Valóban segítség nélkül maradt Magyarország az Oszmán Birodalommal szemben 1526-ban? Milyen szerepet vállalt a pápaság a mohácsi csatát megelőző védekezésben, és miként támogatta a magyarországi törökellenes küzdelmeket a következő évszázadokban? Ezekre a kérdésekre kereste a választ dr. Kanász Viktor történész a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár Mohács 500 című előadássorozatának október 22-i alkalmán. A veszprémi Nagyszeminárium konferenciatermében elhangzott előadás a vatikáni és más itáliai levéltárak forrásain keresztül mutatta be, hogy a Szentszék diplomáciai, pénzügyi és katonai támogatása jóval jelentősebb volt annál, mint amit a történelmi emlékezet sokáig számon tartott.
A mohácsi csata ötszázadik évfordulója alkalmából szervezett ismeretterjesztő előadássorozat újabb állomásán a magyar történelem egyik sokat vitatott kérdése került a középpontba. A közgondolkodásban máig él az a kép, hogy az Oszmán Birodalommal szemben küzdő Magyar Királyságot a nyugati keresztény hatalmak magára hagyták. A történeti források azonban ennél jóval összetettebb képet rajzolnak.
A rendezvényen dr. Kanász Viktor, a HUN-REN–PPKE–PTE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport és a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum kutatója „A pápaság és a mohácsi csata” címmel tartott előadást.
A történész már bevezetőjében jelezte, hogy nem kizárólag az 1526. augusztus 29-i ütközet eseményeire kíván összpontosítani. Sokkal inkább azt szerette volna bemutatni, miként kapcsolódott be a Szentszék a Magyar Királyság védelmébe a csatát megelőző évtizedekben, és hogyan folytatódott ez a támogatás Mohács után.
Kanász Viktor előadásának első részében a vatikáni levéltári kutatások világába vezette be hallgatóságát. Rámutatott, hogy a közvéleményben gyakran titokzatosság övezi a Vatikáni Apostoli Levéltárat, amelyről regények és filmek is számos tévhitet terjesztettek el.
A történész hangsúlyozta: a vatikáni kutatás nem egyetlen levéltár anyagának vizsgálatát jelenti. Rómában és más itáliai városokban számos olyan gyűjtemény található, amely a magyar történelem szempontjából is felbecsülhetetlen értékű dokumentumokat őriz. A magyar vonatkozású vatikáni kutatások történetében külön is megemlékezett Fraknói Vilmos munkásságáról, valamint az általa elindított, a veszprémi püspökség történetének forrásait közreadó Monumenta Romana Episcopatus Vesprimiensis című sorozatról.
A kutató szerint a mohácsi évfordulóhoz kapcsolódó történettudományi eredmények is azt bizonyítják, hogy az ismert események új források bevonásával sokszor egészen más megvilágításba kerülhetnek.
A pápaság törökellenes politikájának megértéséhez Kanász Viktor szerint figyelembe kell venni a korabeli Szentszék kettős szerepét. A pápa egyrészt az Egyházi Állam világi uralkodójaként az itáliai hatalmi egyensúly fenntartásában volt érdekelt. Másrészt a nyugati kereszténység vezetőjeként felelősséget érzett a keresztény államok védelméért, különösen az Oszmán Birodalom terjeszkedésével szemben. Ez a kettős szerep olykor nehéz diplomáciai helyzeteket teremtett. A francia királyság és a Habsburgok vetélkedése, valamint az itáliai háborúk jelentősen befolyásolták a pápai külpolitikát. Mindez azonban nem jelentette azt, hogy Róma közömbös lett volna Magyarország sorsa iránt.
A Szentszék már a mohácsi csata előtt is igyekezett keresztény uralkodói szövetségeket létrehozni, diplomáciai közvetítéssel mérsékelni az európai konfliktusokat, és pénzügyi eszközökkel támogatni az oszmánellenes védekezést. Az előadó felidézte a várnai csata és az 1456-os nándorfehérvári győzelem pápai vonatkozásait is. Ezek az események jól mutatják, hogy a törökellenes küzdelmek támogatása nem egyszeri döntés, hanem hosszú időn át jelen lévő szentszéki törekvés volt.
Az előadás egyik legfontosabb része az 1526-os hadjárat közvetlen pápai támogatását mutatta be. A történész részletesen ismertette Giovanni Antonio Burgio pápai nuncius tevékenységét, aki 1524 és 1526 között Magyarországon képviselte a Szentszéket, és jelentős szerepet vállalt a magyar védekezés megszervezésében. Burgio nem csupán diplomáciai jelentéseket küldött Rómába. Közreműködésével a pápai támogatásból katonákat fogadtak fel, zsoldot és ellátmányt biztosítottak a déli végvárak védőinek, valamint hozzájárultak a királyi tüzérség harcképességének javításához.
A legjelentősebb segítséget azonban mintegy négyezer morva és lengyel katona felfogadása jelentette 1526 nyarán.
Kanász Viktor kiemelte, hogy ezek a jól képzett és felszerelt zsoldosok időben megérkeztek, és csatlakoztak II. Lajos király seregéhez. Jelenlétüknek komoly jelentősége volt abban, hogy a királyi had egyáltalán megfelelő létszámban indulhatott el Buda alól a mohácsi sík felé.
