Nagyboldogasszony, Szűz Mária mennybevételének ünnepén, augusztus 15-én különleges alkalomra gyűlt össze a tési közösség a Szent István király-templomban. Az ünnepi szentmisét Dr. Udvardy György veszprémi érsek mutatta be, az idei ünnephez pedig kettős jubileum is kapcsolódott: 750 évvel ezelőtt, 1276-ban született a tési templom első hiteles írásos említése, míg 301 évvel ezelőtt szentelték fel újra a templomot.
A főpásztort és az ünneplő közösséget Dasek Viktor köszöntötte. Örömét fejezte ki, hogy ezen a jeles napon együtt ünnepelhetnek, és közösen adhatnak hálát a település és temploma évszázadokon átívelő történetéért. Mint fogalmazott, ilyen történelmi távlatból nézve nem az egy-két évnyi eltérés a fontos, hanem az, hogy a közösség együtt lehet, meghallgathatja Isten igéjét és az Eucharisztiában találkozhat Krisztussal.
Dr. Udvardy György érsek köszöntőjében szeretettel fordult a tési hívekhez, a korábban itt szolgáló lelkipásztorokhoz, valamint a más közösségekből érkező ünneplőkhöz. Hangsúlyozta: hálával kell tekinteni az elődök munkájára és helytállására, hiszen az ő hitük és szolgálatuk tette lehetővé, hogy a jelen közössége ismerhesse Jézus Krisztust és örülhessen az Egyházhoz való tartozásának.
– Óriási ajándék az, hogy mi Krisztushoz, az Isten Fiához köthetjük az életünket. Vele való kapcsolatból fedezhetjük fel, kik vagyunk valójában – fogalmazott a főpásztor.
Mária útja a mi utunkat is megmutatja.
Homíliájában Dr. Udvardy György érsek a napi evangéliumból, Szűz Mária és Erzsébet találkozásából indult ki. Két olyan asszony találkozik egymással, akik személyesen váltak Isten titkának részeseivé. Mindketten megtapasztalták Isten cselekvését, ezért találkozásuk magasztalássá, hálaadássá válik.
Ennek gyönyörű összefoglalása Mária éneke, a Magnificat.
A főpásztor rámutatott: az ünneplő közösség helyzete is hasonló. A keresztény ember ismeri Isten szeretetét, a keresztségben megkapta a Szentlelket, ismeri Jézus Krisztust, ezért van oka arra, hogy hálát adjon Isten ajándékaiért, saját életéért és az elmúlt évszázadokért.
Nagyboldogasszony ünnepe ugyanakkor nem csupán Mária megdicsőülésére irányítja figyelmünket. Amikor azt ünnepeljük, hogy földi életének befejeztével Isten testestül-lelkestül fölvette őt a mennyei dicsőségbe, saját keresztény meghívásunk végső célját is szemléljük. Mária példaként áll előttünk: befogadta Isten igéjét, megőrizte szívében, és egész életével aszerint cselekedett. Az ő mennybevétele azt hirdeti, hogy mindazok útja, akik Krisztushoz tartoznak, Istenhez vezet.
Az ünnep Tésen különös módon összekapcsolta Mária mennybevételét a helyi közösség több évszázados történetével. Érsek atya hangsúlyozta: amikor egy közösség templomot épít, abban nem csupán emberi erőfeszítés jelenik meg. A templom magában hordozza az elődök hitét, kultúráját, felelősségvállalását és azt a vágyukat, hogy életüket Isten jelenlétében szenteljék meg. A templom ezért nem egyszerűen egy régi épület, amelynek évszázados történetére büszkén tekinthetünk.
„A templom az üdvösség háza.” Itt ünnepli a közösség a szentségeket, itt keresztelik meg a gyermekeket, itt járulnak szentgyónáshoz és szentáldozáshoz, itt köttetnek házasságok, és itt imádkoznak az elhunytakért. Ugyanitt remélhetjük azt is, hogy az utánunk következő nemzedékek egykor értünk imádkoznak majd. A templom így egyszerre őrzi a múltat, szolgálja a jelent és mutat a jövő felé.
„Őseink hite a jövő reménye”
György érsek atya külön is hálát adott azokért a lelkipásztorokért és elődökért, akik évszázadokon keresztül szolgálták a tési közösséget, és akiknek munkája révén nemzedékről nemzedékre továbbadhatták Jézus Krisztus ismeretét. A múlt öröksége azonban felelősséget is jelent.
