Van olyan igen, amelyhez hosszú út vezet. Van, amelyet veszteségek, szolgálat, várakozás és sok-sok imádság érlel. Van pillanat, amikor mindaz, ami addig csendben formálódott egy ember életében, egyszer csak kimondott, visszavonhatatlan válasszá válik. Szeptember 6-án ilyen igen hangzott el a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyházban.
Boldog Bódi Mária Magdolna boldoggá avatásának első évfordulóján dr. Udvardy György érsek atya áldozópappá szentelte Tell Nándor diakónust.
Magdi kilenceddel készültünk az ünnepre: Magdi boldoggá avatásának első évfordulójára és a papszentelésre. Már az imádságos készületben érezhető volt: különleges ünnepre gyűlik össze az egyházmegye közössége. Pontosan egy évvel korábban ünnepeltük Bódi Mária Magdolna boldoggá avatását és most, Magdi közbenjárására új papot kapott a Veszprémi Főegyházmegye.
A főszékesegyház megtelt, és azok is sokan voltak, akik már nem fértek el falai között: a Szentháromság téren felállított kivetítő előtt és a Szent György-kápolnánál is elfogytak az ülőhelyek.
A Paptestvérek hosszú sora érkezett az asszisztenciával, a szentelendő Nándorral, Dr. Martos Levente Balázs püspökkel, a Központi Papnevelő Intézet rektorával, majd a szentséget kiszolgáltató Dr. Udvardy György érsekkel.
„Isten gondoskodik az ő népéről és új papot ad Egyházának” – fogalmazott a liturgia kezdetén Udvardy György érsek atya, aki arra is hívta a jelenlévőket, hogy adjanak hálát mindazokért a kegyelmekért, amelyeket Boldog Mária Magdolna személyén, életén és a benne felragyogó krisztusi erényeken keresztül kapott és kap a főegyházmegye.
A főpásztor külön köszöntötte Nándor hozzátartozóit, a plébániai közösségeket és a katekétákat is. Tell Nándor ugyanis nem ismeretlenül érkezett a papi szolgálat küszöbére: hosszú éveken keresztül hitoktatóként szolgált a Főegyházmegyében.
Az igeliturgiát követően elérkezett a papszentelés első megérintő pillanata, a jelölt kiválasztása.
Martos Levente Balázs püspök az Anyaszentegyház nevében kérte Tell Nándor felszentelését a felelősségteljes áldozópapi szolgálatra. Arra a kérdésre, méltónak tartja-e őt, így válaszolt:
„A keresztény nép megkérdezése és az illetékesek véleménye alapján tanúsítom, hogy méltónak találtatott.”
Ezt követően az érsek kimondta:
„Az Úristen és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus segítségével kiválasztjuk ezt a testvérünket az áldozópapság rendjére.”
Egy hosszú készület után Tell Nándor ott állt az Egyház előtt – kiválasztva arra a szolgálatra, amelynek hívását, ahogyan később maga fogalmazott, már régóta érezte és várta életében.
Udvardy György érsek atya homíliájának középpontjába egyetlen, egyszerű, mégis mindent átfogó szót helyezett: barátság.
„Nagyon nagy ajándék a barátság” – kezdte tanítását, majd Jézus szavait idézte:
„Barátaimnak mondalak benneteket.”
A barátság ismeretet, együtt töltött időt, bizalmat és sorsközösséget jelent. A barátra rá merjük bízni magunkat, rá merjük bízni kincseinket, és a valódi barátságban készek vagyunk áldozatot is hozni a másikért.
„Senkinek sincs nagyobb szeretete, mint aki életét adja barátaiért.” A főpásztor rámutatott: a papszentelésben ennek a különleges barátságnak lehetünk tanúi. Krisztus, aki életét adta övéiért, most barátjának nevezi a szentelendőt – és ugyanezt az életajándékot kéri tőle.
„A barát nem csak funkcióra hív, nem csak feladatra, hanem arra, aki ő maga. Megosztja veled az ő életét. Megosztja veled az ő kincsét, titkát, rád bízza mindenét” – mondta érsek atya.
Krisztus Nándorra bízza igéjét, tanítását és népét. Arra hívja, hogy pusztán papi jelenlétével is Isten közelségét képviselje azok számára, akik hozzá fordulnak.
„Pusztán azáltal, hogy Krisztus papja leszel, pusztán a jelenléted által ezt az isteni közelséget tudod képviselni a rád bízottak felé.”
Talán különösen mélyen érinthették Nándort a főpásztor következő szavai:
„Legyél a legszegényebbeknek a szolgája….A szegénység ugyanis nem csupán anyagi nélkülözést jelenthet. Szegénység a remény elvesztése, a hit hiánya, a testi szenvedés, a kiszolgáltatottság állapota. Vannak élethelyzetek, amikor már alig lehet valamit tenni –de mellette lenni és együtt hordozni az életnek a terhét, igen.”
Tell Nándor számára ezek a szavak nem csupán elméleti tanítást jelentenek. Papi hivatásának érlelődése olyan életúton ment végbe, amelyben az öröm mellett súlyos veszteségek is helyet kaptak. Az elmúlt években betegség következtében elveszítette testvérét, majd szüleit. Életük utolsó szakaszában mellettük maradt, ápolta őket. A szenvedés nem törte meg hitét. Annak mélységében érlelődött tovább az a válasz, amely végül az oltárhoz vezette: elfogadni Isten hívását, igent mondani a személyes meghívásra és az Ő népének szolgálatába állítani.
