20 éve alapították újra a keszthelyi Ranolder János Római Katolikus Általános Iskolát

20 évvel ezelőtt alapították újra a keszthelyi Ranolder János Római Katolikus Általános Iskolát, a jubileumot hálaadó szentmisével és gálaműsorral ünnepelték meg. Az intézményben továbbra is a keresztény nevelés és a nemzeti hagyományok állnak a középpontban. Az eseményen kiemelték, hamarosan megnyílik az egyházi óvoda is, ami még több lehetőséget biztosít azoknak a családoknak, akik egyházi intézménybe szeretnék járatni gyermekeiket.

Hálaadó szentmisével kezdődött a jubileumi ünnepség a Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomban, melyet Dr. Udvardy György veszprémi érsek celebrált. A Veszprémi Érsekség több egyházi méltósága is közreműködött a szertartáson.

Az ünnepség a Balaton Színházban folytatódott, ahol gálaműsort adtak a jelenlegi és egykori diákok. Ének, hangszeres zene, vers egyaránt szerepelt a programon. Felidézték azt is, hogy a Ranolder iskola épületének alapkövét 1872-ben tették le, majd 1882-ben kezdte meg működését. Az oktatási intézményt 1948-ban államosították, 1954-től 2002-ig viselte Szendrey Júlia nevét. Korábban arról is volt szó, hogy be kell zárni az iskolát, de Keszey Tivadar, Papp Gábor, Ruzsics Ferenc és Csótár András kezdeményezésére sikerült az egyházzal megegyezni, így megmentették az intézményt.

„A Nemzeti Körön keresztül készítettünk kérdőíveket és megpróbáltuk felmérni azt, hogy vajon mekkora fogadókészség lenne Keszthelyen egy egyházi iskola megnyitására és működtetésére. Minket nem lepett meg az eredmény. Nem csak Keszthelyen, hanem Keszthely vonzáskörzetében is nagyon pozitív volt a visszajelzés és akkor innen elkezdődtek a tárgyalások.”

Dr. Udvardy György érsek köszönetet mondott elődjének, Dr. Márfi Gyulának az újraalapításért. Hálát adott a szülőknek is a bizalomért, hogy a Ranolder iskolában nevelkedhetnek gyermekeik.

„Ezt a tudást és ismeretet hitével akarja jól érteni, jól felhasználni az élet bölcsességére. És ez aztán elvezet a közösséghez. Ahhoz a közösséghez, ahol pontosan tudjuk, hogy együvé tartozunk. Mert a szolgálatunk révén az adottság révén, amiből itt is nagyon sok szép példát láttunk, a közösség szolgálatára irányítjuk az életünket.”

Az elmúlt időszakban számos hagyományt, programot valósítottak meg az iskolában, sok fejlesztés is végbement. Ezeknek célja, hogy a lehető legjobb körülményeket biztosítsák a diákoknak.

„Ennek látható jele, hogy megújult a teljes külső. A belső tér is szépül, taneszközeink ugrásszerű minőségi változásokon mentek keresztül. És akkor még nem beszéltünk a jövőről. Szeptember 1-jén megnyitja kapuit a Kiskastély óvoda és kézzel fogható közelségbe iskolánk teljes belső felújítása és bővítése.” – fogalmazott Őry Gábor igazgató.

2021-ben kötött megállapodást az érsekség a várossal. Ennek egyik lépése volt a Kiskastély felújítása és óvodává alakítása.

„Együttműködésünk következő lépése pedig a Sörház és annak területének megvásárlásával indult el, amelyet az érsekség megvásárolt. A Ranolder iskola ennek köszönhetően sportcsarnokkal, uszodával fog tudni bővülni. És a teljes felújítás szándéka azt gondolom mindannyiunkban egységesen megvan.” – emelte ki Nagy Bálint államtitkár, a térség országgyűlési képviselője.

A gálaműsor keretében köszönetet mondtak azoknak a kollégáknak, akik 20 éve segítik a munkát az iskolában, valamint azoknak is, akikre külsős segítőként mindig számíthatnak.

Videó-forrás: Keszthelyi TV, Fotó: Marton Zalán

Szentmise: https://www.facebook.com/ranolderkeszthely/videos/1171552570556265

 

Galéria

További hírek

2024.10.06.

Felújítják a főszékesegyház harangjait

Kiemelése és felújítása előtt utoljára szólalt meg az ország legidősebb harangja, az “Öreg Mihályként” emlegetett hangszer a Szent Mihály Főszékesegyházban. Dr. Kulcsár Dávid atya a Szent Mihály-napi Búcsún tartott harangbúcsúztatót.

Megszakítás