Készüljünk a papszentelésre Boldog Bódi Mária Magdolnával – Kilenced- 4. rész

Szeptember 6-án kettős örömre készül főegyházmegyénk: ezen a napon ünnepeljük Boldog Bódi Mária Magdolna boldoggá avatásának első évfordulóját, és ekkor kerül sor Tell Nándor diakónus papszentelésére is. A közelgő ünnepre készülve kilencedünkben Magdi életének egy-egy gondolata, példája és üzenete kísér bennünket, miközben imádságainkban különösen is Nándort hordozzuk. Boldog Bódi Mária Magdolna közbenjárását kérve adjunk hálát hivatásáért, és imádkozzunk azért, hogy papi szolgálatában hűséggel és örömmel kövesse Isten hívását.

4. nap: Szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket!

Urunk Jézus, Te magad voltál a megtestesült Szeretet. Segítettél a rászorulókon, a szegényeken, a betegeken és a bűnösökön, hogy megmutasd nekik az irgalmas Atya arcát. Tanítványaidnak azt mondtad, hogy amit testvéreikkel tesznek, azt Veled teszik.

Magdi, bár egész életében szegény körülmények között élt, mégis rengeteget segített a szegényeknek, a betegeknek, a nehézséggel küszködőknek és a bűneikkel harcolóknak.

Urunk Jézus, kérjük a Te kegyelmedet, hogy Magdi példája szerint mi is szeretettel tudjuk segíteni felebarátainkat, bármilyen szükséget szenvedjenek is. Add, hogy a szeretet útján elvezessük a lelkeket Hozzád, jó Pásztorunkhoz, aki felkutatod és irgalmasan válladra veszed az elveszett bárányt.

Miatyánk…, Üdvözlégy…

Szűz Mária, tiszta szívek Királynője, könyörögj érettünk! Ámen

Takáts István helynök atya felolvasásában:

Jó elhatározásaim:

  • Komolyan veszem Jézus felhívását: „Arról ismerjék meg, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt”
  • Építem és nem rombolom a keresztény közösséget
  • Kapcsolataimban az igaz szeretet vezérel
  • Türelmes és jóságos igyekszem lenni, nem féltékeny, irigy, vagy kevély
  • Önmagamat és adottságaimat is megbecsülöm és tisztelem
  • Beteg, rászoruló embertársaimnak segítek
  • Szeretettel leszek családtagjaim iránt, imádkozom értük
  • Ellenségeimnek megbocsátok és imádkozom értük
  • További elhatározásaim:

Bibliai igék olvasásra, elmélkedésre:

  • Az új parancsolat (Jn 13, 31-35)
  • Jézus galileai működése (Mt 4, 23-24)
  • Az ellenség szeretete (Mt 5, 43-48)
  • A szeretethimnusz (1Kor 13)

További hírek

2026.08.27.

Barátfüle minden huszonkilencedikén?

Mindszenty József püspök, tizenhat kispap és egy nagy lábas barátfüle. Egy több mint nyolcvan évvel ezelőtti történet, amelynek emlékét sokáig a veszprémi szeminárium falai között őrizték, most pedig a Castellum Étterem étlapján él tovább.