A főpásztor összekapcsolta Nándor papszentelését Boldog Bódi Mária Magdolna első liturgikus évfordulójával is.
„Egészen biztos vagyok abban, hogy amikor ünnepelhetjük Boldog Bódi Mária Magdolna boldoggá avatásának első évfordulóját […] ennek a nagy ajándéknak egyik része te vagy, a te papságod” – mondta.
Magdi életáldozata így ezen a napon különösen közel került egy új papi élet kezdetéhez. Az a fiatal lány, aki Krisztushoz való hűségét egészen a vértanúságig megőrizte, most példaként és közbenjáróként állt annak a férfinak az útja mellett, aki egész életét Krisztus és Egyháza szolgálatára ajánlotta.
„Barátságra hív, barátságot kínál és barátságot kér” – mondta prédikációjának végén érsek atya.
A homília után kezdetét vette a szentelés szertartása.
Az egyház hagyománya szerint a szentelendő kifejezte készségét a papi szolgálat vállalására, majd engedelmességet és hűséget ígért főpásztorának és utódainak. Ezután az oltár előtt arcra borult, miközben az Egyház a Mindenszentek litániájával kérte Isten kegyelmét és a szentek közbenjárását életére, szolgálatára.
Ezt követően az atyák áldása következett. György érsek atya csendben Nándor fejére tette kezét, aztán Balázs püspök, majd sorban valamennyi jelen lévő paptestvér is kézrátétellel imádkozott. Hosszú sorban érkeztek hozzá. A paptestvéri ima egyszerre fejezi ki a szentelés szentségi valóságát és azt a testvéri közösséget, amely ettől a pillanattól Nándort is körülveszi. Az a papi közösség, amelynek eddig szolgálatát segítette és amely felé készült, most testvérként fogadta őt magába.
A szentelési ima után Tell Nándor immár papként öltötte magára a papi szolgálat ruháit. Ebben két számára különösen fontos paptestvér – Horváth Lajos atya és Tóth András atya – segítette, akik papi hivatásának útján is közel álltak hozzá.
Érsek atya ezután szent krizmával kente meg az új pap tenyerét, majd átadta számára a kenyeret és a bort: annak az eucharisztikus áldozatnak adományait, amelynek bemutatása ettől a naptól papi szolgálatának szívében áll.
A békecsók után Nándor először állt papként testvérei között az oltárnál.
A szentmise végén már Tell Nándor atya állt a hívek előtt. Szaváiban a megérkezés öröméről beszélt.
„Úgy érzem, régen hívott már erre az Úr, hosszú volt a készület, s most szívem örvend, hogy valóra válhatott ez a hívás.”
Különleges ajándéknak nevezte, hogy papszentelése éppen Boldog Mária Magdolna boldoggá avatásának első évfordulóján történhetett, és azt is, hogy előző este Magdi ereklyéjénél tehette le a szentelést megelőző esküjét.
Köszönetet mondott Udvardy György érsek atyának, az érseki hivatal munkatársainak és mindazoknak, akik az ünnepért dolgoztak.
Megható egyszerűséggel idézte fel, milyen volt az előző napokban látni a veszprémi várnegyedet:
„Nagyon nagy élmény volt számomra pénteken, szombaton úgy látni az egész várat, mint egy nyüzsgő hangyabolyt. Mindenki megtette, amit tudott, és mindenki próbált az évfordulóra és a papszentelésre készülni.”
„Nagyon örülök, hogy ez az ünnep megtörtént. Isten gondoskodott, gondoskodik folyamatosan az ő népéről” – mondta György érsek atya, majd megköszönte Nándor atya személyes elköteleződését.
Ezután egy gyönyörű, ősi gesztus következett.
„Most régi szokásnak megfelelően hadd kérjem elsőként újmisés áldásodat.”
Az újonnan felszentelt pap első újmisés áldását főpásztorának adta.
A papszentelés ünnepe végül ott ért össze ismét Magdi történetével, ahol előző este Nándor atya készülete befejeződött. A záró áldást követően a Szent Imre-oltárhoz, Boldog Mária Magdolna ereklyéjéhez vonultak, és együtt imádkoztak Magdi mielőbbi szentté avatásáért.
Hosszú út vezetett idáig. Egy hitoktató szolgálata. Egy férfi hite. Egy családtag szerető, gondoskodó keze. Elengedések és veszteségek. Évekig érlelődő hívás és hivatás. Tanulás, készület, diakónusszentelés. Egy eskü Magdi ereklyéje előtt. Végül egy ember, aki leborul az oltár előtt – és aki néhány perccel később már Krisztus papjaként áll fel onnan.
Ezért is volt olyan pontos az a kép, amelyről Udvardy György érsek tanított ezen a napon:
Barátság.
Nem egyszerűen feladatot kapott Tell Nándor. Nem egy tisztséget vett át. Krisztus arra hívta, hogy osztozzon életében, küldetésében, szeretetében; hogy rábízhassa igéjét, az embereket. Azokat is, akik örülnek. Azokat is, akik keresnek. Azokat is, akik elveszítették reményüket, és azokat is, akiknek talán már nem lehet elvenni a fájdalmát – de akiknek a kezét még mindig meg lehet fogni.
Szeptember 6-án a zsúfolásig megtelt Szent Mihály Főszékesegyházban egy hosszú készület célba ért. Ugyanakkor valami egészen új kezdődött. Jézus szavaival:
„Barátaimnak mondalak benneteket.”
