„A hétköznapokban válik láthatóvá a hit” – Teréz és Erzsébet nővérek voltak a Hanghullám évadzáró vendégei

A ferences lelkiség, a szerzetesi hivatás és a mindennapokban megélt hit került a középpontba a Hanghullám idei évadának záróalkalmán. A tihanyi hajóállomásról induló Szent Miklós hajó fedélzetén Loószné Dömötör Enikő beszélgetett Halasi Gabriella M. Teréz SAF és Takács Tünde M. Erzsébet SAF nővérekkel a Ferences 800 jubileumi évhez kapcsolódva.

A beszélgetés első részében a két nővér személyes hivatástörténetét osztotta meg a hallgatósággal. Bár egészen különböző életutakon indultak el – egyikük vallásos háttér nélkül, hosszú keresés után, másikuk pedig egy meghatározó plébániai közösségben fedezte fel Isten hívását –, történetük közös üzenete ugyanaz volt: a szerzetesi élet nem emberi elhatározás, hanem Isten szeretetteljes meghívására adott válasz.

Teréz nővér őszintén beszélt arról, hogyan jutott el a nem vallásos családi háttértől a katolikus hit felfedezéséig, majd a szerzetesi hivatásig. Elmondta, hogy a világban végzett sikeres munkája mellett egyre erősebben érezte: életét teljesen Istennek szeretné ajándékozni. Erzsébet nővér ezzel szemben gyermekkorától kezdve egy élő plébániai közösségben növekedett a hitben, ahol egy lelkigyakorlat során fogalmazódott meg benne véglegesen a szerzetesi hivatás gondolata. Mindketten hangsúlyozták: Isten mindenkit más úton vezet, de mindig ugyanazzal a szeretettel hív.

A Ferences 800 jubileumi év kapcsán Assisi Szent Ferenc személyisége is különleges megvilágításba került. A nővérek arra hívták fel a figyelmet, hogy Szent Ferencet nem csupán a természet szeretőjeként vagy a madarak prédikátoraként érdemes szemlélni, hanem olyan emberként, aki rendkívüli érzékenységgel kereste Isten akaratát, és azt következetesen a hétköznapokban váltotta tettekké. Kiemelték: Ferenc nem másokat akart megváltoztatni, hanem saját életével tett tanúságot Krisztusról, így hívva párbeszédre az embereket.

A beszélgetés egyik legmeghatóbb része Boldog Bódi Mária Magdolna és Assisi Szent Ferenc lelki rokonságáról szólt. A nővérek szerint mindkettőjük életét ugyanaz a teljes Istenre hagyatkozás, a hétköznapok megszentelése, a derű, az alázat és a szolgáló szeretet jellemezte. Úgy fogalmaztak: mindketten a hétköznapi élet egyszerű helyzeteiben váltak szentté, miközben rendíthetetlen bizalommal bízták magukat Isten gondviselésére.

A résztvevők betekintést nyerhettek a nővérek sokrétű szolgálatába is. A Veszprémi Érseki Főiskolán végzett oktatói munkájuk mellett iskolákban tartanak lelkinapokat, segítő beszélgetést és kommunikációt tanítanak, valamint pedagógusok és fiatalok lelki kísérésében vesznek részt. Mindketten hangsúlyozták, hogy a szolgálat csak akkor maradhat hiteles, ha azt rendszeres imádság és Istennel töltött csend táplálja. A ferences lelkiség számukra nem csupán feladat, hanem életforma, amelyben a csend, az emberi kapcsolatok és a szolgálat szorosan összetartoznak.

A beszélgetés végén Erzsébet nővér festményei is szóba kerültek. Elmesélte, hogy alkotásai egy súlyos betegség időszakában születtek, amikor a festés az Istennel való találkozás különleges formájává vált számára. A képekhez kapcsolódó zsoltáridézetek és önreflexiós kérdések arra hívják a szemlélőt, hogy saját életében is felismerje Isten jelenlétét és a remény jeleit.

Az idei Hanghullám-sorozat utolsó állomása méltó lezárása volt a balatoni programsorozatnak. A személyes tanúságtételek, a ferences lelkiség időtálló üzenete és a hiteles emberi történetek bizonyítják: a hit leginkább a hétköznapokban válik láthatóvá – ott, ahol az ember nyitott szívvel keresi Isten akaratát és kész szeretettel szolgálni embertársait.

Galéria

További hírek