Az Isteni Irgalmasság vasárnapján, április 11-én délután szentmise keretében – a járványügyi előírások maradéktalan betartásával – szolgáltatta ki a bérmálás szentségét 19 gyulafirátóti fiatalnak dr. Udvardy György veszprémi érsek.
Ezzel megkezdődtek a tavaszi bérmálások a Veszprémi Főegyházmegyében.
A szentmise kezdetén ifj. Kárpáti Zoltán világi elnök köszöntötte György érseket. Elmondta, hogy a fiatalok nehéz, embert próbáló időben készültek arra, hogy ezen a napon egyházunk felnőtt tagjaivá legyenek és a Szentlélek ajándékával megerősítve, szilárd hittel, magabiztosan kövessék tovább Urunkat, Jézus Krisztust. Kérte Érsek Atyát, hogy Istentől áldott bölcsességgel és irgalmas szeretettel tanítsa őket hitünk titkaira és vezesse tovább őket azon az úton, amelynek végén elnyerhetjük az örök élet üdvösségét!
György érsek homíliájában a tanúságtétel fontosságáról és a bátorság szükségességéről tanította a jelenlévőket. Idézett XVI. Benedek pápától, aki egy fiatalokkal való találkozó alkalmával emlékeztette őket, hogy Isten már mindent a rendelkezésükre bocsátott, ne féljenek használni a kegyelmi adományokat. A homília után következett a keresztségi fogadalmak megújítása, majd a lélekhívás és krizmával való megkenés.
Az első bérmálás pünkösdkor volt, amikor az apostolok megkapták a Szentlelket. Ők érett felnőttek voltak ekkor. Hosszú imával és várakozással készültek pünkösdre. Lelkükben pedig ott volt a készség, hogy Krisztusért és születő Egyházáért adják életüket.
Az első századokban az Egyház olyan fiatalokat, illetve felnőtteket fogadott be teljes értékű tagként közösségébe, akik éretten felkészültek a szentségek vételére, és készek voltak életüket adni Krisztusért és egyházáért. A krisztusi közösségbe való bevezetés szertartásaihoz tehát azokat a hitjelölteket engedték, akiket az Egyház megbízottjai érettnek találtak a nagykorú keresztény életre. A három “bevezető szentségben”, a keresztségben, bérmálásban és Eucharisztiában a felnőttek egyszerre részesültek húsvét vigíliáján.
A századok múltával egyre több keresztény házaspár kérte, hogy kis gyermekeik is részt vehessenek az egyházi közösség életében, ünnepein, – s mindenekelőtt, hogy részesülhessenek a keresztségben. Mivel a hitvalló keresztény családok gyermekeinek jelentős része a tapasztalatok szerint a családban magáévá tette a krisztusi életet, az Egyház megengedte a gyermekek keresztelését.
Korábban együtt szolgáltatták ki a keresztséget és a bérmálást. Ekkoriban azonban megkezdődött a két szentség szétválása a nyugati egyházban. Azt mondták: a keresztség az Egyházba, a krisztusi életbe való bevezetés szentsége, amelyet csecsemők is megkaphatnak, ha szüleik vállalják komoly vallásos nevelésüket. A bérmálás viszont a keresztény nagykorúság, a személyes döntés szentsége, amelyet csak olyan korban szabad kiszolgáltatni, amelyben valaki képes éretten dönteni Krisztus és az Egyház mellett.(Tomka Ferenc: Találkozás a kereszténységgel)
