Október 25-én vasárnap ismét útra keltek a #Tekerj Magdival kerékpáros zarándok, hogy így emlékezzenek Boldog Mária Magdolnára. Szokásainktól eltérően egy, a zarándoklaton résztvevő fiatal hölgy, Mayerböck Cecília beszámolóját osztjuk meg:
György Adrienn és Brunner Róbert szervezésében indult útnak a zarándoklat 2026. október 25-én, vasárnap. 31-en tekertünk, összesen négy generációt felölelő társaságban, ahol a legkisebb zarándok másfél éves, a legrégebb óta legkisebb pedig 83 éves volt. 50 km-t mentünk 5 lelki impulzus ponttal, megállóhellyel. A fizikai terhelés így nem volt számomra nagy, de lelkileg annál mélyebb és megindítóbb történések, találkozások értek.
A TekerjMagdival zarándoklattal én először nyáron találkoztam, nagyon megtetszett nekem ez a családias, kedves, lelkes, elhivatott társaság, csupa szimpatikus emberrel. Akkor sokat bicikliztünk, ez is erősítette bennem a lelkesedést. Robi, a szervezőnk személyében, olyan valakivel találkoztam, aki mellett jó lenni, nyugalmat áraszt, biztonságban érzem magam a közelében. A fiatalok életerejéből és életszemléletéből sokat tanulok. Mivel mi külön tempóban haladtunk, az idősebbekkel kevesebb időt töltöttem, de a találkozási pontokon szép élmény volt velük is beszélgetni, együtt lenni.
Vasárnap kora hajnalban indultam vonattal és biciklivel a Déli-pályaudvarra, ahonnan már együtt utazhattam néhány zarándoktársammal; Csanival, a bringások vezetőjével és Rikivel a fotósunkkal. Nagyon jót beszélgettünk az odaúton. A veszprémi vasútállomáson Mészáros Barna helyi fiatal fogadott minket, ő kísért el a találkozási pontig. Innen finom Magdi-csokival boldogítva és Dávid indító imádságával indulhattunk első stációnkra, a Felsőörsi Bűnbánó Mária Magdolna Árpád-kori prépostsági templomba. Gyönyörű szép román stílusú templom ez, Balázs tartott róla nekünk előadást, – és ő volt az autós kísérőnk is, úgyhogy sokat köszönhetünk neki. – Szt. Mária Magdolna látható az oltárképen, mindig is ő volt a kedvenc szentem, megindító az ő bibliai története, ezért különösen is örültem, hogy itt lehetek.
Következő állomás a Balatonfűzfői Jézus Szíve templomnál volt, ahol a körmenetet bicikli csengőkkel kísértük végig. Ezután áttekertünk a Nike étteremhez, ahol három fogásos ebédet kaptunk desszerttel; nem emlékszem, mikor ettem utoljára ilyen finom, kiadós ebédet. Ebéd előtt lehetőségünk nyílt beszélgetni Kovács Elemérné Bódi Máriával (Magdi unokahúgával) és férjével, Elemérrel. Legmegrázóbb nekem az volt Mária elbeszéléséből, hogy Magdi édesanyja mindig sütött tojást, süteményt, jóféle vacsorát az orosz katonáknak, amikor ott jártak, – és sokszor jártak ott, mert olyan helyen laktak, – annak ellenére, hogy Magdit is egy orosz katona gyilkolta meg.
Mentünk tovább. Jött Litér, a vértanúság színhelye. János mesélt ott nekünk az ő családjában történt erőszakról, az igazságtalanságról, ami számára is felfoghatatlan… Úgy éreztem, az egész közösséget megérintik János szavai.
Nagyon nehéz ezt nekem is megérteni, de ezen a helyen megtapasztaltam azt az Erőt, ami jelen volt Magdiban, minden nehézség dacára!!
Litértől – elhagyva a többieket – egyedül tekertem tovább, nagyon gyorsan szálltak el a kilométerek. Eszembe jutott apukám is, aki Lentiben volt 3 évig katona, mennyi szenvedést kellett kiállnia… Az öngyilkosok, akik már nem látták a reményt… Aztán a beteg nővérem, édesanyám egyre súlyosbodó állapota, mennyi-mennyi szenvedés nap mint nap!
