Az idei BALAKAT 0. napján, június 26-án este Dr. Udvardy György veszprémi érsek atya előadásával vette kezdetét a találkozó. A nyári ifjúsági esemény középpontjában idén is az ötvenórás szentségimádás és az Eucharisztia áll, amelyhez kapcsolódva érsek atya „mit jelent az Eucharisztia a saját életemben?” címmel osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel.
A jelenlévőket Laposa Norbert plébános köszöntötte, aki örömét fejezte ki, hogy a BALAKAT nyitóelőadójaként ismét a Veszprémi Főegyházmegye főpásztorát üdvözölhették. Felidézte, hogy a hétvége középpontjában az Oltáriszentség áll, amelyhez az érsek atya másnap a nyitó szentmise főcelebránsaként is kapcsolódik.
Udvardy György érsek atya előadása elején megköszönte a szervezők évről évre megújuló szolgálatát, a résztvevők jelenlétét és azt a döntést is, amellyel időt szántak a találkozóra. Mint mondta, egy ilyen alkalmon való részvétel már önmagában is elhatározást kíván, amely nem ott és akkor születik meg, hanem jóval korábban a szívben.
A főpásztor külön kiemelte, hogy a BALAKAT sajátossága az imádság középpontba állítása. Az 50 órás szentségimádás, az előadások, a tanúságtételek és a találkozások mind azt segítik, hogy a résztvevők ne csupán programokon vegyenek részt, hanem tanítványként figyeljenek Krisztusra.
Érsek atya Boldog Bódi Mária Magdolna személyére is utalt, aki évek óta meghatározó alakja a BALAKAT lelkiségének. Felidézte: korábban azért imádkoztak a találkozókon, hogy megtörténhessen Magdi boldoggá avatása, most pedig már hálát adhatnak érte. Hangsúlyozta, hogy a boldoggá avatás nem lezárása, hanem új kezdete Magdi küldetésének: példaképként, közbenjáróként és támogatónként kíséri mindazokat, akik az életszentség útján szeretnének járni.
Előadásának középpontjában János evangéliumának szavai álltak: „Én vagyok az élet kenyere.” Udvardy György érsek rámutatott: az Eucharisztiáról nem lehet pusztán tárgyilagosan vagy elméletileg beszélni. Nem egyszerűen arról van szó, hogy az Eucharisztia „van”, hanem arról, hogy az embernek személyes viszonya van hozzá.
Ezért fogalmazta meg előadása címét is így: „Életem kenyere”. Az Eucharisztia ugyanis nem csupán az élet kenyere általában, hanem akkor válik igazán erőforrássá, ha az én életem kenyerévé lesz.
Udvardy György kifejtette: Jézus kijelentése a kafarnaumi zsinagógában megrendítő és radikális tanítás volt. Amikor azt mondta: „az én testem a világ életéért”, akkor nem jelképesen beszélt, hanem önmagát adta az embernek. A zsidó hallgatóság pontosan értette, hogy Jézus az Egyiptomból való szabadulás és a pusztai vándorlás mannájára utal, arra a kenyérre, amellyel Isten nap mint nap táplálta népét.
A manna története a bizalomról is szól: csak egy napra elegendőt lehetett gyűjteni, mert Isten azt akarta, hogy népe napról napra ráhagyatkozzon. Ugyanez a bizalom jelenik meg az Eucharisztiában is: Krisztus ma is táplálni akar bennünket, és arra hív, hogy újra és újra belőle éljünk.
A főpásztor hangsúlyozta: az Eucharisztia megértéséhez a megtestesülés titkára is figyelnünk kell. Jézus nem eljátszotta az emberséget, nem csak magára öltötte, mint egy szerepet, hanem teljes egészében vállalta és megszentelte emberi létünket. Ő az Atya küldötte, aki egészen közel akar jönni hozzánk, annyira, hogy táplálékunkká válik.
Udvardy György érsek atya Szent Ágoston gondolatát idézve arra is rámutatott: amikor táplálékot veszünk magunkhoz, testünk azt saját magává alakítja. Az Eucharisztiában azonban éppen fordítva történik: Krisztus az, aki bennünket alakít magához, istenivé formál, és részesít saját életében.
Az előadásban három nagy eucharisztikus szempontot emelt ki.
