Augusztus 4-én, Nagy Károly apát, kanonok meghívására Veszprémbe látogatott a Szolnoki Jubilate Kórus. Programjuk kezdeteként karnagyuk, Kómár István atya vezetésével a Szent Mihály Székesegyház fél tizenegyes nagymiséjén énekeltek. Dr. Márfi Gyula érsek úr példabeszédében az értékekről, az értékrendszerek sajnálatos átrendeződéséről beszélt és felhívta a figyelmet az anyagi javak szerepének elhatalmasodására. A majd’ 50 fős kórus jóvoltából a misén felzendülő énekek azonban valódi értéket közvetítettek a templomba látogatók számára.

A kórus 2005-ben alakult Szolnok több plébániájának híveiből és a gyönyörű énekek mellett igyekszik közösségi teret is biztosítani tagjainak. Ennek jegyében idén Bakonybélben töltenek el egy hetet a kórustagok és családjaik. Ez idő alatt több helyen járnak és énekelnek, így jutottak el hozzánk is.

A misét követően a vendégek a szemináriumban ebédeltek, majd a várba visszatérve meglátogatták a Szaléziánumot, ahol Károly atya idegenvezetésével megtekintették a ház állandó tárlatait és a Szent Anna tisztelete c. kiállítást. A tartalmas programot követően a kórus a Bazilika felé vette az irányt, majd a vár többi nevezetességével is megismerkedett.

A délelőtti szentmise záró áldása előtt apát úr néhány szóban kifejezte az iránti reményét, hogy ez a látogatás szolgálhat arra, hogy a Váci és Veszprémi egyházmegye közti kapcsolatok még inkább elmélyüljenek és a jövőben lehetőség szerint minél több ilyen találkozás valósulhasson meg.

 Üregi Dávid

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »