A Szilágyi iskola elsős és második évfolyamos tanulói az Iskola utcai kisépületben tanultak, tanulnak már évtizedek óta. A kisépület állapota azonban az elmúlt években erősen leromlott, ezért a fenntartó, a Veszprémi Érsekség nagyszabású beruházás keretében a teljes felújítás mellett döntött.
Az osztályokat 2024. január 5-én költöztették ki és 2026. február 6-án vissza. A két év alatt teljesen megújult, kívül és belül is az épület. A műhelyt, garázst felszámolták és helyükre osztályokat, közösségi tereket egyéb helyiségeket alakítottak ki.
A hivatalos átadót Csontos András 8. b osztályos tanuló verse vezette fel. Ezt követően Dr. Udvardy György érsek atya elmondta, régi terv valósult meg Vörös Tamás DLA főépítész vezetésével, egy komoly, nagy álomnak az egyik kis szelete.
– De miről is álmodunk? Mi végre az egész? Miért akarunk iskolát megújítani? – tette fel kérdéseit a főpásztor. – Az ünneplés identitásunkat erősíti. Az oktatás, a hit és kultúra, az iskola a növekedésünket szolgálja. És ebben az intézményben világosak a szerepek: az egyházé, a pedagógusé, a szülőké. A szülő megkapja a gyermeket a nevelés felelősségével, majd megtiszteli az egyházat, az iskolát a bizalmával. És mi ennek a bizalomnak meg akarunk felelni. Felelősségünk van a tanításban, nevelésben.
Érsek atya úgy folytatta, Istentől kapott ajándékainkat óvjuk és védjük. A gyermekeknek testi, lelki, szellemi és hitbéli növekedésükhöz méltó körülményeket kell biztosítani. Hála és köszönet mindenkinek, aki ezeknek a körülményeknek a javításában segédkezett.
A Szilágyi Harangegyüttes kedves produkcióját követően Eveli Péter, az intézmény főigazgatója mutatta be prezentációjában mi minden történt a két év során. “Kis épület, nagy csoda” – ahogy fogalmazott.
A már 1857-ben is álló épület átalakításával mintegy 300 négyzetméternyi hasznos területet sikerült nyerni. A földszinten a tantermek mellett kialakítottak egy normál méretű tanári szobát, teakonyhával, mosdóval, gépházzal, szülői mellékhelyiséggel. Az emeleten multifunkciós közösségi terem, öltözők, mellékhelyiségek, tanári/tárgyaló szoba, fejlesztő csoportszoba, hittan csoportszoba, valamint raktárhelyiség is helyet kapott.
Kiemelte, az átalakítás során a szakemberek több bravúros műszaki és építészeti meoldással rukkoltak elő, például az áramellátást az utca alatti átfúrással tudták biztosítani, hiányzó építményalapot készítettek, de komoly kihívás elé állította őket a födémszellőztetés megoldása. Fontos értékmentés is történt: a korábbi zsidó iskolából fennmaradt erkélykorlátokat megmentették és felújították. Ezeken kívül műemléki szobrokat restauráltattak, az épületet kívül, belül leszigetelték, háromféle fűtési lehetőség áll most rendelkezésre és megoldották az Ipari iskolából érkező csapadék elvezetését is.
A beszédeket követően a kisépületnél a Szilágyi Néptáncegyüttes lépett fel, majd érsek atya megáldotta az épületet.
A program agapéval zárult.