Elsőként az Eucharisztiát mint áldozatot mutatta be. A szentmise jelenvalóvá teszi Krisztus keresztáldozatát, amely nem csupán múltbeli esemény, hanem ma is ható valóság. Krisztus önként adja oda életét, és ezzel tanít bennünket szeretni. „Senkinek sincs nagyobb szeretete, mint aki életét adja barátaiért” – erre a szeretetre hív az Eucharisztia is.
Érsek atya Boldog Bódi Mária Magdolna életéből is hozott kapcsolódó gondolatot. Magdi 1944 végén így fogalmazott: „Ígérem, hogy a földbe esett mag bőséges termést hoz.” A főpásztor szerint ez mélyen eucharisztikus gondolat, hiszen Krisztus tanítására utal: a búzamagnak el kell hullania, hogy termést hozzon. Magdi ezt nem csupán szép lelki képként értette, hanem életével valósította meg.
Másodikként az Eucharisztiáról mint lakomáról beszélt. A szentmise olyan közösségi ünnep, amelyben Isten maga teríti meg az asztalt, és önmagát adja táplálékul. A hívek nemcsak egymás mellett vannak jelen, hanem testvéri közösséggé formálódnak, mert ugyanazt a Krisztust veszik magukhoz.
Ez a közösség mélyebb minden emberi szimpátiánál vagy ismeretségnél. A keresztény ember bárhol a világon otthon lehet a katolikus liturgiában, mert ugyanahhoz az Eucharisztiához kapcsolódik, ugyanazt az Urat imádja, ugyanabból a kenyérből él.
Harmadikként Krisztus valóságos jelenlétére irányította a figyelmet. A katolikus hit szerint az Eucharisztiában nem csupán jelképesen vagy lelki értelemben van jelen Krisztus, hanem valóságosan: testével és vérével, istenségével és emberségével. Ezért illeti meg az Oltáriszentséget az imádás.
A főpásztor szerint az 50 órás szentségimádás éppen erre a titokra épül. Külső szemmel talán különösnek tűnhet, hogy emberek órákon át csendben ülnek vagy térdelnek egy kis kenyérdarab előtt. A hívő ember azonban tudja: Krisztus van jelen, aki közel akar lenni hozzánk, aki lakást vesz közöttünk, és aki előtt jó időzni.
György érsek atya arra is figyelmeztetett, hogy az Eucharisztia jelenléte sokszor ott van településeink középpontjában a templomokban, mégis könnyen magára hagyjuk. Pedig a templom nem csupán egy épület vagy imádságos tér, hanem az a hely, ahol Krisztus valóságosan jelen van. Ezért a szentségimádás a katolikus élet egyik nagy ereje, ugyanakkor olyan terület, amelyben még sok a feladatunk.
Az előadás utolsó részében érsek atya azt bontotta ki, mit jelent, hogy az Eucharisztia az „én életem kenyere”. A szentáldozásban Krisztussal egyesülünk, aki mindig kész táplálni bennünket. A szentmise, a vasárnap megszentelése, a rendszeres áldozás és a szentségimádás nem kiegészítő elemei a keresztény életnek, hanem annak középpontjai.
Az Eucharisztia erőforrás a megtérés útján is. Segít szembenézni bűneinkkel, gyengeségeinkkel, új és istenes gondolatokat ébreszt bennünk, gyógyítja sebeinket, és széppé tudja formálni azt is, ami korábban szégyenünk vagy fájdalmunk volt.
A főpásztor hangsúlyozta: a keresztény embernek meg kell tanulnia küzdeni a jóért. A jó nem magától értetődően van jelen az életünkben, nem egyszerűen jár nekünk, hanem döntést, kitartást és áldozatot kíván. Ebben a küzdelemben az Eucharisztia adja az erőt, a motivációt és a reményt.
Előadása végén arra bátorította a résztvevőket, hogy az Eucharisztiában ismerjék fel életük középpontját, a mindennapok erőforrását és reményük éltetőjét. A találkozó közös Úrangyala imádsággal és főpásztori áldással zárult.
Az idei BALAKAT így már a 0. napon világos irányt kapott: Krisztus nem csupán az élet kenyere, hanem személyesen mindannyiunk életének kenyere akar lenni.