– Amikor a múltat ünnepeljük, valójában a jövőt ünnepeljük – hangsúlyozta a főpásztor. Felidézte a Veszprémi Főegyházmegye jelmondatát is: „Őseink hite a jövő reménye.” A keresztény közösségnek ezért nem elegendő megőriznie elődei emlékét. Feladata, hogy Jézus Krisztus személyét, tanítását és az evangéliumból fakadó életformát megismertesse a következő nemzedékkel is. Ez felelősséget jelent a fiatalokért, a családokért, az idősekért és az egész közösségért. Olyan kultúrát kell továbbadni, amelyben a hit segít értelmezni az emberi életet, az örömöt és a szenvedést, a növekedést, az egymáshoz tartozást, s végső soron az ember Istentől kapott méltóságát.
„Akarjunk imádkozó emberek lenni” Érsek atya arra is figyelmeztetett, hogy a jövőről való gondoskodás felelősségét nem lehet mindig másokra hárítani. A külső támogatások fontos eszközök lehetnek, de egy közösségnek magának is akarnia kell megőrizni hitét, kultúráját és biztosítani annak továbbadását. Különösen fontosnak nevezte, hogy a templom ne csupán építészetileg legyen a település meghatározó pontja, hanem lelki értelemben is a közösség középpontja maradjon.
– Akarjunk imádkozó emberek lenni – buzdított. A templom Isten jelenlétének helye, ahol az Eucharisztiában maga Krisztus vesz lakást az emberek között. Innen meríthet erőt a közösség ahhoz, hogy jó döntéseket hozzon és bizalommal tekintsen a jövőbe. Ebben ismét Szűz Mária áll példaként előttünk: befogadta Isten igéjét, megfontolta, megőrizte szívében és aszerint cselekedett. Életútjának beteljesedését ünnepeljük Nagyboldogasszony napján: testestül-lelkestül fölvétetett a mennybe és eljutott arra a dicsőségre, amelyre Isten valamennyiünket meghív.
A főpásztor arra biztatta a jelenlévőket, hogy az ünnepet követően családjaikban is idézzék fel mindazt, amiért hálásak lehetnek: nagyszüleiket, nevelőiket, tanáraikat, lelkipásztoraikat és azokat az emberi történeteket, amelyek egy-egy közösség életét generációkon keresztül formálják.
„Becsüljük meg a múltunkat, hogy nagy nyitottsággal tudjuk élni a jövőnket” – fogalmazott Udvardy György érsek, Boldogságos Szűz Mária közbenjárását kérve a tési közösségre.
Nagyboldogasszony ünnepe és a kettős jubileum így lett a hálaadás az elődök hitéért és bátorító tekintett a jövő felé: azért, hogy az évszázadokon át őrzött hit továbbra is élő örökség maradjon a következő nemzedékek számára.
Tés évszázados keresztény öröksége
Az ünnepi szentmise előtt Vida Beáta történész, igazgató idézte fel a tési Szent István király-templom és a település keresztény múltjának legfontosabb állomásait. Előadásából kirajzolódott, hogy Tés története szorosan összekapcsolódik a Bakony Árpád-korig visszanyúló egyházi múltjával és az itt megtelepedő szerzetesrendek jelenlétével.
Mint elhangzott, bár egyes korábbi források hitelességét a későbbi kutatások megkérdőjelezték, a tési templom első hiteles írásos említése 1276-ból származik. Ez azonban nem a templom alapításának időpontját jelenti: az épület, illetve a helyi keresztény közösség már ezt megelőzően is létezhetett.
A különösen értékes 1276-os forrás Árpád-házi Szent Margit szentté avatási eljárásához kapcsolódik. A tanúvallomásokban nemcsak a tési, Szűz Mária tiszteletére szentelt templom és annak papja, Gergely szerepel, hanem több helybéli lakos neve is fennmaradt.
A történeti emlékezet egyik legszebb epizódja Gede klerikus csodás gyógyulásának története. A súlyos betegség következtében végtagsorvadásban szenvedő férfi hallott az Árpád-házi Margit sírjánál történt csodákról, ezért imádkozni kezdett hozzá, majd Gergely plébánossal, családtagjaival és több tési lakossal együtt elzarándokolt a Nyulak szigetére. A fennmaradt tanúvallomás szerint ott álmában megjelent neki Margit, és arra szólította: álljon fel és járjon. Gede meggyógyult, majd még napokon át a szigeten maradt, hogy hálát adjon.
A történet azért is különleges, mert Tés lakóinak tanúságtétele bekerült Árpád-házi Szent Margit szentté avatásának történetébe. Az 1276-ban készült tanúkihallgatási jegyzőkönyv évszázadokon keresztül fennmaradt, és napjainkban is fontos történeti forrás.
Vida Beáta felidézte azt is, hogy Margit tiszteletét VI. Piusz pápa 1789-ben engedélyezte, szentté avatására pedig XII. Piusz pápa idején, 1943-ban került sor.
