Szent Anna ünnepe a turisztikai központban

A korábbi WIP túrák nagy sikerére való tekintettel az elmúlt hétvégén az Érseki Turisztika Központ által különleges vezetett túrákon emlékeztek meg Szent Annáról és Szent Joachimról a Nagyszülők és idősek világnapjához kapcsolódóan, július utolsó hétvégéjén.

A kiemelt hétvégén, a hagyományos séta útvonala további helyszínekkel egészült ki, így a WIP vezetett túrákra regisztrálók ezúttal betekinthettek a Szent Imre Templomba, az Érseki Palota egyes tereibe, valamint a főszékesegyház altemplomába is. Az érintett épületek mellett jelentős figyelem irányult a Szent Mihály Főszékesegyházra és a benne található Szent Anna oltárra, ahol a világnap alkalmából említésre került Ferenc pápa, az Imaévre megfogalmazott üzenete is. A Biró-Giczey Házban a sétákat és a kiállítás megtekintését követően minden látogató magával vihetett egy rövid leírást Jézus Krisztus nagyanyjának életéről, valamint egy fontos üzenetet: „Szánjanak időt az időskorúakra, gondolkodjanak el a nagyszülőktől kapott nagy örökségről és bölcsességről”.

Galéria

További hírek

2024.10.04.

Kérjétek az aratás Urát!

Október 3-án, elsőcsütörtökön, dr. Udvardy György veszprémi érsek a Keszthely-Zalaszentgróti Esperesi Kerület papjaival és híveivel együtt a papi- és szerzetesi hivatásokért imádkozott Búcsúszentlászlón.

Megszakítás