Jeruzsálemi Szent Cirill püspök hitmagyarázataiból
(Cat. 15, 1-3: PG 33, 870-874)
Krisztus kettős eljövetele
Krisztus eljövetelét hirdetjük, nem csupán az elsőt, hanem a másodikat is, amely az elsőnél sokkal dicsőségesebb lesz. Az elsőnél ugyanis béketűrését ismertük meg, míg a másodiknál Krisztus királyi méltósága lesz nyilvánvaló.
Legtöbbször ugyanis minden kettős a mi Urunk, Jézus Krisztusnál. Kettős a születése: egyrészt Istentől öröktől fogva, másrészt a Szűztől az idők teljességében. Kettős az alászállás: az első rejtett, mint csendes eső a felhőkből, a második, az eljövendő pedig szembeötlő lesz.
Első eljövetelekor pólyába takarva feküdt a jászolban, a másodiknál fénybe öltözködik. Az elsőnél magasra tartotta a keresztet, vállalta a gyalázatot, míg másodszor majd angyali seregekkel körülvéve dicsőségesen érkezik.
Tehát ne csak az első eljövetelnek örvendezzünk, hanem várjuk a másodikat is. Amikor az elsőnél azt mondjuk: Áldott, aki jön az Úr nevében, ugyanez legyen hódoló szavunk, amikor angyalaival együtt jelenik meg: Áldott, aki jön az Úr nevében (Mt 21, 9).
Nem azért jön el majd a Megváltó, hogy ismét elítéljék, hanem ítéletet fog tartani az őt elítélők felett. Akkor azonban a gonoszoknak, akik oly kegyetlenek voltak vele szemben, hogy keresztre juttatták, azt mondja majd szemükbe: Ti így tettetek, és én hallgattam (vö. Zsolt 38, 10).
Először szelíden példát adni, az embereket finoman meggyőzni jött, másodszor pedig szükségszerűen uralma alá kerül mindenki, akár akarja, akár nem.
Krisztus mindkét eljöveteléről jövendölt Malakiás próféta: Hamarosan belép szentélyébe az Úr, akit kerestek (Mal 3, 1). Ez az első eljövetel.
A másodikról pedig így írt: és a szövetség angyala, aki után vágyakoztok. Lám, már jön is a mindenható Úr: de ki fogja tudni elviselni jövetele napját, és ki maradhat állva, amikor megjelenik? Mert olyan, mint az olvasztók tüze, és mint a posztóványolók lúgja. Leül, mint az ezüstolvasztó és -tisztító mester (Mal 3, 1-4).
A két eljövetelre utal Tituszhoz írt levelében Pál apostol: Megjelent megváltó Istenünk kegyelme minden ember számára, s arra tanít minket, hogy szakítsunk az istentelenséggel és a világi vágyakkal, éljünk fegyelmezetten, szentül és buzgón ezen a világon. Várjuk reményünk boldog beteljesülését: a nagy Istennek és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak dicsőséges eljövetelét (Tit 2, 11-13). Látod, mint beszél az első eljövetelről, amiért hálát ad; majd a másodikról, amelyet várunk.
Ezért valljuk a ránk hagyományozott hitvallásban, hogy hiszünk abban, aki fölment a mennybe, ott ül az Atyának jobbján. De újra eljön dicsőségben ítélni élőket és holtakat, és országának nem lesz vége.
Eljön tehát az égből a mi Urunk, Jézus Krisztus. Eljön ennek a világnak a végén, az utolsó napon, megdicsőülve. Ez a világ akkor beteljesedik, és Krisztus ismét megújítja a világot.
Advent szó a latin „adventus Domini” kifejezésre utal, ami annyit jelent: az Úr érkezése, az Úr eljövetele. Szent várakozás ez, ami megelőzi a Messiás, a Megváltó érkezését. Várakozunk négy héten át azért, hogy karácsony titka megérlelődjön bennünk, hogy méltó módon tudjuk befogadni a kisgyermekként közénk érkező Istent, az Élet Urát.
A keresztény- és minden emberi közösség közös tapasztalata, hogy a nagy eseményekre készülni kell. Így az ókorban az uralkodó érkezését már hetekkel az esemény előtt hírmondó adta tudtul, hogy a helyiek rendbe tehessék az utakat, a házakat. Ilyen esemény az advent is: amikor a Királyok Királyának érkezését várjuk, akkor nemcsak környezetünket, házainkat, hanem szívünket és emberi kapcsolatainkat is rendbe szeretnénk tenni.
Az újkor adventi szimbólumának számít az adventi koszorú. A fenyőágakból font koszorúra elhelyezett négy gyertya az adventi időszak négy vasárnapjára utal. A gyertyák színe lila (a bűnbánat színe) egyet kivéve (ami rózsaszín): ezek együttesen szimbolikusan azt jelzik, hogy a bűnbánati időszak harmadik vasárnapján van okunk az örvendezésre is, mert az Úrjövet már közel van.
A keleti egyház évezredes tradícióját megőrizve és ehhez igazodva a görögkatolikus egyházban negyvennapos adventi bűnbánati előkészületi időszak előzi meg a karácsonyt, ezért a görögkatolikus híveknél az advent kezdete korábbra esik, mint a római katolikus testvéreknél.
A pirkadat előtt, hagyományosan hat órakor bemutatott szentmisék, az úgynevezett rorate misék, az adventi időszak liturgikus sajátosságának számítanak, elnevezésük pedig a latin miseének kezdő sorának, a „Rorate coeli de super et nubes pluant iustum!” mondatnak a rövidítése. Mivel bűnbánati időszakról van szó, ilyenkor a templomi oltárokat nem díszítik virággal, a miséző pap pedig lila színű miseruhát ölt.
A keresztény ember számára az adventi időszak, ami egyben az esztendő utolsó hónapja is, nem az egész éves elmaradás behozatalát, önmagunk utolérését jelenti, hanem sokkal inkább azt, hogy felkészüljünk egy találkozásra, megtisztítsuk lelkünket az érkező Isten befogadására. Ezekben a hetekben megpróbálunk a lényegre figyelni, a lelkünket előtérbe helyezni és a felfokozott mindennapjaink hajszolt életviteléből a tempót visszavenni. A keresztény ember próbál elcsendesedni, önvizsgálatot tartani.
Kívánjuk, hogy ebben az évben is, az adventi időszak végén megtisztulva, gyermeki hittel tudjuk hirdetni szent karácsony éjszakáján: Emmánuel, Velünk az Isten!
MKPK
