekintünk rá, mint édesanyánkra. Hiszen az egyház pontosan ez. Befogadja Isten igéjét, akarja teljesíteni az Istennek az akaratát, akar együttműködni a Jóistennel, megismeri az Istent, s ezért ő átalakul, átformálódik maga az ember, és elnyeri azt a méltóságot, amire mindannyian vágyakozunk. Ezért tiszteljük Máriában az egyháznak az előképét is, akik mi magunk is vagyunk, hiszen megkeresztelkedtünk, a bérmálás szentségében megkaptuk mindazokat a javakat, amelyek segítenek bennünket az Istenes életre. Az eucharisztiát vesszük magunkhoz, ha szükséges, a bűnbocsánat szentségéhez járulunk, és életünket hivatásszerűen akarjuk élni. Ez az egyháznak az élete. Pontosan ez a példa lelkesít bennünket, hogy mi mindannyian méltóságra juthatunk, mégpedig Jézus Krisztus szándékának megfelelően, az Isten tervének megfelelően.
Óriási ajándék ez. Fölemeljük a tekintetünket Máriára, aki ott van Krisztus dicsőségében, és közben mi magunk is efelé törekszünk. Mennyire szükség van erre, hiszen a mindennapi életben hányszor és hányszor le akarja húzni a tekintetünket, a szívünket, a sok nehézség, a küzdelem, a méltatlan életmód. Ha valakit látunk az utcán, vagy a faluban járva, és egyenesen dinamikusan megy, akkor nyilvánvalóan azt látjuk rajta, hogy Ő jól van, Ő boldog, van célja. S ha ugyanebben a közegben látunk egy embert, aki meglassul, aki földre horgasztja a fejét, tekintetét, aki szinte csak lépésről lépésre halad, akkor pontosan látjuk, hogy Ő elveszítette a célt valamiért, elveszítette az erejét valamiét.
Mária fel akarja emelni a tekintetünket, hogy legyen célunk, távlatunk, erőnk, legyen bátorságunk jól élni, boldogan élni. Mária sosem mondta Jézus sem, hogy aki Őt követi, annak az élete nehézség nélküli. Ilyet nem mondott, de azt igen, hogy velünk van mindig, és bátorít minket. Fontos figyelnünk Máriának a tanítására, merthogy tanít bennünket. A kánai menyegzőnek a története, tegyétek meg azt, amit mond. Jézusra mutat. Mária mindig ezt mondja Tegyétek, amit Jézus mond, tegyétek, amit Jézus kér. Miért? Mert az jó, mert az igaz, mert az csodát művel bennetek, mert ez örömre vezeti el a lelketeket. Hiszen éppen az ember örömét menti meg Jézus a kánai csodán, amikor a vizet borrá változtatja, hogy megvidámítsa az embernek a szívét. Ezt akarja. Tegyétek meg, amit mond.
Ha megtesszük, amit Jézus mond, akkor egészen biztosak lehetünk benne, hogy a lelkiismeretünk nyugodt, hogy az igazság szerint járunk, méltóság szerint éljük az életünket és ez boldogságot jelent. Krisztus szerinti boldogságot.