A katonák részt vettek az augusztus 29-i ütközetben, és az előadó szerint többségük a csatatéren eshetett el. A történész rámutatott: miközben más nyugati uralkodók is ígértek vagy küldtek segítséget, azok egy része nem érkezett meg időben. A pápai támogatással kiállított katonák viszont ténylegesen ott harcoltak Mohácsnál.
Ez az egyik legfontosabb bizonyítéka annak, hogy a Szentszék nem csupán távolról figyelte a magyarországi eseményeket.
Kanász Viktor előadásában különösen nagy figyelmet szentelt Giovanni Antonio Burgio személyének. A szicíliai származású, világi pályáról érkezett pápai követ jelentései a korszak magyar történelmének alapvető forrásai. Ezekből nemcsak az udvari viszonyokat és a politikai nehézségeket ismerhetjük meg, hanem a magyar védekezés megszervezésének mindennapi problémáit is.
A történész hangsúlyozta, hogy Burgio tevékenysége nem ért véget a mohácsi vereséggel. Miután visszatért Rómába, továbbra is kapcsolatot tartott számos magyar egyházi és világi vezetővel. Levelezőpartnerei között szerepelt többek között Brodarics István, Nádasdy Tamás, Batthyány Ferenc és Bornemissza János is. A nuncius római kapcsolatait és tapasztalatait arra is felhasználta, hogy segítséget nyújtson a Szentszékhez forduló magyaroknak. A kutató újonnan feltárt forrásai így egy olyan diplomatát állítanak elénk, aki Magyarország elhagyása után is figyelemmel kísérte az ország sorsát.
Az előadás különösen érdekes részét jelentette egy 1527. március 15-én kelt levél bemutatása, amelyet Várdai Pál írt Burgio egykori pápai nunciusnak.
A történész kutatásai során előkerült dokumentum új adalékokkal szolgál Várdai egyházi pályájának és pénzügyeinek történetéhez. A levélből kiderül, hogy Várdai a veszprémi püspöki kinevezéséhez kapcsolódó pápai okirat ügyében már jelentős összeget, kétezer forintot fizetett be a Fugger bankház közvetítésével. Időközben azonban esztergomi érseki kinevezése miatt megváltozott a helyzete, ezért Burgio segítségét kérte abban, hogy a korábbi befizetést beszámíthassák az új kinevezéshez kapcsolódó kötelezettségeibe.
Kanász Viktor hangsúlyozta, hogy a levélben felvetett ügy végkimenetele egyelőre nem ismert pontosan. Maga a dokumentum azonban jól érzékelteti, milyen fontos kapcsolati és közvetítő szerepet töltött be Burgio a magyar egyházi vezetők számára Mohács után is. A veszprémi vonatkozású forrás egyúttal azt is megmutatja, hogy a történeti kutatás még ma is képes új részletekkel gazdagítani az egyházmegye múltjáról alkotott képünket.
A történész az 1526 utáni évtizedek eseményeivel folytatta előadását, hangsúlyozva, hogy a mohácsi vereség nem jelentett törést a szentszéki támogatás történetében. A pápaság a következő években is igyekezett elősegíteni a magyarországi politikai megegyezést, és különböző módokon hozzájárulni az oszmánellenes védekezéshez. Kanász Viktor példaként említette az 1532-es hadjáratot, amikor Ippolito de’ Medici pápai megbízással jelentős katonai erő megszervezésében vállalt szerepet.
Az 1541-es budai török hódítást követően pedig újabb nagyszabású keresztény hadjárat szerveződött. Az 1542-es vállalkozáshoz a pápaság több ezer, Itáliából érkező katonát küldött, akiknek felkészültségét és helytállását a korabeli források is elismeréssel említették. Bár a hadjárat nem érte el célját, a pápai katonai részvétel ismét bizonyította, hogy Róma továbbra is jelentős erőforrásokat mozgósított a magyarországi törökellenes küzdelmek támogatására.
A hosszú történelmi folyamat egyik kiemelkedő állomásaként XI. Ince pápa szerepét emelte ki, aki a 17. század végén meghatározó diplomáciai és pénzügyi támogatást nyújtott a Szent Liga létrejöttéhez és Magyarország jelentős részének felszabadításához.
Az előadás végén Kanász Viktor visszatért a kiinduló kérdéshez: valóban magára hagyta-e Magyarországot a pápaság Mohácsnál? A bemutatott források alapján a válasz egyértelműen árnyaltabb annál, mint amit a történelmi emlékezet sokáig sugallt.
A Szentszék nem tudta megakadályozni a magyar sereg vereségét, de pénzügyi, katonai és diplomáciai eszközökkel egyaránt részt vállalt az ország védelmében. A mohácsi csatatéren jelen lévő, pápai támogatással felfogadott négyezer katona pedig kézzelfogható bizonyítéka volt ennek a segítségnek. A történész szerint a magyar–szentszéki kapcsolatok vizsgálata még korántsem lezárt terület. Különösen a 16–17. századi levéltári anyagok rejtenek számos olyan dokumentumot, amelyek további fontos felismerésekhez vezethetnek.
A Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár Mohács 500 előadássorozatának újabb alkalma így nem csupán a múlt egy jelentős eseményét idézte fel, hanem arra is rámutatott, hogy a történelmi emlékezetet időről időre érdemes újra megvizsgálni a források tükrében.
A mohácsi vereség tragédiája nem változik, de a hozzá vezető út és az akkori Európa szerepvállalása a kutatásoknak köszönhetően egyre pontosabban megérthető.
