Érsekségi ékességek 172.

Huchthausen Lajos atya (1900–1998) Nagykanizsán látta meg a napvilágot egy vallásos nagycsalád gyermekeként. A középiskolai évek után a veszprémi, majd a budapesti szeminárium növendéke lett, felszentelésére 1923-ban került sor. Hivatását több mint hat évtizeden át gyakorolta a veszprémi rgyházmegye kötelékében. Leghosszabb állomáshelye a balatonkiliti egyházközség volt, ahol 1935 és 1972 között szolgált plébánosként. Ezután 1972-től a veszprémi Szűz Mária Szent Neve-templom (Regina Mundi-templom) plébánosa, a következő esztendőben c. prépost, 1984-től pedig székesegyházi kanonok lett. Derűs személyiségének, közvetlen természetének köszönhetően kedvelt és megbecsült alakja volt a város közösségének, akit a hívek és a paptársak egyaránt nagyra tartottak. Hosszú és kiváló szolgálatáért székesegyházi kanonoki címet is kapott.

Közel egy évszázadon átívelő életútjának élményeit és gondolatait 1995-ben, egyházmegyei vonatkozásokkal gazdagítva vetette papírra Billingérezések címmel. Maga a címbéli kifejezés egy régi mezőgazdasági szokásra utal: a szüret befejezése után többnyire a gyengébb testi erejű munkások bejárták a tőkéket, és gondosan összegyűjtötték a véletlenül ottfelejtett, megbúvó szőlőfürtöket. Lajos atya pontosan ezt a munkát végezte el az emlékezet szőlőskertjében. A kötet a veszprémi egyházmegye püspökeiről, a vár lakóiról, tanárokról, valamint a mindennapokban helytálló lelkipásztorokról őriz meg történeteket és életrajzi apróságokat, amelyek másutt aligha lelhetők fel.

A szerző kiváló emberismerő és éles szemű megfigyelő volt, aki szelíd humorral és mély együttérzéssel rajzolta meg kortársai arcképét. A mű az elbeszélt történelem és a szóbeli emlékezet páratlan hazai példája. A kötet célja az emlékállítás és a tiszteletadás volt, nem kizárólag a magas rangú egyházi elöljárók, hanem az alsópapság tagjai számára is, akiknek áldozatos munkája a hivatalos iratokban és száraz jelentésekben többnyire rejtve marad. Összességében ez a kötet egy olyan korrajz, amely a történelmi alakokat a maguk valóságában, esendőségeikkel és erényeikkel együtt mutatja be, így a benne olvasható visszaemlékezések nyomán sokkal hűbb és élőbb képet alkothatunk a múlt század egyházi szereplőiről.

A kézirat könyvként bő tíz évvel a szerző halála után jelent meg az érseki levéltár gondozásában, az egyházmegye múltját feltáró sorozat 21. részeként. A kiadvány – amely a nyomdai munkálatok során kemény- és puhafedeles változatban egyaránt napvilágot látott – hiánypótló jellegének és szórakoztató, anekdotázó stílusának köszönhetően rendkívül népszerűvé vált az érdeklődők körében. Kétségtelenül ebből a műből fogyott a legtöbb példány a sorozat kötetei közül, ékesen bizonyítva, hogy a derűvel fűszerezett, emberközeli történelem ma is nagyon sokakat képes megszólítani.

További hírek