Fények és könnyek

Meddig megyünk el azért, akit szeretünk, és mibe kapaszkodunk, amikor már semmit sem tehetünk érte? Orfeusz és Eurüdiké történetén keresztül ezekre a kérdésekre keresi a választ a Palotakoncertek novemberi hangversenye. A Larmes et lumières – Fények és könnyek című esten Varga-Tóth Attila tenor és művésztársai lépnek fel november 27-én, pénteken 19.30-kor a veszprémi Érseki Palotában.

Orfeusz énekével még az alvilág lakóit is megindítja, amikor azért könyörög, hogy visszakaphassa Eurüdikét. A történetben az egymásra találás örömét a veszteség fájdalma váltja fel, a gyászban pedig újra és újra megszólal a remény. Ezt az utat járja végig az est műsora: Monteverdi és Marc-Antoine Charpentier Orfeusz-műveinek részletei között a hangszerek veszik át a történet fonalát.

A koncert Alessandro Piccinini lantszólójával kezdődik, majd Monteverdi Nigra sum című műve és a L’Orfeo egyik részlete hangzik el. Antonio Bertali d-moll triószonátája mellett Marin Marais Les Voix humaines – Emberi hangok – című darabja is megszólal. A viola da gamba hangján felcsendülő mű különösen szépen illeszkedik az esthez, amelyen az ének és a korabeli hangszerek egymásnak adják át a szót.

A műsor középpontjában Charpentier La Descente d’Orphée aux enfers (Orfeusz alászállása az alvilágba) című operájának részletei állnak. Az estet Händel zenéje zárja: a G-dúr Concerto grosso két tétele után a Theodora című oratórium Descend, kind Pity kezdetű áriája szólal meg. Az irgalomért könyörgő ének a mítosz után más nézőpontból világítja meg a szenvedés és a remény kérdését.

Varga-Tóth Attila csellistaként kezdte zenei tanulmányait, majd az éneklés felé fordult. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerzett diplomát, Versailles-ban folytatta tanulmányait, és 2023 és 2025 között a Versailles-i Királyi Opera Akadémiájának tagja volt. A veszprémi műsor két darabja személyesen is kötődik pályájához: Händel Theodorájában Septimiust alakította, Charpentier Orfeusz-operájában pedig Tantale szerepét énekelte a Les Arts Florissants európai és észak-amerikai turnéján, William Christie zenei vezetésével. Művészi munkáját 2026-ban Vásárhely Művészetéért Díjjal ismerték el.

A hangversenyen Gaál Julianna (hegedű), Nagy Réka (viola da gamba), Hervai-d’Elhoungne Klára (viola da gamba, hegedű), Sándor József (brácsa), Wang Rebeka (csembaló) és Davidovics Igor (lant, teorba) működik közre.

 

HELYSZÍN

Magyarország

Veszprém

Érseki Palota

kezdete

2026.11.27.
péntek 19:30

vége

2026.11.27.
péntek 21:00

További események