Jó tudni hogy Ő mindnyájunkat szeret, akármit is csináltunk. Jó átgondolni a saját hibáimat, amiket megbocsát!
Imádkozom, – Magdit is kérve, – hogy gyógyuljanak sebeink és szeretetben tudjunk élni mi is, akiket megannyi bántalom, sérelem ért, hiszen mindannyiunknak erre van a legnagyobb szüksége. Hogy egyetlen ember se maradjon egyedül, magányosan, segítség nélkül. Össze kell fogjunk – nemcsak imádságban – egy szebb földi mennyországért…!
Elsőként értem vissza Veszprémbe, Balázs már ott várt minket a találkozási ponton, ahonnan együtt tekertünk a Szt. Mihály Székesegyházba szentmisére. Mise előtt alkalmunk nyílt beszélgetni Urvardy György érsek atyával. Lenyűgözött engem az ő türelme, méltóságteljessége, nyugalma. Mesélt nekünk Magdiról, hogy milyen nehéz élete volt, mégis mindig derűs volt. Hogy bányában dolgozott, biciklivel járt mindenhová és minden nap ment misére. Anikó, – egyik zarándoktársam – kiemelte, hogy neki Magdi egyszerűsége tetszik, hogy ilyen munkát is elvállalt, hiszen Anikó is dolgozott gyárban, most pedig bringásfutárkodik, hogy eltartsa másfél éves kislányát, legfiatalabb zarándokunkat. Tanulságos volt látnom, milyen nehéz sorsú emberek vannak itt derűsen, vidáman. Érsek atya legfajsúlyosabb gondolata számomra, hogy másokért élünk, nem csak magunkkal kell foglalkoznunk.
A szentmisét Kulcsár Dávid atya tartotta. Rengeteget gyógyult itt a lelkem.
Az olvasmányokat, könyörgéseket a zarándokok olvasták. Gyerekkoromban sok könyörgést olvastam, meglepődve tapasztaltam, hogy nekem még mindig lábujjhegyre kell állni olvasás közben, hogy felérjem az ambót. Mise után levonultunk az atyával és az asszisztenciával az ereklyéhez énekelni és elmondani a Magdi-imát.
Köszönettel tartozunk a Veszprémi Érsekségnek, Érsek atyának és az adományozó zarándokoknak ezért a szentekkel, boldogokkal kísért boldog napért, amelyen újra megtapasztalhattam, hogy a könnyeken túl, van remény.
Magdi megérdemli hogy beszéljünk róla, és örökké fennmaradjon az emléke, hiszen milyen sokunknak segít!!
Két nap múlva visszatértem Litérre biciklivel. A pályaudvarra kiérve elszakadt a váltóbowden, de otthon rendbehoztam egy másik biciklit és azzal újra útrakeltem. Meglátogattam ismét a vértanúság helyszínét, majd a temetőt. Nagyon nagy nyugalmat, békességet éreztem mindkét helyen.
Kértem Magdi közbenjárását, hogy segítsen az Úr elengedni a terheket; itt ezen a helyen végre könnyűnek éreztem ezt. “Az én igám édes, az én terhem könnyű.” (Mt.11,30) Eszembe jutott Szt. II. János Pál gondolata: “Az élet talán a döbbenet hulláma, amely magasabbra csap a halálnál? Ne féljetek soha!”
Németh Dávid a zarándoklat lelkiségi felelőse az úton elmondott gondolatait így foglalta össze:
Milyennek érzed az Istennel való kapcsolatod? Esetleg érzed, hogy feszültség van benne? Félsz esetleg Istentől. Félsz, hogy haragszik rád?
Azért fontosak számunkra ezek a kérdések, mert a felsoroltak mind gátlást tudnak jelenteni abban, hogy megéljük az Istennel való kapcsolat legteljesebb formáját. Boldog Mária Magdolna is az isteni mély szeretet igazságában , a Jézusban való elfogadottság és biztonságban élte az életét. Ennek a tudatnak a segítségével tudott erőt meríteni , bátor lenni , megőrizni a tisztaságát és a pozitivitását a nehéz időkben. Mindannyiunk számára rendkívül fontos az , hogy ebben a csodálatos szeretetvalóságban éljük meg az életünk úgy, ahogy azt Magdi is tette, mert így tudunk kiteljesedni az Istennel járt utunkon.
Fotó: Gieszer Richárd fotográfus
