Szent Imre napján, 2022. november 5-én szombaton Bakonyszombathelyen, a templombúcsú ünnepén szentmisére gyűltek össze a helybéli és a környék katolikus hívei. Az esemény fényét emelte, hogy ezen az alkalmon került sor a kisgyermekek elsőáldozására, melyet Berta Tibor dandártábornok, Katonai Ordinárius püspöke celebrált.
Az elsőáldozásra a gyermekek versekkel, imádságokkal és énekekkel is készültek. Nem csupán ruhájukat, de lelküket is igyekeztek szüleik és hitoktatójuk segítségével ünnepi díszbe öltöztetni, valamint a katekizmus kérdéseire jó feleletet adni.
Mégis kissé megszeppentek, amikor az evangélium elhangzását követően a püspök atya mindenkihez egyenként odament és feltette az első kérdést: „Én Berta Tibor vagyok, téged hogy hívnak?”
Aztán jött a következő kérdés: „Vajon milyen ízű a szentostya? Édes, de akkor mennyire? Itt valójában nem az ízről van szó, mint ahogy imádságaink és énekeink is jelzik, hanem arról a szeretetről, amely édesanyánkhoz, édesapánkhoz köt. Az édesség nem kívül található, hanem belül, valahol a szívünk környékén, amely nemhogy nem íz, hanem annál sokkal több. Amikor megáldoztok és találkoztok Jézus Krisztussal, akkor kívánom, érezzétek meg, hogy megérint benneteket. Mikor megérint, akkor tudtok majd vele beszélni – ezt hívjuk imádságnak.”
Ez a fajta közvetlenség jellemezte a homíliát, melynek címzettjei elejétől fogva a gyermekek voltak, de a jelen lévő hívekhez és paptestvérekhez egyaránt szóltak.
Mégis kissé megszeppentek, amikor az evangélium elhangzását követően a püspök atya mindenkihez egyenként odament és feltette az első kérdést: „Én Berta Tibor vagyok, téged hogy hívnak?”
Aztán jött a következő kérdés: „Vajon milyen ízű a szentostya? Édes, de akkor mennyire? Itt valójában nem az ízről van szó, mint ahogy imádságaink és énekeink is jelzik, hanem arról a szeretetről, amely édesanyánkhoz, édesapánkhoz köt. Az édesség nem kívül található, hanem belül, valahol a szívünk környékén, amely nemhogy nem íz, hanem annál sokkal több. Amikor megáldoztok és találkoztok Jézus Krisztussal, akkor kívánom, érezzétek meg, hogy megérint benneteket. Mikor megérint, akkor tudtok majd vele beszélni – ezt hívjuk imádságnak.”
Ez a fajta közvetlenség jellemezte a homíliát, melynek címzettjei elejétől fogva a gyermekek voltak, de a jelen lévő hívekhez és paptestvérekhez egyaránt szóltak.
„Mindannyian különbözőek, egyediek és megismételhetetlenek vagyunk. Isten ezt az egyetlen személyt szólítja meg, így akar velünk kapcsolatba lépni. A mi nagy felelősségünk, hogy tudunk-e rá válaszolni. Ha igen, akkor valójában ez az istenhit és ez a krisztuskövetés. Az, hogy itt ülünk a templomban, szépeket éneklünk és imádkozunk ez vallásosság. Az istenhit azonban megdöbbentő tud lenni, pont olyan, mint Szent Imre herceg, aki életével tudott válaszolni az Istennek…
Az Isten sokféleképpen tudja megszólítani az embert, mindegyikünket egészen másféleképpen. Megszólítja bennünk az egyéni talentumokat, amelyeket mindenki sajátságosan kapott. Az elsőáldozáson semmi különleges nem történik, mégis egy akkora csoda zajlik le, amely egyszeri, személyes és megismételhetetlen. Amikor találkoztok a szentáldozásban Jézussal, akkor nem kell meglepődni vagy félni, sem örülni sem sírni.
A mi istentiszteletünkben nem kell elájulni, semmiféle attrakció nincs. Mégis a templomaink nem véletlenül szépek, hiszen az Isten is szép. Szépséget és édességet adni öröm és Isten ennek továbbadását szeretné tőlünk. Jézus Krisztus odaadja értünk magát. Amikor harmadnapra feltámadva a holtak közül megjelenik a tanítványoknak, együtt eszik velük. A szentmisében Vele tudunk találkozni. Ebben a kis kenyérdarabban táplál bennünket és azt mondja: Vigyetek el engem a világba az emberek közé, rajtatok keresztül szeretném megmutatni az embereknek, hogy értük is meghaltam a keresztfán!
Az Isten sokféleképpen tudja megszólítani az embert, mindegyikünket egészen másféleképpen. Megszólítja bennünk az egyéni talentumokat, amelyeket mindenki sajátságosan kapott. Az elsőáldozáson semmi különleges nem történik, mégis egy akkora csoda zajlik le, amely egyszeri, személyes és megismételhetetlen. Amikor találkoztok a szentáldozásban Jézussal, akkor nem kell meglepődni vagy félni, sem örülni sem sírni.
A mi istentiszteletünkben nem kell elájulni, semmiféle attrakció nincs. Mégis a templomaink nem véletlenül szépek, hiszen az Isten is szép. Szépséget és édességet adni öröm és Isten ennek továbbadását szeretné tőlünk. Jézus Krisztus odaadja értünk magát. Amikor harmadnapra feltámadva a holtak közül megjelenik a tanítványoknak, együtt eszik velük. A szentmisében Vele tudunk találkozni. Ebben a kis kenyérdarabban táplál bennünket és azt mondja: Vigyetek el engem a világba az emberek közé, rajtatok keresztül szeretném megmutatni az embereknek, hogy értük is meghaltam a keresztfán!
Kívánom, hogy a szentáldozásban tényleg találkozzatok vele, megérezzétek az édességét, megérezzétek az ő szépségét, jóságát és elvigyétek mindazok közé, akikkel csak találkoztok!” – mondta a főpásztor.
A szentmise az elsőáldozó gyermekek verseivel és imáival zárult. A himnuszokat követően a templom előtt a helyiek szeretetvendégséggel köszöntötték a püspök atyát, a vendég atyákat és a távolabbról érkezett híveket.
