Veni Sancte szentmisével kezdte meg szeptember 1-jén a 2026/2027-es tanévet a veszprémi Padányi Biró Márton Római Katolikus Gimnázium, Technikum és Általános Iskola közössége. Az iskola tornacsarnokában közel ezer diák, pedagógusaik és az intézmény munkatársai együtt kérték a Szentlélek segítségét az előttük álló hónapokra. Dr. Udvardy György érsek atya homíliájában arra biztatta a fiatalokat: kíváncsisággal, bizalommal, örömmel és bátorsággal induljanak neki az új tanévnek.
Egy új tanév kezdete mindig nagy vállalkozás. Nemcsak a diákok, hanem a szülők, a pedagógusok, a lelkipásztorok, sőt az egész közösség számára – fogalmazott Udvardy György érsek a tanévnyitó szentmisén. Mint mondta, amikor nagy feladat előtt állunk, érdemes feltennünk néhány alapvető kérdést: mire vállalkozunk, felkészültünk-e rá, kik lesznek a társaink, és ki segít bennünket az úton?
A válaszkeresésben a Veni Sancte evangéliuma adott biztos kapaszkodót: Jézus megígéri tanítványainak a Szentlelket, az igazság Lelkét és a Vigasztalót, aki velük marad. A főpásztor hangsúlyozta: a Szentlélek szeretni és bízni is tanít – ez a bizalom pedig az iskolai közösség életében is alapvető.
Ha a gyermek bízik a szüleiben, elfogadja útmutatásukat; ha bízik tanáraiban, követni tudja őket; ha pedig bízik társaiban, szeretettel tud feléjük fordulni. A bizalom hiánya ezzel szemben széthúzást és töredezettséget teremt.
Kíváncsinak maradni a világra. György érsek atya arra hívta a diákokat, hogy az új tanévben ne egyszerűen teljesítendő feladatokat lássanak maguk előtt. Legyen bennük érdeklődés és kíváncsiság, tudjanak rácsodálkozni a világra, egymásra, a tudományra és mindarra, amit az iskolában megismerhetnek.
„Megismerni, megszeretni, készséggel megtenni” – foglalta össze ennek az útnak a lényegét.
Ebben a felfedezésben a pedagógusok nem egyszerűen ismereteket közvetítenek. Olyanok, mint egy túrán azok a vezetők, akik már ismerik az utat: tudják, merre kell menni, mire kell figyelni, és örömmel mutatják meg másoknak mindazt, amit maguk már felfedeztek.
„Velünk és előttünk járnak” – mondta a főpásztor a pedagógusokról. Tudásuk, hitük és az általuk tanított tárgy iránti szeretetük olyan erőforrás, amelyből a diákok is meríthetnek.
A másik ember mint ajándék. Az új tanév azonban nem magányos utazás. Ott vannak az osztálytársak, barátok és közösségek is. Érsek atya arra biztatta a fiatalokat, hogy értéket és felfedezésre váró kincset lássanak egymásban. Saját tehetségükre se kizárólag önmaguk számára kapott adottságként tekintsenek, hanem olyan ajándékként, amelyet oda lehet adni, meg lehet osztani másokkal.
Mindezekhez pedig a legfontosabb segítséget Isten Szentlelke adja. Ő tárja fel az ember előtt az élet, az emberi kapcsolatok és a tudomány mélységeit, ezért kéri az Egyház a tanév kezdetén a bölcsesség, az értelem, a tudomány, az erősség és az Úr félelmének lelkét.
Öröm, bátorság és szeretet. A homília végén Udvardy György érsek úr három különleges útravalót adott a Padányi közel ezer diákjának.
Elsőként az öröm lelkét kérte számukra.
„Bármennyire is úgy tűnik, hogy egy-egy esemény el akarja venni, lopni az örömedet, ne engedd” – biztatta őket.
Ehhez kapcsolta a bátorságot: bátornak lenni mindenekelőtt önmagunkkal szemben, bátornak lenni a növekedésre, az új dolgokra, az állhatatosságra és a napról napra való kitartásra.
Harmadikként pedig a szeretet lelkét kérte a diákok számára. Hiszen ahogyan egymásra tekintünk, az meghatározza közösségeinket is.
„Ha szeretettel tekintesz az osztálytársaidra, akkor szeretet fog megvalósulni” – fogalmazott érsek atya.
A tanévkezdés így nem pusztán visszatérést jelent az iskolapadokba. Új lehetőség arra, hogy a diákok megismerjenek valamit a világból és egymásból, felfedezzék saját értékeiket, megtanuljanak bízni, és napról napra növekedjenek tudásban, hitben és szeretetben.
Udvardy György érsek atya pedig egy mondattal talán az egész tanév programját is megfogalmazta:
„Jó ez a tanévkezdés, jó nagy dolgokat véghez vinni, jó nagy dolognak a részeseinek lenni. És meglátjátok: ez a tanév nagyon jó lesz. Isten áldjon benneteket!”



