A Veszprémi Főegyházmegye elhunyt püspökeire és érsekeire emlékeztek november 11-én a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyház altemplomában. A szentmisét Dr. Takáts István érseki általános helynök mutatta be, aki szentbeszédében a főegyházmegye közel ezeréves történetének meghatározó főpásztorait idézte fel, rámutatva arra, hogy életük és szolgálatuk ma is példát ad a hitben való kitartásra, a hazaszeretetre és az embertársaink iránti felelősségvállalásra.
A megemlékezés a Szent Mihály Főszékesegyház altemplomában volt, ahol a főegyházmegye történetének több jelentős főpásztora is végső nyugalomra talált. A várnegyed megújítását követően Dr. Udvardy György veszprémi érsek kezdeményezésére tavaly elevenítették fel az elhunyt püspökökért bemutatott szentmise hagyományát, több évtized után ismét az ősi altemplomban imádkozva elődeik lelki üdvéért.
Dr. Takáts István szentbeszédében hálával emlékezett a főegyházmegye történetének száz püspökére és egy érsekére, akik szolgálatukkal formálták az itt élők hitét és közösségeit. Mint hangsúlyozta, a különböző történelmi korokban élő főpásztoroknak sokszor rendkívül nehéz körülmények között kellett helytállniuk, ám közös volt bennük a hithez és a hazához való hűség.
A főegyházmegye történetének kiemelkedő alakjai közül elsőként Vetési Albert püspököt idézte fel, aki a reneszánsz kultúra egyik jelentős magyarországi képviselőjeként Veszprémet korának fontos szellemi központjává tette, és Mátyás király követeként az ország érdekeit is szolgálta.
Megemlékezett Beriszló Péterről is, aki püspöki szolgálata mellett horvát bánként vállalt szerepet a török elleni küzdelemben, és életét is a harcok során veszítette el.
Külön szólt Padányi Biró Márton püspökről, aki a török hódoltságot követően egy súlyosan megtépázott, részben elnéptelenedett egyházmegye újjáépítését vállalta magára. Templomok felújításával, iskolák alapításával és a hitélet megerősítésével szolgálta az Egyház és a nemzet megújulását.
Helynök atya Ranolder János püspök alakját is felidézte, aki felismerte a leánynevelés társadalmi jelentőségét, és számos oktatási intézmény létrehozását támogatta. Emellett különös figyelmet fordított a szegényekre és a rászorulókra: a korabeli feljegyzések szerint naponta mintegy hatszáz ember számára biztosított ételt.
A 20. század megpróbáltatásai között helytálló főpásztorokról szólva Badalik Bertalan domonkos szerzetes, veszprémi püspök életét állította példaként a hívek elé. Az 1949-ben püspöki szolgálatát megkezdő főpapot a kommunista államhatalom megfigyelte, majd tevékenysége miatt internálták, megakadályozva abban, hogy szabadon gyakorolhassa főpásztori szolgálatát. A megpróbáltatások ellenére megőrizte hitét, és sorsközösséget vállalt az üldözöttekkel.
A szentbeszédben Mindszenty József bíboros alakja is hangsúlyos helyet kapott. A totalitárius diktatúrákkal szembeni bátor kiállása miatt a nyilas és a kommunista hatalom egyaránt börtönbe vetette, életének jelentős részét pedig száműzetésben kellett töltenie. Hitéhez és hazájához azonban mindvégig hűséges maradt.
Takáts István atya a történelmi példák felidézése után arra kereste a választ, honnan meríthettek erőt a főpásztorok ahhoz, hogy a legnehezebb időkben is kitartsanak küldetésük mellett.
Szent Lukács evangéliumának példabeszédére utalva – amelyben a szolgák éberen várják uruk hazatérését – arra emlékeztetett, hogy keresztény hitünk szerint Isten nem elítélni, hanem felemelni akar bennünket. Az örök élet reménye olyan távlatot ad az embernek, amely a szenvedés és a megpróbáltatások közepette is megtartó erővé válhat.
István atya hangsúlyozta: az elhunyt főpásztorok életpéldája arra tanít, hogy az emberi gonoszságé, a szenvedésé és a halálé soha nem lehet az utolsó szó. A keresztény ember reménye abban gyökerezik, hogy végül Isten szeretete győzedelmeskedik.
Az altemplomban bemutatott szentmise a múlt nagy egyházi személyiségeire való emlékezés, hálaadás volt mindazért a hitért, szolgálatért és áldozatvállalásért, amelyre a Veszprémi Főegyházmegye közel ezeréves története épül.