Természetesen úgy is tekintünk a Boldogságos Szűz Máriára, mint égi édesanyánkra. Milyen jó, ha ez most is így van, ha már nincs rá lehetőség, akkor az emlékeinkben felidézni, amikor édesanyánk, édesapánk összegyűjtött bennünket egy ünnepre, egy vasárnapra, amikor hazamentünk és kérdezte, hogy vagy, mi van veled. Aztán mondtunk ezt-azt, és ő pontosan tudta, hogy mi van a szívünkben. Pontosan tudta, hogy nem a szavainkra kell válaszolni, hanem arra, ami ott van a szívünkben. Ismert szeretet, ezért mindig azt a mondatot mondta, ami a javunkat szolgálta. Milyen jó, hogy így tekinthetünk Máriára, aki ismer bennünket, aki összegyűjt bennünket, aki tanácsokat ad és a bölcsességében tanít bennünket. Úgy, ahogyan hallottuk az evangéliumból, mert ez az Istennek a bölcsessége, mert ő az, aki a kicsinyeket fölemeli, az alázatosokat magához emeli, a gőgösöket pedig letaszítja a trónról. Nemzedékről nemzedékre megmarad irgalma. Ezek azok a bölcsességek, amelyeket épp édesanyánk nekünk mond. Itt most a saját életkörülményeinkben. Mert szeret, anyaként gondoskodik rólunk, tudja, hogy mire van szükségünk, ezért hát bizalommal kérhetjük az Ő oltalmát, közbenjárását, kérhetjük, hogy tanítson bennünket, figyelmeztet és bátorít bennünket. Ő most már úgy teszi, hogy ott van az Istennek a dicsőségében. Ő nem valamilyen tanácsokat ad, nem valami egyszerű életvezetési szabályokat ad, hanem Ő az, aki az örök életre szóló igékre figyelmeztet bennünket. Testvérek, milyen jó, hogy így tudunk ünnepelni és milyen jó, hogy ennek a hitnek vannak térben-időben kialakult helyei, mint egy kegyhely, búcsújáró hely, mint ez, ami hosszú évszázadokon keresztül a környékbeliek számára erőforrást, megerősítést, bátorítást jelentett. Milyen jó gondolni úgy őseinkre, akik idejöttek, hozták a maguk hitét, hozták a maguk mindennapi erőfeszítését, a maguk kéréseit, bűnbánatát, és itt megújultak, megkönnyebbültek. Az Úr gyógyította a sebeiket, Mária oltalma alá helyezték az életüket, és mentek vissza azok közé a körülmények közé, ahol éltek, és nem azok változnak meg, nem a körülmények lesznek hirtelen jobbá, hanem az az ember, aki eljön erre a kegyhelyre, aki kéri Mária példáját, anyai oltalmát. Így erősödik az Egyház a tanításában, az Egyház szentségeiben, és úgy tér vissza mindennapi tevékenységei közé. Az ember változik meg, az ember növekszik, az ember döbben rá saját méltóságára. Ezért vagyunk hálásak az egyházmegyében ezért az ősi kegyhelyért és a többi más kegyhelyért is, amelyek betöltik hivatásukat.
Ezért fontos számunkra, hogy ne feledjük el őseink hitét, ne hagyjuk el őseink szokását, ne mondjunk le olyan könnyen az ünnepről, se körülmények miatt, se nehézségek miatt, akár kényelem, vagy éppen a sok-sok teendő miatt, mert el fog fogyni az erőnk. Ha adunk időt az ünnepnek, akár a családi asztalnál, akár a templomainkban, kegyhelyeinken, az mindig megújít bennünket, mindig megfiatalít, mindig bátorít bennünket, s ezért vagyunk itt örömmel, ezért kérünk most is. Őseink hite, a jövő reménye. Mi a jövőbe tekintünk, reménységgel. Testvérek, ez igaz akkor is, amikor nagyon nehéz hírek érintenek bennünket a közeljövőről, amit talán még nem is veszünk komolyan, talán még nem is gondoljuk, hogy bekövetkezik, és mégis reménységgel tekintünk a jövőbe, miért? Mert méltósággal akarjuk élni az életünket, azért, mert Krisztus módjára akarjuk élni az életünket, azért, mert gondoskodni akarunk egymásról, idősről, betegről, magányosról, családról, gyerekről, azért, mert hisszük, hogy a Krisztushoz tartozásunk óriási erő, ami túllendít bennünket minden nehézségen. Lehet, hogy kibillent a jövő eseménye megszokott életvitelünkből. Lehet, hogy meg kell küzdeni akár a napi életben maradásért is. De éppen Krisztusnak a Szentlelke az, aki mindig új erővel, új ötlettel, új bátorítással tölt el bennünket. Mária az, aki mindig figyelmeztet. Tegyétek meg, amit mond. Így vagyunk most testvérek. Így kérjük az Urat, gyerekekért, fiatalokért, a jövőért, az iskoláért, az iskolai oktatásért, a családokért, a munkahelyekért, az idősekért, az egyedül élőkért, mindazokért, akik mi magunk vagyunk. Hisszük, hogy Isten egy méltó jövőt készít számunkra, még ha a körülmények talán változni is fognak. Nem a kétségbeesés, nem a félelem az, ami a jövőt építi számunkra, hanem az Isten igéjébe való kapaszkodás. Ezt tesszük most, kérjük égi édesanyánk közbenjárását nagy bizalommal, nagy erővel és egymásra való figyelésben. Adja Isten, hogy legyen bátorságunk ehhez, legyen erőnk kezdeményezni a jót, kezdeményezni a szépet. Isten segítsen bennünket, Mária pedig oltalmazzon ebben minket. Ámen.
