Az idei éveben is csatlakozott az ajkai Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola a Veszprém Főegyházmegyei Karitász akciójához.

Az ajkai iskola diákjaink és szüleiknek köszönhetően  közel háromszáz dobozt töltöttek meg a legkülönbözőbb ajándéktárgyakkal, melyeket  december 7-én délelőtt ünnepélyes keretek között adta át Rieder András az iskola igazgatója Szijártó Lászlónak a Veszprém Főegyházmegyei Karitász igazgatójának. Igazgató úr köszönetét fejezte ki diákjainak a rengeteg segítségért és köszönetet mondott a sikeres közös együttműködésért.

Szijártó László atya köszönetét fejezte ki, hogy idén is segítettek megajándékozni, és ezzel örömet szerezni azoknak a gyerekeknek, akiknek valószínűleg csak ez a kis kedvesség lesz az egyetlen karácsonyi ajándékuk. László atya beszédében kiemelte, hogy különösen nagy ajándékot adtak most gyermekek, hiszen ezek a tárgyak egykor fontosak voltak nekik és most átadják, hogy másnak is örömöt szerezzenek velük. Az akciót az iskolában Reitter István hittantanár koordinálta, aki örömét fejezte ki, hogy ebben az évben is közös összefogással ismét segíteni tudtak.

Az angyalbatyuk begyűjtése Sümegen és Tapolcán folytatódott.

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »