A zalaegerszegi közgyűjtemény és a Veszprémi Főegyházmegye márciusban írta alá az együttműködésről szóló szerződést.
– Ebben a megállapodásban azt vállaltuk, hogy kölcsönösen segítjük és támogatjuk egymást. Különböző rendezvényekkel is próbálunk egymás életébe bekapcsolódni. A mai napon a Veszprémi Érsekség a konferenciatermünkben rendezte meg rekollekciós szakmai programját – mondta Csengei Ágota, a Mindszentyneum tagintézmény-vezetője.
Mindszenty József – eredeti nevén Pehm József – hosszú évtizedeken keresztül szolgálta plébánosként a zalaegerszegi híveket. Sokat tett a szegényekért, illetve a hit védelméért. Nyolcvan esztendővel ezelőtt – 1944 március 4-én – nevezte ki Piusz pápa veszprémi püspökké.
– Erre emlékezve indítottunk el egy sorozatot, Mindszenty 80 címmel. Mégpedig azért, mert szeretnénk az ő életének az eseményeit, kinevezését, melyek Veszprémhez kötődnek, megünnepelni. A II. világháború közeledtével és közben is nagyon sok fontos rendelkezést hozott. Ezekről is szeretnénk megemlékezni – erről már Udvardy György veszprémi érsek beszélt.
A vrekollekció résztvevői az évfordulóhoz kapcsolódó dokumentumokkal érkeztek. Ezek között található az az 1945-ből származó irat, melyben a veszprémi püspök elindította Bódi Mária Magdolna boldoggá avatási eljárását. Ferenc pápa idén, május 23-án engedélyezte a vértanúságról szóló dekrétum kihirdetését. Ezek a műtárgyak egy hónapig tekinthetők meg a Mindszenty múzeumban.
Szöveg: Kolozsvári Ilona
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg