Restaurálják Padányi Bíró Márton sírját

A veszprémi Szent Mihály-főszékesegyház altemplomát, valamint Padányi Biró Márton püspök 18. századi barokk síremlékét láthatják azok, akik részt vesznek február 24-én, szombaton vagy február 25-én, vasárnap az idegenvezetők világnapja alkalmából szervezett sisakos túrán – tájékoztattak a szervezők.

A várnegyed felújítási munkálataiba nyújt betekintést a Veszprémi Érsekség Work in Progress programsorozata, melynek keretében ezúttal a néhai püspök nyughelye tárul a látogatók elé. A síremlék restaurálása az idén vette kezdetét. Az elmúlás szimbólumait, egy baglyot, egy homokórát, egy koponyát, egy lefelé fordított fáklyát és egy lakatot tartanak kezükben azok a szoboralakok, amelyek Padányi Biró Márton síremlékét díszítik. A több mint 260 éves műalkotást a főpásztor életnagyságú szobra határozza meg, akit a ravatalon főpapi ornátusban, fején püspöksüveggel ábrázoltak.

Nagy Veronika múzeumigazgató, a Work in Progress programsorozat kurátora kiemelte: Padányi Biró Márton 1745 márciusában lett veszprémi megyéspüspök, a török hódoltság utáni Magyarországon több mint kétszáz templomot, kápolnát építtetett vagy újíttatott fel. „A püspöksége idején elkészült épületek a mai napig meghatározzák Veszprém városképét. Ő építtette többek között a barokk stílusú nagypréposti házat, majd néhány évvel később ő állíttatta fel a várnegyed szívében a Szentháromság-szobrot is” – fogalmazott.

„A síremlék helyreállítása elengedhetetlenné vált, a kápolna falai és a padló erősen vizesedett, az épületben magas volt a páratartalom. A folyamatos vízterhelés miatt a mészkő mállani kezdett, ennek következtében a műmárvány felületek roncsolódtak, számos helyen leváltak, a mészkő faragványok pedig pusztulni kezdtek” – magyarázta Vavra Áron műemléki projektvezető. Az altemplomban lévő kápolna ablaka alatti falszakaszban az 1960-as években egy gázolajátfejtő tartályt helyeztek el, így a falba víz és gázolaj is beszivároghatott. „A restaurálás legnagyobb feladata, hogy olyan műszaki megoldást találjunk a szigetelésre, ami nem jár a síremlék megbontásával” – mutatott rá a szakember.

A tervek szerint márciustól nemcsak hétvégenként, hanem keddtől péntekig 17 és 19 óra között is várják majd a látogatókat a veszprémi várnegyedben, amelynek rekonstrukciója 2024-ben is folytatódik, amikor megújul többek között a Szent Mihály-főszékesegyház altemploma, folytatódnak a restaurátori munkák az érseki palota könyvtárában, a Gizella-kápolnában kő- és festőrestaurátori munkák várhatók, a Szent István- és a Szent Imre-templomban, illetve a Szent József-házban, a Kanonok-házban és a Körmendy-házban is dolgoznak majd a festő-restaurátorok.

Az idegenvezetők világnapja alkalmából különleges, WIP’24 túravezetések indulnak február 24-én szombaton és 25-én vasárnap!

A Work In Progress 2024 sisakos túra állomásai:
Szent Mihály Főszékesegyház altemploma (érintve Padányi Bíró Márton püspök síremlékét) és a Szent Imre Templom

A túrák minden esetben a Biró-Giczey Házból indulnak az alábbi időpontokban:
szombat (2024.02.24.) 11:00; 14:00 és 16:00 órakor
vasárnap (2024.02.25.) 11:00; 14:00 és 16:00 órakor

Fedezze fel a kanonokok világát a Biró-Giczey Házban, amely szombaton és vasárnap is 10-18 óráig várja látogatóit!
Tekintse meg a Nem Káptalan a Fejem című kiállítást és a régészeti kiállítást!
Tárlatvezetés a Biró-Giczey Házban és a Szent Mihály Főszékesegyházban!

A vezetett túrákon való részvétel és a kiállítások megtekintése díjmentes.

A részvétel nem regisztrációhoz kötött, viszont a csoport létszáma limitált, érkezési sorrendben történik a jelentkezés.

Galéria

További hírek

2024.10.09.

Ima- és böjtnap a Veszprémi Főegyházmegyében

A Szentatya felhívására válaszolva a Veszprémi Főegyházmegye hívei is csatlakoztak az ima- és böjtnaphoz, amelyet Ferenc pápa a világ békéjéért, különösen a Hamász és Izrael közötti háború kitörésének első évfordulójára emlékezve, hirdetett meg.

Megszakítás