Szemeszterzáró kirándulás Monostorapátiban

Az úticél ezúttal a Tapolca közelében, az Eger-patak völgyében, gyönyörű természeti környezetben fekvő Monostorapáti község volt, ahová Illés Sándor plébános, valamint a közösséghez tartozó egyik lelkes, a faluból származó fiatal, Illés Natália invitálására érkeztek a fiatalok.

Monostorapáti mai közigazgatási területén a középkorban több település is osztozott. Ezek közül az egyik, Almád közelében állt az 1121-re elkészült bencés monostor, melynek feltárását évek óta nyaranta végzik lelkes helyi lakosok. Immár hagyománnyá vált, hogy a Szűz Mária és mindenszentek tiszteletére felszentelt egykori apátsági templom romjainál minden év pünkösdhétfőjén összegyűlnek a helyiek, hogy tiszteletüket fejezzék ki az ősök iránt, akik igazi lelki központot hoztak létre a gyönyörű erdőségben, melynek atmoszférája mindmáig megérinti az arra kirándulókat.
Szép számmal vettek részt a helybeli és környékbeli lakosok a 10 órakor kezdődött szentmisén, melyet dr. Kulcsár Dávid veszprémi egyetemi lelkész mutatott be Illés Sándor helyi plébánossal. Dávid atya a Veszprémi Főegyházmegye mottójából indult ki prédikációjában: őseink hitét tükrözik ezek az immár több, mint 900 éves kövek, melyek körül évről évre összegyűlnek a helyiek, hogy az egykoron e területen élt elődök lelkiségére gondolva reménnyel tekinthessenek a jövőbe és megerősíthessék saját hitüket is.

A szentmise után koszorúzással, majd a helyiek által kínált ínycsiklandó sütemények kóstolásával folytatódott a program. Az egyházközség egy lelkes hölgy tagja részletesen szólt a fiataloknak a monostor történetéről, valamint az ásatások során talált régészeti különlegességekről. Ezt követően a közeli szentkutat is felkereste a csoport, ahol a déli melegben jól esett a forrás hűsítő vize, majd közösen elimádkozták az Úrangyala imát.

Délután a programon részt vett egyetemisták visszasétáltak a faluba, ahol a plébánia udvarán közös bográcsozás és kötetlen beszélgetés, valamint játék következett. A rendkívül ízletes ebéd elkészítéséből mindenki kivette a részét. A finom paprikás krumpli elfogyasztása után a Nepomuki Szent János tiszteletére emelt impozáns méretű és díszítésű plébániatemplomban Dávid atya vezette a májusi litániát, majd pedig Illés Sándor plébános rendkívül közvetlen hangvételű bemutatót tartott a templom értékeiről, valamint a helyi egyházközség mindennapjairól.

A tartalmas nap után lelkileg feltöltődve térhettek haza a fiatalok, akikre hamarosan a vizsgák megpróbáltatásai várnak.

Galéria

További hírek

2024.10.06.

Felújítják a főszékesegyház harangjait

Kiemelése és felújítása előtt utoljára szólalt meg az ország legidősebb harangja, az “Öreg Mihályként” emlegetett hangszer a Szent Mihály Főszékesegyházban. Dr. Kulcsár Dávid atya a Szent Mihály-napi Búcsún tartott harangbúcsúztatót.

Megszakítás